Nagy-Britannia közzétette azoknak a kritériumoknak a listáját, amelyek alapján a terrorizmusra vagy erőszakra való felbujtással gyanúsított külföldi állampolgárokat kiutasíthatják az országból. Charles Clarke belügyminiszter szerdán hozta nyilvánosságra az "elfogadhatatlan magatartásformák" listáját, amelyek alapján Nagy-Britanniában vagy külföldön élő külföldi állampolgárok kiutasíthatók az országból, vagy megtagadható tőlük az országba történő belépés.
"A Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszély továbbra is reális és jelentős, a kormánynak és a rendvédelmi szerveknek jogukban áll mindent megtenni elhárítása érdekében" - hangsúlyozta közleményében a brit belügyminiszter. Július 7-én ugyanis több mint ötven halálos áldozatot követelő öngyilkos robbantásokat, majd két héttel később újabb merényletkísérleteket követtek el Londonban muzulmán terroristák, a brit kormány erre reagál a kiutasításokkal és más óvintézkedésekkel.
A kiutasítást indokló tevékenységek között szerepel a gyűlöletkeltő nézetek terjesztése, a terrorista erőszak igazolása és dicsőítése, valamint a terrorcselekményekre való felbujtás. Az intézkedésterv egyaránt vonatkozik az írásban - nyomtatásban, interneten - terjesztett, illetve a szóban, nyilvánosság előtt hangoztatott nézetekre. A kiutasítás irányelvei bejelentésükkel egyidejűleg azonnal hatályba léptek.
A Nagy-Britanniában élő 1,6 millió muzulmán egyik jelentős társadalmi szervezete, az Iszlám Emberi Jogi Bizottság azonnal reagált a belügyminiszter bejelentésére. A szervezet állásfoglalása szerint "az új irányelvek csak arra jók, hogy szabadjára engedjék az iszlamofóbiát a brit társadalomban".
Brit szakértők és nemzetközi szervezetek képviselői is bírálták az intézkedési irányelveket. Michael Clarke, a londoni Védelmi Tanulmányok Központjának munkatársa hangsúlyozta nyilatkozatában, hogy ezek az irányelvek biztosan nem lesznek alkalmasak az elszánt merénylők megfékezésére. "Az elfogadhatatlan viselkedés és a terrorizmus fogalmának homályos és tág meghatározása alááshatja Nagy-Britanniában az emberi jogok érvényesülését" - vélekedett Halya Gowan, az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet munkatársa.