A bajnokesélyesek közül az Inter nyert a legsimábban, amely a rengeteg hiányzó ellenére 3-0-ra verte a Bolognát. Az első gólra a 29. percig kellett várni, ekkor Thiago Motta pattogós lövése elsuhant a lábak között, és bal alsóban kötött ki, Viviano kapus nem sokat látott belőle, és későn is mozdult.
A második félidő elején kiderült, hogy José Mourinhónak érdemes volt kibékülnie a tékozló fiúval, Mario Balotellivel, aki majdnem egy hónap után került vissza a keretbe, és Diego Milito szenzációs passza után a hosszú sarokba belsőzött. Az Inter innentől kezdve azt várta, hogy vége legyen a meccsnek, a végén azért Motta még egyszer villant, megtriplázva ezzel eddigi bajnoki termését.
Az Inter-győzelem krónikája:
Az Inter győzelme miatt a Romának sem fért bele a botlás, és a fővárosiak nem is hibáztak, Vucinic góljával mindhárom pontot bezsebelték a Koman Vladimirt a kispadon felejtő Bari ellen.
Vucinic mindent eldöntő találata:
A Milan ősszel 4-3-ra nyert a Cagliari ellen, és most is gólgazdag meccset játszott a szárdokkal, Borriello és Huntelaar is betalált a milánóiaknál, főleg utóbbi gólja sikerült látványosra, 24 méterről bombázott a léc alá. Az első félidőben öt gól esett, a másodikban viszont csöndben maradtak a csapatok, a Milan győzelméhez azért két nagy Dida-védés is kellett.
Gólgazdag meccset nyert a Milan:
A nemzetközi kupás helyekre hajtó csapatok közül a Sampdoria beérte a negyedik helyen álló Palermót, amely a szicíliai rangadón kikapott a Cataniától. A Napoli két pontot Rómában hagyott, az alsóházban az Atalanta nagyon fontos meccset nyert a sorstárs Siena ellen, a Livorno viszont lehet, hogy hiába ikszelt a Genoával, a hatpontos hátránya soknak tűnik.
Serie A, 32. forduló:
Atalanta - Siena 2-0 (1-0)
gól: J. Valdes (16.), Ferreira Pinto (71.)
Bari - AS Roma 0-1 (0-1)
gól: Vucinic (19.)
Cagliari - AC Milan 2-3 (2-3)
gól: Ragatzu (17.), Matri (32.), illetve Borriello (7.), Huntelaar (19.), Astori (38., öngól)
Chievo - Sampdoria 1-2 (0-1)
gól: Mantovani (76.), illetve Cassano (1.), Pazzini (55.)
piros lap: Morero (67., Chievo)
Genoa - Livorno 1-1 (0-0)
gól: Boakye (51.), illetve Tavano (88.)
Internazionale - Bologna 3-0 (1-0)
gól: Thiago Motta (29., 85.), Balotelli (52.)
Lazio - Napoli 1-1 (1-1)
gól: Floccari (4.), illetve Hamsik (38.)
Parma - Fiorentina 1-1 (0-1)
gól: Bozsinov (68.), illetve De Silvestri (22.)
Catania - Palermo 2-0 (2-0)
gól: Lopez (14., 32.)
Udinese - Juventus 3-0 (1-0)
gól: Sanchez (9.), Pepe (65.), Di Natale (77.)
A bajnokság állása:
1. | Internazionale | 32 | 19 | 9 | 4 | 61-28 | 66 | |
2. | Roma | 32 | 19 | 8 | 5 | 57-35 | 65 | |
3. | Milan | 32 | 18 | 9 | 5 | 52-31 | 63 | |
4. | Palermo | 32 | 14 | 9 | 9 | 46-40 | 51 | |
5. | Sampdoria | 32 | 14 | 9 | 9 | 40-38 | 51 | |
6. | Napoli | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-37 | 49 | |
7. | Juventus | 32 | 14 | 6 | 12 | 48-47 | 48 | |
8. | Fiorentina | 32 | 13 | 6 | 13 | 44-37 | 45 | |
9. | Genoa | 32 | 12 | 9 | 11 | 52-52 | 45 | |
10. | Bari | 32 | 11 | 10 | 11 | 38-38 | 43 | |
11. | Parma | 32 | 11 | 10 | 11 | 32-39 | 43 | |
12. | Cagliari | 32 | 11 | 7 | 14 | 50-50 | 40 | |
13. | Catania | 32 | 9 | 11 | 12 | 36-36 | 38 | |
14. | Chievo | 32 | 10 | 8 | 14 | 28-31 | 38 | |
15. | Udinese | 32 | 9 | 8 | 15 | 41-49 | 35 | |
16. | Bologna | 32 | 9 | 8 | 15 | 34-47 | 35 | |
17. | Lazio | 32 | 7 | 13 | 12 | 28-34 | 34 | |
18. | Atalanta | 32 | 8 | 7 | 17 | 31-42 | 31 | |
19. | Siena | 32 | 6 | 8 | 18 | 32-55 | 26 | |
20. | Livorno | 32 | 6 | 8 | 18 | 22-48 | 26 |