Az euró péntek délutáni árfolyama 250,80/90 volt, ami egy hajszállal erősebb forintot jelent a délelőtti 251 forintnál, és gyakorlatilag megegyezik a csütörtök délutáni 250,80/251,05-tel. A forint így pénteken 11,16 százalékra áll a beavatkozási sáv közepétől, a szűkebb vételi/eladási sáv miatt 3 százalékkal erősebb pozícióban, mint csütörtökön.
A nap akár unalomba is fulladhatott volna, ám kora délután néhány rejtélyes kötés keltett izgalmat a kereskedők között. Már az is váratlan fejleménynek számított, hogy néhány kötés 254 forintig rántotta az euró/forint árfolyamot, de ami ezután következett, minden várakozást felülmúlt: három kötés született 353,50 forinton - ezzel, ha csak technikailag is, de új rekord született.
Később a kereskedés visszatért a "rendes" kerékvágásba. A kereskedők elmondták, hogy egy külföldi kereskedő kötötte a kiemelkedő árfolyamú ügyleteket, feltehetőleg tévedésből.
A dollár árfolyama tükrözi az amerikai deviza újabb gyengélkedését: péntek délután 174,50/60 forintot ért egy dollár - a reggeli 174,90, illetve a csütörtöki 175,35/45 után.