Az USA feloldotta a szerbiai gazdasági embargót

Vágólapra másolva!
A washingtoni kormányzat feloldotta a Szerbiának szánt amerikai gazdasági segélyek befagyasztásáról szóló korábbi döntését. A segélyek tilalma március 31-én lépett életbe, azzal az indokkal, hogy Belgrád nem működik közre teljes mértékben a háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel.
Vágólapra másolva!

A szankció feloldását Colin Powell amerikai külügyminiszter kedden azzal indokolta, hogy Szerbia új törvényeket hozott a feltételezett háborús bűnösökkel kapcsolatban, s emellett több, ilyen bűncselekményekkel vádolt személy önként feladta magát a Nemzetközi Törvényszéken.

- Ma reggel aláírtam az amerikai jogszabályok által megkövetelt tanúsítványt arról, hogy Belgrád megfelelő együttműködést tanúsít a volt Jugoszlávia ügyeiben illetékes Nemzetközi Törvényszékkel - mondta Powell újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Zoran Djindjic szerb miniszterelnökkel és Goran Svilanovic szerbiai külügyminiszterrel.

A két politikus éppen az amerikai befagyasztás feloldásáért jött lobbizni Washingtonba, s a megbeszélés után Svilanovic közölte: a döntést "az elmúlt másfél évben tett belgrádi lépések elismeréseként" értékelik.

A washingtoni szigor megszüntetése kulcsfontosságú a katasztrofális helyzetben lévő szerb gazdaság újjáépítése szempontjából, nem is elsősorban az amerikai pénzügyi támogatás miatt (ebben a pénzügyi évben már csak mintegy 40 millió dollárról van szó), hanem mert lehetővé teszi, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények kölcsönöket folyósítsanak Belgrádnak. Mint a Reuters emlékeztet rá, alig néhány nappal ezelőtt - éppen a befagyasztás miatt - Washington még elutasította, hogy a Nemzetközi Valutaalap egy nagyobb kölcsönt szavazzon meg Szerbia-Montenegrónak.

Korábban:

Amerika újra segíthet Jugoszláviának

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!