Fideszes honlap az MSZP áldozatainak

Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció jogvédő munkacsoportja honlapján teszi közzé azok nevét, akiket politikai okok miatt tesznek ki állásukból. A honlapon jelenleg minisztériumi felsővezetők nevei szerepelnek, de a frakció információi szerint minisztériumi titkárnőket is menesztettek már.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-frakció jogvédő munkacsoportot hozott létre, hogy jogi és erkölcsi segítséget nyújtson azoknak, akiket politikai okok miatt tesznek ki állásukból. Répássy Róbert, a frakció jogi kabinetjének vezetője az [origo]-nak elmondta: az alkotmányba és a munka törvénykönyvébe ütközik, ha valakit politikai okokra hivatkozva küldenek el állásából.

Azzal kapcsolatban, hogy az ÁSZ jelentése szerint a Fidesz kormányra kerülése után, 1998 júliusától év végéig 78 főt mentettek fel a Miniszterelnöki Hivatalban, Répássy azt mondta: igaz, hogy voltak elbocsátások, de nem a minisztériumok birtokba vétele után 24 órával. Répássy Róbert szerint ők előbb meggyőződtek arról, hogy tudnak-e együttműködni a minisztériumok munkatársaival, és ez most nem így történik. "Eddig elsősorban felsővezetőket bocsátottak el, de arról is van információnk, hogy a közvetlen munkatársaikat, titkárnőket, sofőröket is elküldenek" - mondta a Fidesz-frakció jogi kabinetjének vezetője.

A Fidesz-frakció jogvédő munkacsoportjának honlapján közzéteszik azok nevét, akiket politikai okok miatt tesznek ki állásukból. A honlapon jelenleg 30 minisztériumi felsővezető neve szerepel.

Korábban:

A Fidesz jogsegélyt ad az MSZP áldozatainak

Ajánlat:

A Fidesz-frakció jogvédő oldala
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!