Vágólapra másolva!
Az AS Roma Júlio Baptista két góljával nyert a Sampdoria ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójából elhalasztott mérkőzésén. A két csapat mérkőzése tavaly október 29-én a hatodik percben a heves esőzés miatt szakadt félbe. Az olasz kupában a Juventus a Catania elleni 3-0-s diadallal jutott a negyeddöntőbe.

Az Olimpiai-stadionban ott folytatták a felek, ahol azon a viharos napon abbahagyták, azaz a hatodik perctől indult újra a meccs. Az első lehetőség a Sampdoria előtt adódott, de az egykori római kedvenc, most füttyszóval köszöntött Cassano lapos lövését Artur könnyen fogta. A Roma első helyzeténél De Rossi fejelt fölé, aztán a 21. percben már ünnepeltek a hazai drukkerek, Júlio Baptista 25 méteres szabadrúgásból tekert a kapu jobb oldalába.

A brazil légiós nagyon belejött, szép csellel két védőt is átvert, majd ballal lőtt, de Castellazzi ezúttal nyerte kettőjük csatáját. A genovai védők bizonytalankodását kihasználva (és egy kis lökést bevetve) ismét Júlio Baptista került helyzetbe, de Castellazzi ezt is védte, mint ahogy Taddei kapáslövését is. A túloldalon Sammarco foghatta a fejét, óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki, amikor ballal a jobb felső mellé tüzelt.

A második félidőben Júlio Baptista hamar tett róla, hogy ne lelkesedjenek be a vendégek, előbb kiosztott egy kötényt, aztán felfűzte Stankeviciust is, majd jobbal kilőtte a bal alsó sarkot. A győzelemmel a Roma a nyolcadik a tabellán, hét pontra vannak a Farkasok a dobogó alsó fokán tanyázó Milantól.

Serie A, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
AS Roma - Sampdoria 2-0 (1-0)
gól:
Júlio Baptista (21., 53.)

* * *

Az olasz kupában utolsónak a Juventus jutott a nyolc közé, miután 3-0-ra nyert a Catania ellen. A gólgyártást Marchionni kezdte meg, aki közelről büntette a nagyot hibázó Bizzarri kapust, aztán a fordulás után Del Piero passza után Giovinco emelt a kapuba.

A 72. percben a gólpassza után Del Piero is betalált, Marchionni beadása után gyönyörűen fordult le a védőről, aztán ballal a jobb felsőbe lőtt. A Juventus kapujában hosszú idő után ismét a sérüléséből felépült Buffon állt, aki kapott gól nélkül hozta le a meccset.

olasz kupa, nyolcaddöntő:
Juventus - Catania 3-0 (1-0)
gól:
Marchionni (4.), Giovinco (69.), Del Piero (72.)

A negyeddöntőben:
január 21.:
Internazionale - AS Roma
Udinese - Sampdoria

január 22.:
Lazio - Torino

február 4.:
Juventus - Napoli

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!