Meghalt a Barbie babák alkotója

Vágólapra másolva!
85 éves korában meghalt Ruth Handler, akinek a nevéhez fűződik a világ legnépszerűbb babáinak, a Barbie babáknak a megalkotása. A Barbie babák 1959-ben debütáltak, azóta több mint egymilliárd kelt el belőlük.
Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
Ruth Handler
Fotó: EPA

Az eredetileg kék szemű, szőke hajú baba az évek során különböző népcsoportok külsejét vette fel, és sokféle karriert futott be: volt űrhajós és állatorvos is. 150 országban több mint egymilliárd kelt el belőlük. "Az én elképzelésem az volt, hogy a babán keresztül a kislányok azzá válhatnak, akik csak szeretnének lenni. Barbie azt jelképezte, hogy a nőknek van választásuk." - írta Handler az önéletrajzában.

Az első Barbie baba születésének idején, az ötvenes években, a kislányok csak játék kisbabákkal játszottak. Handler azért döntött úgy, hogy az ő babája egy felnőtt nőt testesít meg, mert észrevette, hogy a kislánya szívesen játszik az újságokból kivágott fiatal nők képeivel. Barbie baba 1959-ben debütált az Amerikai Játékvásáron, és óriási sikert aratott. Az első évben 351 ezer babát adtak el, darabja 3 dollárba került.

A baba egy vagyon hozott a Mattel cégnek, hiszen a babák mellett igen kelendőek voltak a babák kiegészítői is, nem beszélve az újabb babákról, Barbie barátjáról, Kenről, és Barbie húgáról, Skipperről. Később piacra kerültek Barbie barátai is: Midge és Christie. A babák mind az alkotó, Ruth Handler családtagjai után kapták nevüket.

Ajánlat:

Barbie.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!