Európa: búcsú a Mars felszínétől

Vágólapra másolva!
2004. január 7-én délután, hazai idő szerint 13 óra körül elérkezett az igazság pillanata a Beagle 2, a brit fejlesztésű marsi leszállóegység számára. A bolygó körül keringő anyaszonda, a Mars Express először repült át a leszállóhelye felett, és először próbálta meg vele felvenni a kapcsolatot.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a 2003. december 25-i landolás óta más módszerekkel a kapcsolatfelvétel nem sikerült, ám a Mars Express kommunikációs rendszerét direkt erre a feladatra is tervezték és tesztelték. Sokan reménykedtek tehát abban, hogy az először kipróbálásra kerülő elsődleges kommunikációs lehetőség sikerrel zárul, és a Spirit amerikai marsjáró pazar landolása és eddigi gyakorlatilag hibátlan működése mellett Európa is bizonyíthat a bolygó felszínén.

A Beagle 2 azonban ez alkalommal sem jelentkezett.

Az eddigi legoptimistább forgatókönyv szerint a Beagle 2 épségben landolt és jelenleg is szorgalmasan végzi munkáját, csak valamilyen fatális hiba folytán elállítódott a számítógép órája, és egyszerűen rossz időpontokban próbált kommunikálni. A Mars Express első próbálkozása után azonban szinte bizonyos, hogy ez a verzió is törölhető. Január 5-ével ugyanis - amennyiben túlélte a leszállást - a Beagle 2-nek már át kellett kapcsolnia egy olyan kommunikációs üzemmódba, amelyet a legrosszabb esetre dolgoztak ki (communication search mode 2). Ebben az üzemmódban a leszállóegység a marsi nappal során folyamatosan jeleket sugároz, tehát nem csak akkor, amikor belső órája szerint éppen egy keringő egységnek kell áthaladnia felette.

Mindezek alapján - bár néhány kommunikációs próbálkozás még lesz a következő napokban a Mars Express űrszondán keresztül - gyakorlatilag kijelenthető, hogy az európai leszállóegység elveszett.

További kommunikációs lehetőségek a Mars Express űrszondán keresztül (közép-európai idő):

január 8., 13.50 körül
január 9., 14.27 körül
január 10., 15.04 körül
január 12., 03.02 körül.

A fenti időpontok után csak abban az esetben jelentkezünk tudósítással, ha a csodával határos módon mégis bejelentkezne a szonda.

Európa kudarcán túl mit jelent a Beagle 2 elvesztése?

Forrás: University of California
Az eredeti Beagle nagyobb sikerrel járt

A leszállóegység Darwin híres hajójáról, a Beagle-ről kapta nevét - ez is jelzi, milyen áttörő eredményeket vártak tőle a kutatók. A Beagle2 alapvető célja ugyanis az élet utáni kutatás lett volna: exobiológiai és geokémiai vizsgálatokra tervezték.

Amit a Beagle 2-től vártak: fényképfelvételek készítése, geológiai és geomorfológiai vizsgálatok, meteorológiai mérések elvégzése, illetve a robotkarral vett talajminták fizikai-kémiai elemzése, az élet nyomainak kutatásával. Ennek legfontosabb elemei: víz jelenlétének kimutatása, illetve széntartalmú ásványok és szerves anyagok, esetleg mikrofosszíliák keresése.

A Beagle2 számos olyan műszerrel rendelkezett, amelyek alkalmassá tették volna a felszíni anyagok és a légkör víztartalmának mérésére, az esetlegesen létező marsi élet jeleként értelmezhető metánkibocsátás kimutatására, valamint az egykori életfolyamatokat jelző szénizotóp-arányok elemzésére is. A Viking-űrszondák 1976-os vizsgálatai óta nem indult olyan Mars-küldetés, amelyben ilyen központi szerepet játszott volna az élet nyomainak kutatása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!