Elhúzódó távközlési válság

Vágólapra másolva!
Egyre pesszimistábbak a távközlési szakma szereplői azzal kapcsolatban, hogy meddig húzódhat el a piac válsága. Magyarországra is az a jellemző, hogy miközben nő az igény a szolgáltatások iránt, némi befektetési pangás jellemzi a piacot. Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet elnöke szerint megoldás lehetne, ha a Matáv mellett, a szereplők konszolidációja révén, létrejönne egy másik nagy szolgáltatói csoport - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Frischmann szerint ezt a hírközlési törvény módosításával is elő kellene segíteni. A verseny élénkítése jegyében a jelenleginél nagyobb mozgásteret kellene biztosítani a hírközlési döntőbizottságnak. A most befejeződött madridi szakmai konferencián megfogalmazódott, hogy a szélessávú kommunikáció terén is infrastruktúra-alapú versenyt kell megvalósítani, ahol ugyanis ez nem jött létre, ott monopóliumok alakultak ki.

A konferencia tudósai egyébként azt prognosztizálták, hogy még legalább két évig erős válságban marad az iparág, bár idén tavasszal még úgy vélték, hogy 12-18 hónap múlva felszálló ágba kerülhet a szakma.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Hírközlési Főfelügyelet

Korábban:

Továbbra is megosztott a távközlési piac
(2002. augusztus 28.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!