Tóthék nyerték a Miskolc-ralit

Vágólapra másolva!
Az ifj. Tóth János, Tóth Imre duó (Peugeot) győzelmével ért véget a kilencedik miskolci Vredestein-rali, a bajnokság idei második erőpróbája. A pénteken még vezető Érdi Tibor, Varga István kettős (Subaru) harmadikként zárt, második Turi Tamás és Papp György (Toyota) lett.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
Janikáékat ezúttal sem tudták megverni

A hétvégi viadalon például mindhárom nap végén más volt a sorrend. A csütörtöki salakpályás prológot - amely a hagyományoknak megfelelően nem számított bele a verseny végeredményébe - a helyi közönség kedvence, a miskolci születésű Turi Tamás nyerte meg a közönség nagy ovációja közepette. Az első napot Érdi Tibor zárta az élen, méghozzá úgy, hogy a pénteki utolsó gyorsasági szakaszon vette át a vezető pozíciót ifjabb Tóth Jánostól. A küzdelem egész nap nagy volt közöttük - ha a tavalyi időmérés szerint értékelték volna őket, akkor az öt megtartott szakasz közül - egyet a rádióösszeköttetés megzavarása miatt töröltek a programból - hármon holtversenyben végeztek volna az első helyen. Így azonban mindhármat Janika nyerte, ha csak néhány tizeddel is.

"Nagyon kemény nap volt, egész idő alatt nagyon kellett figyelni" - mondta ifjabb Tóth. "Nem nagyon kockáztattam, mert a csütörtöki teszten eléggé összetörtem a kocsit és nem akartam, hogy ez még egyszer előforduljon. Egyáltalán nem esik rosszul, hogy nem én állok az első helyen öt gyorsasági után, sőt... Inkább örülök annak, hogy végre van küzdelem az abszolútban is, hogy végre meg kell küzdeni a helyezésekért. No és hátravan még egy nap, az örülhet igazán, aki szombat este áll majd az eredménylista élén..." - tette hozzá Janika.

Ifjabb Tóth nem beszélt a levegőbe, a második versenynap első gyorsasági szakaszán visszavette a vezető pozíciót Érditől, és meg is tartotta a végéig, bár a hét részsikerből "csak" három fűződött az ő nevéhez. Két szakaszt a végül második helyen záró Turi Tamás, egyet Érdi, egyet pedig Szabó Gergő nyert. Janika előnye 6,3 másodperc volt, ami nem egészen megnyugtató, viszont az utolsó gyorsasági szakasz után pont elég... "Volt a versenyen néhány külföldi szakember, akik nem hittek a szemüknek" - mondta Janika. "Azt állították, ilyen szoros csatát csak a világbajnokságon láttak. És ez nagyon jó érzés...Tényleg szoros volt a küzdelem, és mindössze hat másodperc előnyöm maradt a végén. Nem kockáztattam, azokon a szakaszokon, ahol biztonságban éreztem magam, ráálltam a gázra, a veszélyes részeken azonban inkább óvatos voltam. Örülök a húsz pontnak."

És hogy valójában mennyire örült, azt csak a verseny után lehetett lemérni. A zárt parkolóba való beállás után általában szétszélednek a versenyzők, most azonban megvárták egymást, beszélgettek, sőt valahonnan előkerült egy vízipisztoly is, amellyel a bajnok navigátora, Tóth Imre megtréfálta a riválisokat. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik jót játszottak és élményekkel teli térnek haza a játszótérről. A Peugeot azonban nemcsak abszolút bajnok párosának köszönheti az újabb győzelmet az idén kiírt márkabajnokságban, hanem az A7-es géposztályban győzedelmeskedő Faltusz Péter, Békefi Zoltán kettősnek (Peugeot 306 Maxi Kit-car) és az N3-as első helyezett Szilágyi János, Domonkos Eszter duónak (Peugeot 306 S16) is, amely a Peugeot Autósziget színeiben gyűjti a pontokat.

Következik (május 24-25.): 4. Fehérvár-rali a Mapei Albastone-kupáért, az ob 3. futama, Székesfehérvár.

9. Vredestein-rali, az ob 2. futama, Miskolc, abszolút sorrend:
1. ifj Tóth János, Tóth Imre (Bomba Rally Team, Peugeot 206 WRC) 59:52.30 p
2. Turi, Papp (TP+2K AMSE, Toyota Corolla WRC) + 6.30 mp
3. Érdi, Varga (Castrol Érdi Rally Team, Subaru Impreza WRC) + 20.90 mp
4. Benik, Somogyi (OMV Best Racing, Ford Focus WRC) + 2:00.50 p
5. Kiss, Tábori (R-Mester Team, Mitsubishi Lancer Evo6) + 3:10.80 p
6. Aschenbrenner, Kerekes (V-Max Laky Club, Mitsubishi Lancer Evo5) + 3:10.80 p

Az állás (nem hivatalos):
1. ifjabb Tóth János, Tóth Imre 40 pont
2. Benik, Somogyi és Turi, Papp 25-25
4. Tagai T., Tagai R. és Érdi, Varga 12-12
6. Szajky, Horváth L. 11

Korábban:

Az Érdi-Varga kettős vezet a Miskolc-ralin

Fórum:

Megverik-e ebben az évben Janikáékat?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!