Vágólapra másolva!
Fontos dátumok, programválogatás a Magyar Tudomány Ünnepe 2004 rendezvénysorozattal kapcsolatban
Vágólapra másolva!

Hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe 2004 rendezvénysorozat. Az ünnepségre 2004. november 3-án, délelőtt 10 órakor kerül sor az MTA Dísztermében.
A megnyitó részletes programja
A rendezvénysorozat részletes programja



Az MTA-n november 2-án, kedden 10.30 órától tájékozódhatnak a sajtó munkatársai a Magyar Tudomány Ünnepe eseményeiről.
Részletek


A belügyi tudományos tanács tájékoztatója a Magyar Tudomány Ünnepe belügyi rendezvénysorozatának előkészítéséhez:


Felhívás a Magyar Tudomány Ünnepére

November 3-át a Magyar Köztársaság Kormánya 1997-ben a Magyar Tudomány Napjává nyilvánította. A 2003. évi XCIII. törvény immár a Magyar Tudomány Ünnepéve és törvénybe iktatott örömteli kötelességgé tette a Magyar Tudományos Akadémia alapításának napja köré csoportosuló ünnepi események megrendezését. Az évről évre növekvő számban megtartott ünnepségek, díjátadások, megemlékezések, konferenciák, kutatóintézeti és egyetemi nyílt napok, tudományos diákkörök, ismeretterjesztő foglalkozások, rendkívüli múzeumi nyitva tartások sikerei bizonyosság teszik, hogy a Magyar Tudomány Ünnepe 2004-ben is méltó programokkal gazdagítja majd az eseménysorozatot. Az ünnepségeken minden évben részt vettek - fővédnökökként, védnökökként is - az állami és a tudományos élet vezetői. A rendezvények élénk visszhangot keltettek a magyar közvéleményben, emelték a magyar tudományosság társadalmi rangját. Bebizonyosodtak Széchenyi István naplójának szavai: "Erőt erővel meggyőzni nem mindég lehet - hanem a böltsesség győz mindenütt".

Az idei rendezvények jelentőségét csak fokozza, hogy hazánk 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja, s immár másodízben ünnepelhetjük a rendezvénysorozaton belül a Tudomány Világnapját november 10-én. Tavaly rendeztük meg először nagy sikerrel Budapesten a Tudomány Világfórumát (World Science Forum - Budapest), amelynek 2005-ben ismét a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest ad otthont. Mindezek az események jelzik az Európai Unió kifejezett célját, s a magyar társadalom előtt álló kihívást, a tudásalapú társadalom építésének nemes szándékát.

Felhívunk mindenkit, hogy vegye ki részét a magyar tudomány méltó megünnepléséből! Fejezzük ki megbecsülésünket a magyar tudományosság nagyszerű hagyományai, világraszóló eredményei és jelenbeli erőfeszítései iránt! Váljék mind több honfitársunk számára nyilvánvalóvá: a tudomány művelése, kiemelt támogatása a boldogabb, biztosabb jövő záloga. Csakis a tudásalapú társadalom megvalósítására tettekkel törekvő Magyarország vívhatja ki Európa és a nagyvilág megbecsülését!
Részletek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!