A vártnál kicsit lassabban bővül a gazdaság

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben 4,5 százalékkal, naptári hatással korrigálva 4,3 százalékkal haladta meg a 2005 első negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat.
Vágólapra másolva!

Az elemzők az első negyedévre 4,55-4,6 százalék körüli gazdasági növekedést vártak.

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2006 első negyedévében az előző negyedévhez képest 1 százalékkal nőtt a GDP.

A kiigazítás nélküli adatok szerint a gazdasági növekedés tavaly az első negyedévben 3,2 százalék, a másodikban és a harmadikban 4,5-4,5 százalék, a negyedikben pedig 4,3 százalék volt. Így 2005-ben a GDP 4,1 százalékkal nőtt 2004-hez képest.

Naptári hatás kiszűrésével tavaly a gazdasági növekedés 4,3 százalék volt, úgy, hogy az első negyedévben 4,2 százalékkal, a másodikban és a harmadikban 4,3-4,3 százalékkal, míg a negyedikben 4,5 százalékkal bővült a gazdaság.

Nem okozott meglepetést a GDP első negyedéves gyorsbecslése az MTI által megkérdezett gazdasági szakértők szerint, akik úgy vélik, az év második felében csökkenhet a növekedési ütem.

A KSH közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben az előzetes adatok alapján 4,5 százalékkal, naptári hatással korrigálva 4,3 százalékkal haladta meg a 2005 első negyedévit.

Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója a KSH által szervezett keddi budapesti sajtóbeszélgetésen kijelentette: az első negyedéves GDP-adat "nagyon jó eredmény". Mint mondta, "ebben benne van az elmúlt hónapok reálgazdasági folyamataira vonatkoztatható fejlődés, az ipari termelés erőteljes növekedése, az export bővülése".

Belyó Pál szerint a következő negyedévekben ehhez közeli adatok várhatók. Éves szinten, az Európai Bizottság által becsült 4,6 százalék sem elérhetetlen - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy előrejelzésük szerint az év második felében csökkenhet a növekedési ütem.

Egyetért ezzel a prognózissal Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is. Véleménye szerint a második negyedévben a mostanihoz hasonló növekedést produkál a magyar gazdaság, s az év egészében a GDP 4,0-4,5 százalékkal nő.

"Mind az ipari termelés első negyedévi robosztus növekedése, mind a felhasználási oldal - beruházás, lakossági fogyasztás, nettó export - gyorsulása azt jelzi, hogy a KSH gyorsbecslése később felfelé módosulhat 0,2 százalékkal" - fogalmazott Török Zoltán. Az elemző úgy véli, hogy 2006 tükörképe lehet a 2005. évi gazdasági fejlődésnek, akkor az első félévben 3,8 százalékkal emelkedett a GDP, a második félévben pedig 4,4 százalékkal, az év egészében 4,1 százalékkal.

A GDP növekedési üteme megfelel az elemzői várakozásoknak, szerkezete viszont a belső fogyasztás irányába tolódhatott el - véli Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője.

Korábbi elemzői feltételezések szerint az első negyedévben mind a belső, mind a külső húzóerők hatással voltak a gazdasági növekedésre. A külső konjunktúra kedvezően alakul, ami az ipari termelési adatokban egyértelműen tükröződik.

A nettó export azonban valószínűleg kevésbé húzza a gazdaságot, mint az elmúlt években, ugyanis az külkereskedelmi egyenleg már nem mutat javulást.

A háztartások fogyasztása élénkült az alacsony infláció miatti erőteljesebb reálbérnövekedés miatt, a választások miatt a közösségi fogyasztás is erősebb lehetett, a beruházásokat pedig egyértelműen az állami építkezések húzzák.

Így a GDP szerkezete a belső fogyasztás irányába tolódhatott el. Az előbbi folyamatok a második negyedévre is jellemzőek maradnak, azonban a költségvetési kiigazítások miatt a második félévben mindenképpen lassulásra lehet számítani.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!