Eredmény nélkül zárultak az indiai-pakisztáni tárgyalások

Vágólapra másolva!
Komoly eredmény nélkül zárultak le az India és Pakisztán közti hétfőn megkezdett tárgyalások. A tárgyalások barátságos hangnemben zajlottak, de a felszín alatt továbbra is komoly feszültségek vannak a két dél-ázsiai atomhatalom viszonyában. Pakisztán azzal vádolja Indiát, hogy a Kasmír tartomány hova tartozásával kapcsolatos vitából ki akarja hagyni a tartomány lakosságát. A tárgyalások összes eredménye annyi, hogy a két ország képviselői hamarosan New Yorkban, ENSZ közvetítéssel folytatják tárgyalásaikat.
Vágólapra másolva!

Eredménytelenül zárultak a hétfőn megkezdett tárgyalások India és Pakisztán között. A két dél-ázsiai nagyhatalom elsősorban Kasmír tartomány hovatartozását próbálta rendezni a találkozón, de az amúgy kedélyes hangnemben lefolytatott tárgyalások nem hoztak átütő sikert.

Kursíd Mehmud Kasuri pakisztáni külügyminiszter Natwar Szinggel indiai kollegájával folytatott tárgyalásain felmerült ugyan a Kasmírt pakisztáni és indiai részre osztó tűzszüneti vonal "puhításának" - a vízumelőírások és a határátlépés könnyítésének - lehetősége, de konkrét megegyezés nem született az ügyben. A felek tárgyaltak Kasmír indiai részének nyári fővárosa, Szrinagar és a pakisztáni ellenőrzésű terület központja, Muzaffarábád közötti autóbusz vonalak létesítéséről is.

A tárgyalások azonban közel sem voltak olyan barátságosak, ahogy azt a két külügyminiszter kézfogása mutatatta. A felszín alatt még mindig feszültségek mutatkoznak, hiszen nem eléggé vagy egyáltalán nem esett szó a két nagyhatalom viszonyát megmérgező kérdésekről. Ezt a tárgyalások után mindkét fél külön-külön is elpanaszolta.

Az indiai külügyminisztérium közölte, hogy Új-Delhi aggodalommal figyeli a Pakisztánból Kasmír térségébe ismét behatoló gerillacsapatokat. Pakisztán természetesen tagadja, hogy támogatná a gerillákat, vagy lehetővé tenné számukra az átszivárgást az indiai határon.

India ugyanakkor élesen elhatárolódik attól a pakisztáni kéréstől, hogy a tárgyalásokba vonják be kasmír tartomány lakosságának képviselőit, hogy az emberek maguk dönthessék el, melyik államhoz szeretnének tartozni. Mivel Kasmírban a moszlimok vannak többségben, a harmadik fél megjelenése természetesen Indiát hozná nehéz helyzetbe a tárgyalóasztalnál.

Fotó: EPA
Kasmírban rendszeresek a zavargások

Kasuri pakisztáni külügyminiszter Indiában járva egyébként nem hivatalos programja részeként, találkozott kasmíri szeparatista moszlim vezetőkkel is. ;A külügyminiszter Pakisztán Új Delhiben található követségén tárgyalt Szjid Ali Sah Dzsílanival, valamint Mirvaiz Umár Farúk vallási vezetővel. "Ha a tárgyalásokból kihagyják a kasmíri embereket is érintő jelentős kérdéseket, akkor az egész találkozónak nem sok értelme lesz" - összegezte a találkozón elhangzottakat Farúk.

A két ország viszonya sokat javult ugyan, hál a 2002-ben megkezdett béketárgyalásoknak, azonban a várakozásokkal ellentétben nem következett be áttörés az Indiai Kongresszus Párt hatalomra kerülésével. A Sonia Gandhi vezette párt, amely baloldali, megbékélést hirdető politikájával nyerte el a választók bizalmát, a Pakisztánnal kapcsolatos kérdésekben nem mutat nagyobb kompromisszumkészséget, mint Vadzspají volt miniszterelnök hindu nacionalistái.

A tárgyalások egy hónap múlva New Yorkban folytatódnak, ahol ENSZ diplomaták próbálnak majd közelíteni a két atomhatalom álláspontján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!