Vágólapra másolva!
Több mint jelzésértékű, hogy számos labdarúgóval már megkezdték a tárgyalásokat a ferencvárosi vezetők sőt, Szűcs Lajos már meg is hosszabbította szerződését az Üllői úton. Az viszont némiképp meglepő, hogy a tavalyi házi gólkirály, a zöld-fehér tábor egyik kedvence, Horváth Péter nincs a maradók között.

A támadó a tavaszi szezonban eddig mindössze egyszer, Kispesten kapott lehetőséget csereként, azóta azonban nem került pályára. Igaz, sérülések is hátráltatják a csatár visszatérését, de leginkább az, hogy Garami József szakmai igazgató a Pinte, Gera, Penksa támadó trió mellett nem igazán számol Horváth játékára.

Így aztán nem lesz meglepetés, ha Horváth Péter nyáron távozik az Ülloi útról, amit feltehetően nem örömében tesz meg, hiszen korábban többször is kijelentette, imád a Ferencvárosban futballozni. Ugyanakkor példája is igazolja, milyen rövid idő alatt le lehet a csúcsról a mélybe zuhanni. Horváth Péter helyzetét nehezíti, hogy tavasszal remekel a Fradi, vagyis még a legkekecebbek sem köthetnek bele a szakmai ítéletbe, nevezetesen Horváth mellőzésébe.

Ajánlat:

A Fradi ötöt rúgott a Haladásnak

Korábban:

Horváth Péter nem fél a konkurenciától

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!