Arcot vált a Filmmúzeum

Vágólapra másolva!
Magyarország első tematikus csatornája 2000. novemberében kezdett működni, és olyan nagysikerű külföldi sorozatokat tárt a nézők elé, mint például az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai, az Alfa Holdbázis, az Angyal vagy akár a Monty Python Repülő Cirkusza. Idén külföldi filmtartalmai mellett, magyar játékfilmeket és hazai témájú, saját gyártású műsorokat kínál.
Vágólapra másolva!

"Kis csatorna vagyunk, tizenöt emberrel üzemel a Filmmúzeum. Új arculattal jelentkezünk, ezt saját grafikusunk találta ki. A bordó-narancssárga színvilágot erősítjük, még zenét is komponáltunk az új imázshoz. A csatorna fiatalodott, és idén is ott leszünk a Volt-fesztiválon, de az EFOTT-on, a Szigeten vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon is. Próbálunk minél többet kommunikálni közönségünkkel, így a honlap is megújult, van rajta filmes játék és több aktív fórumozó is látogatja" - újságolta Paul Ágnes igazgató.

A Filmmúzeum Televízió 2006. április közepe óta új arculattal köszönti a tavaszt: a logo és a változatos grafikai elemek erősítették a nosztalgia imázsát. A szlogen is új: "Akkor is, most is." A csatorna vezetői úgy vélik, hogy ez kifejezi azt az egyedülálló tartalmat, amely a Filmmúzeumot a hazai televíziós piacon különleges színfolttá teszi. "A jelmondat magába foglalja a múlt és a jelen kapcsolatát, állandó aktualitását" - teszik hozzá.

"Idén a csatorna erőteljes programbővítést hajt végre. Több mint félszáz magyar vonatkozású filmet vásárolunk, köztük olyan klasszikusokat, mint A veréb is madár, a Hét tonna dollár, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán vagy a Fekete gyémántok. Az új-régi magyar filmek valamelyikét minden nap műsorra tűzzük" - mondta Paul Ágnes. A magyar és külföldi filmeken kívül a Filmmúzeum sok új (vagy folytatott), saját gyártású műsorral is jelentkezik. Nézzük, mi a kínálat!

A Csodabogarak sorozat felkutatja azokat a megszállott gyűjtőket, akik hangyaszorgalommal mentik az általuk kincsnek vélt értékeket egy-egy lakótelepi lakásban, kert végi sufniban, vagy éppen valahol, egy régi ház pincéjében.

filmmúzeum
Moncsicsi - A Filléres emlékeink című sorozatban tér vissza

Az A38 és a Filmmúzeum közös sávban kínálja a korszak olyan meghatározó zenekarainak koncertjeit, mint például az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a CPG, az Anima Sound System vagy a Másfél formációk bulijait.

Az Aranykor című műsor egy olyan - már ismert - interjúsorozat, mely a magyar filmes világ ismert alakjainak mindennapjait mutatja be, sztorijaikat meséli el. Mostantól a csatorna hangja, Galkó Balázs színművész várja vendégeit. 2006-ban 30 új résszel bővül a sorozat.

A kulturális ajánló, a Kalauz, heti rendszerességgel jelentkezik, hogy hírt adjon a hazai kulturális élet eseményeiről. A "Főcím, műsorarculat" kategóriában a műsor 2005-ben elnyerte a Kamera Hungária díját.

A Filléres emlékeink a régi, kedves tárgyakra, játékokra fókuszál, melyek mindegyikéhez fűződik egy sztori, ami meghallgatásra vár. A műsor az utcai járókelőket kérdezi kellemes, régi érzéseket, gondolatokat idéző tárgyakról, mondják el, mi jut eszükbe róluk - öt percben. Mint megtudtuk, a csapat szívesen készítene folytatást is, Forintos emlékek címmel, ebben valamivel értékesebb tárgyak, járművek (Lada 1200-es) szerepelnének.

filmmúzeum
Snitt - McMenemy Márkkal

A Snitt - Magyar Mozimagazin a Filmmúzeum saját gyártású filmes magazinja a hazánkban készülő magyar filmekkel foglalkozik, a szereplőválogatástól a forgatáson, és a vágáson át, egészen a bemutatóig. A műsorvezető McMenemy Márk.

A nő családanya, a nő dolgozó ember, művész, vagy épp ellenállhatatlan díva: A Nő című sorozat a nők mindennapjait mutatja be a negyvenes évektől korunkig.

A csatorna nem csak tavaszra tervez, messzebbre is ellát. Pálinkás Szűts Róbert indít majd egy kétrészes filmet, amely a Fekete Lyuk nevű, legendás, alternatív, pesti szórakozóhelyről szól, de nem csak zene, irodalom is lesz: Életre kelt könyvek címmel mutat be a csatorna nyolc regényt, ezek filmes adaptációja mellett.

Kalmár Csaba

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!