Szerda délután találkozik egymással Szili Katalin, a magyar, és Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke Komáromban. Az egyórás tanácskozás egyik témája várhatóan a szlovák parlament által elfogadott, a Kárpát-medencei magyar Képviselők Fórumát (KMKF) elítélő döntés lesz.
A szlovák parlament november 4-én fogadta el azt a határozatot, amely szerint a szlovák törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, ez esetben a Magyar Országgyűlés alatt létrehozott testület, a KMKF munkájában.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke november 10-én országgyűlési politikai nyilatkozat elfogadását kezdeményezte a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások miatt. Ennek oka egyrészt a KMKF-ről szóló szlovák parlamenti határozat, valamint a dunaszerdahelyi focibalhé volt.
November elsején öt magyar állampolgár sérült meg a szlovákiai Dunaszerdahelyen, amikor a DAC helyi labdarúgócsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzésén a magyar szurkolók összecsaptak a szlovák rendőrökkel. Az összecsapásról készült felvételeken nem látszik semmi, ami indokolta volna a kemény fellépést. A szlovák rendőrség szerint videóval tudják bizonyítani, hogy a magyar szurkolók nem látható helyen támadtak a rendőrökre, de a videót még nem küldték meg.
Németh Zsolt azt követően is fenntartotta javaslatát, hogy Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozott egymással november 15-én Révkomáromban. A parlamenti frakciók abban állapodtak meg, hogy az addig nem kerül az Országgyűlés napirendjére a nyilatkozat-tervezet, amíg a Szili Katalin házelnök, és Sólyom László államfő nem találkozik szlovák partnerével.