Hazatért az Atlantis - indul a második űrturista

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Jerry Ross (balra) és Lee Morin - nagypapák az űrben

A NASA értékelése szerint rendkívül sikeres és példátlanul problémamentes volt a küldetés. Ez részben talán a tapasztalt legénységnek is köszönhető, akik az összesen 28 óra 22 percig tartó űrséták során számos szerelési munkát hajtottak végre.

A nagypapa-párosként emlegetett űrsétálók, Jerry Ross és Lee Morin hajtották végre a negyedik EVA-t (Extra Vehicle Activity, űrhajón kívüli tevékenység), amelynek során főként kisebb simításokat, kábel-csatlakoztatásokat végeztek, illetve felszereltek egy létrát a légzsilip kijáratánál. Mintegy hat és fél órát tartózkodtak az űrben. Az első három űrsétáról korábbi anyaginkban számoltunk be.

A küldetés legfontosabb feldata a Mobile Transporter nevű szállítórendszer sínpályájaként is szolgáló nagy rácsos oszloprendszer első darabjának felszerelése volt. Az "űrvonatot" a kis szakaszon már ki is próbálták, a teszt során felmerült kisebb hibát pedig szerencsére könnyen elhárították. Az új szerkezeti elem mintegy 12 000 kilogrammal növelte a Nemzetközi Űrállomás tömegét, amely így most kb. 165 tonnát nyomna a Földön.

Április 8. és 19. között az STS-110-es jelzésű űrrepülésen négy űrséta során megkezdték az ISS nagyméretű rácsos oszlopának építését. Az ISS és az űrrepülőgép kanadai robotkarjainak segítségével a 13 méter hosszú S0-jelű kezdő rácselemet szerelték fel az űrállomás amerikai tudományos modulja, a Destiny "tetejére". A felső ábrán kiemelve, az alsó képen "élőben" látható az új elem

Így fest majd a nagy rácsos tartóoszlop teljes kiépítettségében. Az "űrvasút" mellett napelemek és hűtőrácsok kapnak helyet rajt

A szerelés mellett több mint 65 kg oxigénnel, 20 kg nitrogénnel és 650 kg vízzel frissítették az ISS készleteit.

A szétkapcsolódás szerdán történt, s megkezdődött a leszállási manőver. Az Atlantis végül pénteken (közép-európai idő szerint) 17:27-kor ért földet igen jó időjárási viszonyok között, a floridai Kennedy Űrközpontban. Az űrhajósok kb. egy órával ezt követően szálltak ki az űrrepülőgépből, majd a kötelező orvosi vizsgálatok után találkoztak családjukkal.

A következő űrrepülőgépes küldetés a tervek szerint május 30-án kezdődik, amikor az Endeavour az ISS-re szállítja annak új legénységét.

Ám ezt megelőzően kerül sor a már fél éve Föld körül keringő mentőegység, a Szojuz-TM-33 űrhajó lecserélése. Az új Szojuz-TM-34 április 25-én startol a kazahsztáni Bajkonurból, de hogy a TM-33 jelenlegi helyére kapcsolódhasson, a Zarja-modulhoz, azzal "át kellett parkolni" a Zvezda-modulra, amely szombaton meg is történt.

A Szojuz-TM-34 a két űrhajós mellett egy turistát is szállít, a képen látható 28 éves Mark Shuttleworth-ot - írja a Magyar Hírlap. A dél-afrikai milliomos közgazdász és internet-vállalkozó mintegy 20 millió dollárért váltja meg egy hetes retúrjegyét az űrbe. Az amerikaiakkal történt részletes egyeztetés eredményeként a Shuttleworth még tudományos kísérletekben is részt vehet. Így a csillagvárosi kiképzés során genetikai kísérletekre is oktatták a milliomos űrutast, aki reméli, hogy az űrkísérletek eredményei hozzájárulhatnak az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór leküzdéséhez.

(Fotók és ábrák: NASA)

Ajánlat:

Fényképsorozat az STS-110 küldetésről

Korábban az [origo]-ban:

Az űrvonat nem késik - helyzetjelentés
2002.04.16. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) sínjárművének üzembe helyezése rendben halad, az Atlantis küldetésének negyedik űrsétája kedd délután zajlik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!