1,206 milliárd euró a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi termékforgalom első hat havi hiánya 1,206 milliárd euró volt a részletes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 2,354 milliárd eurós, illetve az előzetesen közölt 1,179 milliárd eurós deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az év első hat hónapjában a kivitel értéke 23,42 milliárd euró volt, ami 10 százalékkal haladja meg az előző éves szintet. A behozatal értéke 4 százalékkal 24,63 milliárd euróra nőtt.

A KSH közleménye szerint idén az év első felében tapasztalt exportbővülés meghatározó tényezőit elsősorban a kőolaj-termékek, a gépjárműmotorok és a számítógépek dinamikusan bővülő kivitele jelentette; a mobiltelefonok forgalma ugyanakkor változatlan értékű maradt 2004 első félévéhez képest.

A növekedési ütem értékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy mind a kivitel, mind a behozatal esetében jelentős és ellentétes előjelű bázishatás érvényesül, vagyis az uniós csatlakozást megelőzően az import értéke szokatlanul magas, az exporté pedig április végéig alacsony volt, majd ugrásszerűen nőtt.

A kivitel forintárszintje az első félévben 2, a behozatalé 1 százalékkal csökkent, így a cserearány közel másfél százalékkal romlott. A forint főbb devizákhoz viszonyított árfolyama 4 százalékkal erősödött a bázisidőszakihoz képest, ezen belül az euróhoz 3, a dollárhoz viszonyítva 8 százalékos felértékelődés történt. A külkereskedelmi forgalom devizaárszintje exportban 2, importban 3 százalékkal nőtt.

KSHhttp://www.ksh.hu

A legnagyobb súlyú árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök mennyisége exportban 9, importban 4 százalékkal nőtt 2004 első félévéhez képest. Hazánk teljes külkereskedelmi forgalmának több mint tizedét adó híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportértéke 3 százalékkal csökkent az előző éves szinthez képest, importja 12 százalékkal nőtt.

A feldolgozott termékek mennyisége kivitelben 6 százalékkal nőtt, behozatalban 4 százalékkal csökkent, úgy, hogy a forgalom szintje valamennyi meghatározó országcsoport esetében csökkent. Az árufőcsoportok közül a legnagyobb forgalomnövekedés az energiahordozók körében volt: az import 14, az export 46 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Az Európai Unióba irányuló kivitel mennyisége 4 százalékkal bővült, az onnan feladott behozatalé ezzel szemben 6 százalékkal mérséklődött. A régi tagországok viszonylatában az export mennyisége változatlan maradt, míg az import 7 százalékkal csökkent. Az Európai Unión kívüli országokkal lebonyolított forgalomban a kivitel mennyisége 31, a behozatalé 23 százalékkal nőtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!