A Premier League londoni újonca remekül kezdett hazai bemutatkozó mérkőzésén, és Hudson révén már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a Kristálypalota drukkerei, hiszen a vendég liverpooliak dán "Terminátora", Thomas Gravesen büntetőből egalizált az első félidő feléhez közeledve.
A nem éppen gólerősségéről elhíresült tar skandináv aztán a második félidőben is megzörgette az argentin Speroni hálóját, a hazaiakon pedig az sem segített, hogy Clattenburg játékvezető a skót válogatott védőt, Gary Naysmith-t a második 45 perc derekán kiállította, sőt, Marcus Bent emberhátrányból még is növelni tudta a Stolverkosok előnyét.
Az első körben a Manchester United ellen diadalmaskodó Chelsea ezúttal a nagyratörő terveket szövögető Birmingham City otthonából hozta el a három pontot, egy remek csere eredményeként (Joe Cole, öt perccel pályára lépését követően mattolta Maik Taylort). A hazaiak játékához ezúttal nem tudott túl sokat hozzátenni a nyáron éppen a rivális londoni Kékektől érkező két játékos, Grönkjaer és Melchiot.
Parádés mérkőzést vívott egymással a Southampton, valamint a tavalyi év vesszőfutását feledtetni kívánó Blackburn. A Szentek az első félidőben előnyhöz jutottak az egykori gólkirály, Kevin Phillips révén, azonban a második játékrészben a Rovers skót tengelyének mindkét vége, Ferguson és Dickov is betalált, így fordítottak Sounessék. A svéd válogatott Svensson parádés góllal hozta vissza a hazai reményeket, James Beattie pedig - egy erősen vitatható szituációt követően megítélt büntetőből - a hajrában kicsikarta a győzelmet Paul Sturrock csapatának.
A további összecsapásokon a Fulham simán verte a szezont parádésan indító Boltont, míg a Charlton egy kései öngóllal tudta csak legyűrni a Pompeyt. A Newcastle hozza "szokásos" szezon eleji formáját - ez most a Tottenhamnek ért három bajnoki pontot -, míg a Liverpool remek második félidei teljesítményének köszönhetőn fordított 0-1-ről az ismét pocsékul rajtoló Manchester City ellen.
Eredmények, 2. forduló:
Southampton - Blackburn 3-2 (1-0)
gól: Phillips (32.), A. Svensson (74.), Beattie (90., büntetőből), illetve B. Ferguson (47.), Dickov (68.)
Birmingham City - Chelsea 0-1 (0-0)
gól: J. Cole (68.)
Charlton Athletic - Portsmouth 2-1 (1-0)
gól: Euell (23.), D. Unsworth (88., öngól), illetve Berger (53.)
Crystal Palace - Everton 1-3 (1-1)
gól: Hudson (9.), illetve Gravesen (20., 62., az elsőt büntetőből), Bent (82.)
piros lap: Naysmith (68., Everton)
Sem Király Gábor, sem Torghelle Sándor nem lépett pályára.
Fulham - Bolton 2-0 (1-0)
gól: A. Cole (5., 82.)
Liverpool - Manchester City 2-1 (0-1)
gól: Baros (48.), Gerrard (75.), illetve Anelka (45.)
piros lap: Dunne (85., Manchester City)
Newcastle - Tottenham 0-1 (0-0)
gól: Atouba (51.)
Manchester United - Norwich City
gól: Bellion (32.), Smith (51.), illetve McVeigh (76.)