Javában zajlik a visszaszámlálás a 2008-as nyári olimpiai játékok megnyitó ünnepségéig. A még 2001-ben elnyert olimpiai pályázatra Peking több szempontból is fokozottan koncentrál. Azt már biztosan tudjuk, hogy az olimpiai lángot vivők a Mount Everest 6500 méter magas csúcsára érnek majd fel, ahová a China Mobile megbízásából a napokban a Huawei egy 3G-s adótornyot épített, amelynek segítségével a helyszínen tartózkodó újságírók azonnal megírhatják az aktuális cikküket, igaz a légszomjjal, a hideggel és a gyakori hóviharokkal is meg kell majd küzdeniük.
A China Mobile határozott célja az, hogy megmutathassa, a 3G-s hálózat nem ismer határokat: a világ bármely pontján elérhető, egységes és gyors hálózatot alkot. A tervek alapján a csúcsig vezető úton mind a gyors adatkommunikáció, mind a GSM-alapú telefonálás elérhető lesz.
Az ókori olimpiai játékok helyszínén, Athénban, előre láthatólag 2008. március 25-én gyújtják meg a lángot, majd a fáklya 5 kontinens és 21 város érintésével a tervek szerint májusban érkezik meg Nepál felől a Mount Everestre.