Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bajnokok Ligája-indulást érő négybe kerülésért küzdő valamennyi gárda begyűjtötte hazai pályán a három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Palermo és a Sampdoria kissé nehezen, fordulatos mérkőzésen nyert a Lecce, illetve a Reggina ellen, míg az AS Roma könnyedén múlta felül a Livornót. A genovai együttesben Flachi mesterhármast ért el, míg a fővárosi gárdában Vincenzo Montella egyszer - immár 19. alkalommal - talált be, így tovább növelte előnyét a góllövőlistán. Érdekesség, hogy a korábbi szövetségi kapitány, Dino Zoff által irányított Fiorentina továbbra is rendkívül rossz formában van: a firenzeiek ezúttal úgy szenvedtek egygólos vereséget Sienában, hogy a 35. perctől emberelőnyben futballozhattak. A Brescia parmai vereségével visszaesett az utolsó előtt helyre, míg Gilardinóék feljöttek a 17.-re. A sereghajtó Atalanta megindította talán utolsó rohamát a kiesés elkerüléséért, 2-0-s sikerét a Bologna bánta, ez volt a hazaiak harmadik idei győzelme.

Az AC Milan bár szombaton - jobb gólkülönbségének köszönhetően - élre állt a Serie A-ban, mégsem lehet felhőtlen a piros-feketék öröme. A csapat legnagyobb sztárja, az aranylabdás Andrij Sevcsenko ugyanis nem léphet pályára szerdán az Old Traffordon, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn, mivel arccsonttörést szenvedett. Az ukrán csatárzseni ütközött a Cagliari egyik védőjével, s emiatt már a 11. percben elhagyta a játékteret. A Milan közleménye szerint hétfőn megműtik Sevcsenkót, s valószínűleg 10-12 napot kell kihagynia. A milánói együttes Serginho 92. percben szerzett góljával győzte le a Cagliarit, amivel átvette a vezetést a Messinában 0-0-s döntetlent játszó Juventustól.

A Zebrák pedig duplán rosszul jártak, hiszen nemcsak az első helyet, hanem egyik kulcsemberüket is elveszítették. A Juve világ- és Európa-bajnok csatára, a francia David Trezeguet kihagyja a kedden rendezendő Real Madrid-Juventus BL-nyolcaddöntőt, mivel influenzával bajlódik. A francia támadó már nem került a torinói keretbe a messinai, 0-0-s döntetlennel zárult bajnokin sem. Trezeguet távollétében minden bizonnyal Alessandro Del Piero és Zlatan Ibrahimovic alkotja majd a csatársort Madridban.

Serie A, 25. forduló:
AS Roma - Livorno 3-0 (1-0)
gól: Montella (8.), Perrotta (70.), Totti (86.)

Atalanta - Bologna 2-0 (1-0)
gól: Marcolini (24.), Makinwa (61.)

Chievo - SS Lazio 0-1 (0-0)
gól: Rocchi (76.)
piros lap: Brighi (81.), Baronio (84.), illetve Couto (87.)

Palermo - Lecce 3-2 (2-1)
gól: Santana (42., 45.), Toni (76.), illetve Konan (6., 67.)

AC Parma - Brescia 2-1 (1-0)
gól: Gilardino (23., 11-esből), Morfeo (49.), illetve Di Biagio (51., 11-esből)
piros lap: Domizzi (4., Brescia)

Sampdoria - Reggina 3-2 (2-0)
gól: Flachi (8., 45., 70, utolsót 11-esből), illetve Colucci (49.), Tedesco (88.)

Siena - Fiorentina 1-0 (1-0)
gól: Flo (6.)
piros lap: Pasquale (35., Siena)

[origo]/(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!