Mahmúd Abbász a Fatah elnökjelöltje

Vágólapra másolva!
Mahmúd Abbász volt palesztin miniszterelnököt választotta jelöltjének hétfőn a Fatah mozgalom a januári palesztin elnökválasztásra - közölte egy palesztin tisztségviselő. A mérsékeltnek tartott Abbász legkomolyabb ellenfele Marván Bargúti lehet.
Vágólapra másolva!

A Fatah legfontosabb döntéshozó szerve, a központi bizottság hétfő este Rámalláhban tartott ülésén egyhangú döntéssel határozott arról, hogy Abbászt jelöli a Palesztin Hatóság elnöki tisztségére, amely Jasszer Arafat halála miatt üresedett meg - közölte a KB egyik tagja. A döntést elvileg még egy Fatah-testületnek jóvá kell hagynia, palesztin tisztségviselők ezt azonban puszta formalitásnak mondták.

Palesztin vezetők korábbi nyilatkozatai szerint a Fatahon belül már az Arafat november 11-i halálát követő napokban egyetértés alakult ki Abbász jelöltségéről, ám a gyászra való tekintettel ezt akkor még nem tették hivatalossá.

Abbász Arafat első miniszterelnöke volt 2003-ban, illetve hosszú időn át a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) helyettes vezetője. A PFSZ-t szintén Arafat vezette. A palesztin elnök halála után a PFSZ élére Abbászt választották meg. Ily módon ha Abbász győz a január 9-i elnökválasztáson, Arafat egykori tisztségei közül kettőt is ő tölt majd be.

Ön hogyan tájékozódika a nagyvilág eseményeiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

A régi vágású palesztin vezetők közé sorolt, mérsékeltnek tartott, 69 éves Abbásznak a jelek szerint egyre több vetélytárssal kell megküzdenie. Közülük a legkomolyabb ellenfél a palesztinok fiatalabb, radikális nemzedékét képviselő Marván Bargúti lehet, aki jelenleg Izraelben ötszöri életfogytiglani börtönbüntetését tölti öt ember halálát okozó palesztin merényletekért, de jelezte, hogy fontolgatja indulását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!