A legbiztatóbb teljesítmény ez utóbbi duó nevéhez fűződik: Szepesi 2:11.42 perccel a második, Verrasztó 2:11.57-tel a harmadik idővel biztosította helyét a legjobb 16 alkotta mezőnyben.
Remekül úszott Hosszú is, aki futamgyőztesként 4:42.86 perccel végül is harmadikként került tovább, Jakabosnak a 4:43.40 összesítésben a hetedik pozícióhoz volt elegendő.
Bodor Richárd 100 m mellen vágott ki elődöntőt érő hajrát: az 1:01.25 perc az ötödik volt a lajstromban, tehát biztos továbbjutást hozott, ugyanez - jóllehet mindketten az olimpiai B szinten belül produkáltak - nem sikerült sem Molnár Ákosnak (1:02.29 perc, 22. hely), sem a 200 méter olimpiai ezüstérmesének, Gyurta Dánielnek (1:02.34, 23.).
Férfi 400 m gyorson négyen is szerencsét próbáltak, mindhiába: Kis Gergőnek még az országos csúcsjavítás sem segített abban, hogy a legjobb nyolc közé, s így az esti fináléba jusson, a magyar kvartett legjobbjaként a 12. lett.
Vigaszdíjul szolgálhat, hogy a 3:50.98-cal négy századot módosított a 2006. július 31-én, a budapesti Eb alkalmával a Margitszigeten felállított rekordján. A szerdai 200 méteres vegyesre készülő klasszis, Cseh László a 400 m gyorson biztatóan "melegített be": a 17. időt úszta (3:52.16 p), Verrasztó Dávid (3:53.39) a 20., Gercsák Balázs (3:53.77) a 22. lett.
Az alsóházban végzett Takács Krisztián 50 m pillangón (24.78 másodperc, 24. hely), 100 m háton pedig Nagy Péter (58.10, 36.).
Egy riválisát megelőzve a 10. helyet szerezte meg a Gondos Flóra, Reisinger Zsófia páros a 3 méteres szinkronműugrás selejtezőjében, ennél fogva nem folytathatja a délutáni döntőben, ahová a legjobb nyolc kettős jutott be.
A vizes Eb-n kedden kezdődtek el a mű- és toronyugrók versenyei, s Gondosék mutatkoztak be elsőként a hatfős magyar csapatból. A kedd déli kvalifikációban a fiatal duó a szerbeket tudta maga mögé szorítani, de még előrébb - talán döntős helyen - is végezhetett volna, ha a negyedik ugrását nem rontja el. Így az öt kísérletre összesen 214.44 pontot érdemeltek ki a magyarok, amivel a 10. pozíció lett az övék.
Szerda este az 1 méter selejtezőjében Barta Nóra és Kormos Villő indul.