Henry Waxman demokrata párti kaliforniai képviselő megrendelésére tanulmány készült 13 olyan "szexuális nevelési programról", amelyet az amerikai szövetségi kormány szponzorál 25 állam mintegy 70 iskolájában és más oktatási intézményeiben.
A Corriere della Sera című olasz napilap által idézett tanulmány szerint a programok többsége "félrevezető, hamis és torzító". "A Bush-kormányzat manipulálja az amerikai társadalom legfiatalabb és legsérülékenyebb részét, azzal az ürüggyel, hogy a nem kívánt terhességek és a nemi úton terjedő betegségek, például az AIDS megelőzésére tesz lépéseket" - írja a tanulmány.
A programokban tudományos adatként idéznek babonákat, homályos tabukat. Némelyik szövegben az áll, hogy egy 43 napos magzat már gondolkodó lény, és hogy a HIV-fertőzést meg lehet kapni verítéken, könnyön keresztül is. A felháborodást fokozza, hogy a kormány az adófizetők pénzéből öt év alatt 900 millió dollárt szándékozik költeni ezekre a programokra. A demokraták úgy gondolják, hogy ezt az összeget inkább a szegénynegyedekben működő állami iskolákra kellene fordítani.
A programok hatékonyságát illetően is vannak kételyek. A Columbia egyetem felmérése szerint a szüzességi fogadalmat tévő fiatalok ezt nem gondolják nagyon komolyan, jelentősük részük ugyanis már házasságkötése előtt aktív nemi életet él. Sok kritika éri az iskolában használt könyveket is, amelyekben a nőket lebecsülő gondolatok találhatók. Az egyik például tudományosan megalapozottnak minősíti, hogy "a férfinak szüksége van arra, hogy felnézzenek rá és szexuálisan kielégüljön, szemben a nővel, akinek természeténél fogva csak gazdasági támogatásra van igénye".
Egy másik könyv egy olyan lovagról mesél, aki a falu szegény lányát vette feleségül a hercegkisasszony helyett, mert ez utóbbi túl sok tanácsot adott neki azzal kapcsolatban, hogy miként ölje meg a sárkányt. A könyv tanulságként azt vonja le a meséből: a nő mértéktartó segítsége időnként jó, de ha túlzásba viszi, csökkenti vele a férfi önbecsülését.