Újra élvezheti a szabadságot a 17 éves Mychal Bell, akit louisaianai idő szerint péntek délután engedtek szabadon 45 000 ezer dollár óvadék ellenében. A bíróság határozatában a főként szinesbőrű emberjogi aktivisták által szervezet tüntetések játszhattak szerepet. A Louisaiana Jena városkában húszezer ember vonult utcára, a szerintük rasszista igazságszolgáltatás ellen.
Egy "fehér" fával kezdődött
A múlt év végén a szinesbőrű diákok egy fa alatt szerettek volna hűsölni, ám ezt a fát a fehér diákok egy csoportja sajátjának tekintette, ennek demonstrálására, a régi, lincshangulatú időket idézve akasztófahurkokat kötöttek a fa ágaira. A nézeteltérés verekedésbe torkollott a fiatalok között, amikor is hat afroamerikai diák eszméletlenségig ütötte az egyik fehér "fatulajdonost". Az akasztófahurkokat diákcsínynek minősítette az igazságszolgáltatás, míg a verekedő hat fekete diák ellen gyilkossági kísérlet volt a vád.
Nagykorúként bünteték volna őket
Az ügy fordulatot vett azzal, hogya vádló eddigi követelésével ellentétben, hogy a Jena Six-ként emlegetett diákokat felnőtt jog szerint kezeljék, most kiskorúkra vonatkozó törvényekkel is megelégedne, és az ügyésztől követelt büntetést jóval leszállítaná. Al Sharpton, az egyik vezető emberjogi harcos, aki jelentős szerepet játszott Mychal Bell szabadon engedésében, ugyanazon jogokat kérte védence számára, mint amelyek a fehér társait megilletik. Mint elmondta:" Azt szeretném, ha Jena a jogegyenlőség szimbóluma lenne Amerikában".
Kételkednek a vád képviselőjében
A Jena Six-ügy azonban még korántsem ért véget. A hat súlyos testi sértéssel gyanúsított fiatalra még számtalan bírósági tárgyalás vár, nem beszélve annak lehetséges kimeneteléről, ami több éves kiskorúak börtönében letöltendő büntetés is lehet. Ez annál is inkább elképzelhető, mivel Reed Walters kerületi ügyész nem titkolt terve, hogy a legmagasabb büntetést harcolja ki a hat ifjú számára.
Többen azonban kétségbe vonják az ügyész szellemi állapotát, mióta a húszezres demonstráció békés kimenetelét azzal kommentálta: " Ha Jézus személyesen be nem avatkozott volna, káoszba fulladt volna a demonstráció, ezt nyugodtan idézhetik tőlem".