A Kiégő Izzók vizuális csapat az egyik első hazai fecske a műfajban. Első vetítésüket még kilencvenkilencben egy gimiben abszolválták Matchbox néven. Akkor még csak ketten voltak: Noll Márton és Horváth Gábor. Az évek során aztán öt-hat főre egészültek ki. A létszám magyarázata az, hogy a srácok nemcsak klassziukus vj-zéssel operálnak egy-egy bulin, de használnak diákat is és állóképeket is vetítenek. Időközben jött a név, amely az éppen kiégő, pislákoló izzószálakra utal.
Amúgy egy sokoldalú csapattal állunk szemben: a Kiégő Izzók művészei között találunk villamosmérnököt, építészt, képzőművészt, de még gördeszka virtuózt is. Magukat "családi vállalkozás"-nak tekintik és a csapatmunkában hisznek.
Legemlékezetesebb munkáik között említik a 2003-as frankhegyi installációjukat, a szépemlékű szigeti Tilos Sátornak készített Octál című negyven vetítős művet, a Kispál és a Borz karácsonyi koncertjét kísérő szettjüket, vagy a Millenáris Fogadó bejáratánál kiállított alkotást is.
Hétvégén aztán ők nyerték a Freee Magazin Vj Race-ét és a velejáró bianco fapados repjegyeket, a Mokka Cukában, ahol a közönség szavazott. Ez a győzelem még a csapat tagjait Horváth Gábort, Fülöp Farkast, Sarkadi Balázst, Zádor Tamást és Noll Mártont is meglepte. Utóbbi válaszolt kérdéseinkre.
Hogy tetszett a Vj Race?
Az ötlet és a buli tetszett, bár meg kell mondanom kicsit alulszervezettnek tűnt a rendezvény. Nem tudtuk előre pontos menetrendet az a helyszínen alakult. Mivel a két kivetítőre két csapat vetíthetett egy időben, aki később játszott arra kevesebb ideig lehetett szavazni. Probléma volt az is, hogy a vásznak nem a zenével egy helyen, hanem a hátsó füves részen voltak. Örömteli viszont, hogy nagyon sokan szavaztak, bár mivel dj-pult máshol állt olykor kevesen lézengtek a hátsó pázsiton.
Nem véletlenül kaptatok meghívást a Vj Race-re, elég sok flyeren látni a neveteket. Mely helyeken találkozhatunk veletek mostanában?
A Bomb The Jazz bulikon, a Káosz-féle What da Funk partykon, vagy éppen az A38 Lépj tovább koncertsorozatán. Holnap ismét a Kispál és a Borzzal dolgozunk együtt a Hajón.
Milyen zenékre szerettek dolgozni leginkább?
Szeretjük a breaket, de a Bomb The Jazz zenei témái is bejönnek. Ugyanakkor szeretünk koncerteken is játszani, például a Quimbyvel vagy Kispállal. A chillel viszont nem nagyon tudunk mit kezdeni.
Úgy hallottuk külföldön is vetítettetek mostanában.
Igen, Berlinben most zajlik a magyar évad. Ennek keretében egy filmfesztivál záró bulijának és egy nagyobb rendezvénynek is mi adtuk a vizuális hátteret. Ezen kívül Franciaországban is megfordultunk egy Czechtech-hez hasonló rendezvényen.
Hogy látod művészeti ágatok mai helyzetét?
Egyre többen vagyunk. Azt nehéz lemérni, hogy mennyire érdekli az embereket a dolog, mennyire figyelnek a képekre egy-egy bulin. Konkrétabb képet adna a helyzetről az eredetileg áprilisra tervezett, de szeptemberre halasztott Cinetrip-féle Vj-torna. Sajnos nem nagyon tudni ezzel mi lesz, Laki talán többet tudna mondani.