Vágólapra másolva!
Bár az első élidő még gól nélküli döntetlennel zárult, a Manchester United Scholes kettő és van Nistelrooy egy találatával 3-0-ra győzött a West Bromwich Albion otthonában. A Crystal Palace 2-2-t ért el a Southampton ellen, Király védett, orghelle még a kispadon sem kapott helyet.

Nem sikerült a bravúr a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának, amely a Premier League 15. fordulójában a Manchester Unitedet látta vendégül. A kezdőcsapatba természetesen helyet kapott Gera Zoltán, aki eddig a WBA összes idei bajnokiján szerepelt, ellentétben a nigériai Nwankwo Kanuval, aki sérülés miatt most először hiányzott a pályáról.

A Goal.com brit honlap a Premiership heti fordulójának beharangozójában éppen Gerára hívja fel a figyelmet, s a magyar válogatott labdarúgó a 18. percben az első komoly gondot okozta a MU kapujánál, ám 20 méteres lövését Carroll hárította. Válaszul hasonló bombával próbálkozott Rooney is, de lökete elkerülte a kaput.

Az első játékrészben sérülés miatt két cserére is kényszerített hazai együttes csak az 53. percig bírta a nagy nyomást, ekkor Scholes pazar lövése talált utat a kapuba. A WBA komoly veszélyt nem jelentett a MU kapujára, így a hajrában előbb Van Nistelrooy növelte az előnyt, majd a 81. percben egy fejelgetős, sakk-matt helyzet után Scoles állította be a 3-0-s végeredményt.

A sereghajtó Blackburn Rovers meglepetésre legyőzte a Fulhamet, ezzel a vendégek első idegenbeli sikerüket ünnepelhették ebben az idényben.

eredmények, Premier League, 15. forduló:
Fulham-Blackburn Rovers 0-2 (0-1)
gól:
Gallagher (10.), Dickov (77., 11-esből)
kiállítva: Knight (76., Fulham)

Birmingham City - Norwich City 1-1 (1-0)
gól:
Morrison (9.), illetve Huckerby (64.)

Bolton Wanderers - Portsmouth 0-1 (0-1)
gól:
Zeeuw (45.)

Charlton Athletic - Chelsea 0-4 (0-1)
gól:
Duff (4.), Terry (52., 53.), Gudjohnsen (59.)

Southampton - Crystal Palace 2-2 (0-0)
gól:
Phillips (51.), Jakobsson (76.), illetve A. Johnson (50.), Routledge (54.)

West Bromwich Albion - Manchester United 0-3 (0-0)
gól:
Scholes (54., 81.), van Nistelrooy (71.)

Manchester City - Aston Villa 2-0 (2-0)
gól:
Macken (29.), Wright-Phillips (37.)

Premier League: Geráék a MU ellen/sport/focivilag/20041126blcsapatok.html?pIdx=3
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!