Az 57 éves Bernd Dieter Kramer német állampolgárt csütörtökön tartóztatták le egy Rio de Janeirótól 200 kilométernyire nyugatra fekvő városkában, Santa Ritában. Kramert, akinek Németország kérte a kiadatását, pénzmosással vádolják. A hatóságok szerint az örökös elengedése fejében kapott 33 millió márkányi - a tett elkövetésekor úgy 20 millió dollárnak megfelelő összegű - váltságdíjat igyekezett törvényesen fölhalmozott vagyonként föltüntetni.
Kramer 1998-ban menekült el Németországból, s két évvel később tűnt fel Brazíliában, ahol megházasodott, s született egy lánya. Az Interpol akadt nyomára, miután tartózkodási engedélyért folyamodott.
Jan Philipp Reemtsmát 1996. március 25-én rabolták el hamburgi otthonából. Harminchárom nap fogság után nyerte vissza a szabadságát, miután kifizették érte a busás váltságdíjat. Érdekesség, hogy a túszejtést levezénylő Thomas Drach német állampolgár - akit Argentínában csíptek nyakon 2000-ben - hírek szerint a budapesti alvilágban is ismert figura volt, s az emberrablási ügy fölgöngyölítésébe a Magyarországon két ügyben is elítélt, "bombagyárosként" emlegetett - szintén német - Dietmar Clodo is besegített.
A nyilvánosságot kerülő, zárkózott Reemtsma 27 évesen 200 millió dollárért eladta apja dohányüzletében meglévő részesedését, hogy az irodalomnak hódoljon és jótékonykodjon.