Az ember normális közege a tér

Vágólapra másolva!
Rátai Dániel 20 éves felfedező. Bevallása szerint már 30-40 találmánya van. Legsikeresebb ötletével körülbelül harmincezer forintos ráfordítással háromdimenziós megjelenítésre és érintőképernyős interakcióra tesz képessé egy hagyományos személyi számítógépet. Az ifjú mérnök Leonar3Do fantázianéven indította el masináját a 21 év alatti mérnökök számára rendezett legfontosabb nemzetközi versenyen, az International Science and Engineering Fair-en (ISEF). A találmány összesen hat díjat söpört be a vetélkedőn, ami példátlan siker. Az ifjú fejlesztő a Mindentudás Egyetemének nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

19 éves fejlesztő a világ élén/mindentudasegyeteme/2005051919eves.htmlAz ME cikke az idei ISEF-sikerrőlKezelések virtuális valóságbanhttp://www.cp.hu/cp/gyakorlat/windows/cyber/Cikk a virtuális valóságról

Feltételezem, hogy sok interjút készítettek veled az utóbbi időben. El tudnád mégis mondani sokadszor, mi a lényege többszörös nagydíjas találmányodnak?
- A lényege, hogy egy normál, kétdimenziós számítógépet át tudok alakítani háromdimenzióssá. Ez alatt azt értem, hogy a számítógép képes térben megjeleníteni az általam rajzoltakat, ami által ezután képes vagyok térben dolgozni. Egy háromdimenziós szemüveg van rajtunk, és azzal érzékeljük, amit a számítógép megjelenít. Ehhez én egy speciális szemüveget használtam. Ez eredetileg - gyárilag - torzít egy kicsit, és emiatt nagyon hamar észre lehet venni, hogy amit látunk vele, az csak egy illúzió. Ezt én feljavítottam. Vettem két olcsó webkamerát, amelyek két különböző pozícióból érzékelik a számítógép előtti teret, azon belül is három fényforrást (kettőt a szemüvegen, egyet pedig a ceruzán, mellyel majd rajzolok). Mivel a szemüvegen található érzékelőkkel a számítógép a szemem helyét is be tudja mérni, ezért szinte tökéletes és nagyon valós térhatást tudok elérni. Az ember normális közege a tér, a számítógép kétdimenziós megjelenítése az ember számára mesterséges. Csak remélni tudom, hogy ez az egyszerű és olcsó szerkezet képes lesz átlépni ezen a határon.

Ez valójában egy virtuális valóság?
HMD

HMD

a szerk

Rátai Dániel győztes találmánya előtt
Rátai Dániel találmánya előtt (Forrás: Kutdiak)
Segítette valaki a munkádat?
Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola

Hány évig tartott a Leonar3Do kifejlesztése?
- Körülbelül két-három hónapot vett igénybe, másfél évre szétszórva. Sok időmet elvitte egy másik munka, amelyet szimultán folytattam a háromdimenziós számítógéppel.

A Leonar3Do felhasználása
A program eredetileg autótervezés céljából készült, segítségével nem szükséges lerajzolni az autót, majd makettet készíteni róla, és azt 3D-scannerrel beolvasni a számítógépbe, hanem azonnal térben lehet rajzolni. Előnye, hogy az arányok is jobban kijönnek, és a rajzolás az első pillanattól kezdve könnyen ellenőrizhető (az addig rajzoltak bármikor elforgathatók, szemben egy papírra vetett rajzzal). Egy mérnök emellett térben tudja rakosgatni a különféle alkatrészeket egy motor tervezésénél az eddigi kétdimenziós megjelenítés helyett. Ezeket az előnyöket orvosi célokra is jól fel lehet használni, például egy-egy műtét modellezésében. Nemrég egy kémiatanár érdeklődött a program iránt, mert ennek segítségével talán jobban el tudja magyarázni diákjainak a molekulák szerkezetét. A diákok egy olcsóbb 3D-szemüvegben követhetnék, ahogyan a tanár egy projektor segítségével megjeleníti a molekulákat. Jól jöhet a program egy festő vagy egy szobrász számára is. A Leonar3Do a számítógépes játékfejlesztésben és játékokban egyaránt újdonságot hozhat.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!