László Csaba pénteken egy debreceni fórumon, fogalmazott, hogy a versenyképesség legfontosabb feltétele az adószint további csökkentése, ezért kilátásba helyezte, hogy a jövő nyárra újrafogalmazzák a személyi jövedelemadóról, illetve az általános fogyasztási adóról szóló törvényeket.
A pénzügyminiszter "idegen test"-nek nevezte a magyar adórendszerben az iparűzési adót. "A 250 milliárd forintos bevételt jelentő iparűzési adót nem lehet egyszerre megszüntetni, de feltétlenül felül kell vizsgálni az önkormányzati adózási rendszer egészének felülvizsgálatával együtt" - tette hozzá.
László Csaba kijelentette, hogy az idei 3 százalékos és a jövőre tervezett 3,5 százalékos gazdasági növekedés után stabilan évi 4 százalék fölötti növekedésre van lehetőség. Ha az inflációt 3 százalék alatt tartják, Magyarország 2008-ra képes lesz az eurózónához csatlakozni.
A költségvetési vitával kapcsolatban azt mondta a pénzügyminiszter, hogy szakmai értelemben a Fidesz indítványai nem sokat tettek hozzá a jövő évi költségvetéshez. A módosító indítványokat számítógépek nyújtották be és nem áll mögöttük komoly szakmai munka - mondta László Csaba.
Varga Mihály fideszes képviselő az [origo] megkeresésére komolytalannak nevezte a pénzügyminiszter felvetését, és arra szólította fel László Csabát, hogy nevezze meg azokat az indítványokat, amelyekkel problémái vannak. A volt pénzügyminiszter inkább a másik oldal szakmai hibáira hívná fel a figyelmet, úgymint az infláció alultervezése vagy a gazdasági növekedés ütemének szándékos túltervezése a jövő évi büdzsében.
[origo] - MTI