Vágólapra másolva!
Sebestyén Júlia remekül sikerült kűrrel bronzérmes lett a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának ötödik állomásán, Párizsban. Ugyanitt jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a hetedik helyen végzett.

A Trophée Eric Bompard Cachemire viadalon az Európa-bajnok Sebestyén Júlia a rövid program után csak az ötödik helyen állt, a szombat esti szabadkorcsolyázásban - a második csoport első jégre lépőjeként - azonban remek programot adott elő. A Carmen zenéjére koreografált kűrje a szezonban most sikerült legjobban, s végül a mezőnyben a kanadai Joannie Rochette produkciója után a második legjobbnak találták a pontozók.

Mivel az idei dortmundi vb-n 8. helyezett kanadai versenyző korábban a rövid programot is megnyerte, biztosan győzött, a második helyen a vb-5. olasz Caroline Kostner végzett (ő a rövid programban a második, a kűrben a harmadik helyet szerezte meg), Sebestyén Júlia pedig felkerült a dobogó harmadik fokára. S a kétszeres vb-bronzérmes, a tavalyi Grand Prix-döntőben győztes japán Fumie Sugurinak be kellett érnie a negyedik hellyel.

"Nagyon örülök, hogy a balul sikerült rövid program után össze tudtam szedni magam! A kűrömben ötféle háromfordulatos ugrást mutattam be, és most először a tripla Salchowot kombinációban a Rittbergerrel" - nyilatkozta a verseny után Sebestyén Júlia az [origo]-nak.

A jégtáncosok között a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a kűr során megőrizte a hetedik helyét. Győzött a világ- és Európa-bajnok orosz Tatjana Navka, Roman Kosztomarov duó. A férfiaknál az amerikai Johnny Weir az Európa-bajnok francia Brian Joubert-et megelőzve nyert, a párosok között a kíbai Sen, Csao duó állhatott a dobogó legfelső fokára.

Eredmények:
nők: 1. Joannie Rochette (kanadai) 168,72 pont; 2. Carolina Kostner (olasz) 143,72; 3. Sebestyén Júlia 136,52

férfiak: 1. Johnny Weir (amerikai) 208,10; 2. Brian Joubert (francia) 199,04; 3. Emmanuel Sandhu (kanadai) 168,80

jégtánc: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 221,23; 2. Albena Denkova, Maxim Sztavijszkij (bolgár) 208,30; 3. Isabelle Delobel, Olivier Schoenfelder (francia) 203,32; ...7. Hoffmann Nóra, Elek Attila 150,84

párosok: 1. Sen, Csao (kínai) 188,12; 2. Petrova, Tyihonov (orosz) 179,52; 3. Pang, Tong (kínai) 176,10

Fábik Tibor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!