Vágólapra másolva!
A címvédő Alba Volán-FeVita után a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu csapata jutott be a jégkorong Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, miután - a vártnál jóval nagyobb csatában ugyan, de - nyert a házigazda Miskolci Jegesmedvék együttese ellen.

Elsőként a címvédő Alba Volán-FeVita jutott be a jégkorong Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, miután simán győzött az Újpest ellen, Miskolcon.

Eredmény, Magyar Kupa, elődöntő:
Alba Volán-FeVita - Újpest 5-0 (3-0, 0-0, 2-0)
gól:
Gröschl (2.), Vaszjunyin (11.), Stastny (18.), Simon (47.), Kovács (54.)

Az esélyesebb székesfehérváriak már a 2. percben előnyhöz jutottak az "előrehozott" döntőn: Gröschl jobbról erőszakosan tört be a kapu elé, majd saját kipattanóját értékesítette (1-0). Továbbra is az Alba Volán irányított, és egy potyagóllal növelte a különbséget. Vaszjunyin lövését Kleniar bevédte (2-0).

Kapust cserélt a fővárosi együttes, ám Sájevics kis híján háromnegyedpályáról kapott gólt, a korong a kapuvas tövénél állt meg. Aztán szép lassan ő és csapata is bemelegedett, a fehérvári hálóőr, Budai pedig bizonyította, miért is szerette volna a szlovák Extraligában szereplő Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulas) megszerezni. Később mégis az Alba Volán növelte előnyét, közvetlenül az első szünet előtt Simon pontos passzát Stastny közelről vágta a hálóba (3-0).

A fordulást követően Marcinek hátulról palánkra lökte Gröschlt, aki ököllel vett elégtételt, így mindketten végleges kiállítást kaptak. Az Újpest egyre többet támadott, ám Borbás, Gergely majd Ladányi is célt tévesztett. Aztán a második harmad legvégén Simon betalált az elfekvő Sájevics mellett, ám Halassy játékvezető úgy ítélte meg, a korong a sípszó után haladt át a gólvonalon.

A zárófelvonásban előbb az UTE szlovák válogatottja, Voskár bombázott fölé, majd egy kapu előtti kavarodást Simon zárt le góllal (4-0). Nem sokára Kovács is feliratkozott a góllövők közé, miután bal oldalról leadott lövését az újpesti hálóőr nem tudta kivédeni (5-0).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!