Vágólapra másolva!
A 2006-os bundabotránnyal kapcsolatban előkerült újabb bizonyítékok nyomán az Intert akár ki is zárhatják a Serie A-ból, írja elemzésében a Goal.com. A bajnoki címeitől megfosztott és a Serie B-be száműzött Juventus 200 millió euró körüli kártérítésre számíthat.

A nápolyi bíróságon lefolytatott új tárgyaláson a Juventus elnökének, Luciano Mogginak a védői hetvenöt telefonbeszélgetést mutattak be a bíróságnak, melyekben a Serie A tizenegy csapata érintett, közülük pedig az Internazionale tűnik a legsárosabbnak. A beszélgetésekből az derül ki, hogy az élvonalbeli csapatok több mint fele igen jó viszonyt ápolt Paolo Bergamóval és Pierluigi Pairettóval, akik a bíróküldésért voltak felelősek.

A klubok szinte megrendelték mérkőzéseikre a játékvezetőket, a kéréseket pedig Bergamóék teljesítették. A tizenegy érintett csapat a Bologna, a Cagliari, a Fiorentina, az Inter, a Juventus, a Lazio, a Milan, a Palermo, a Reggina, a Roma és az Udinese. Közülük 2006-ban a Juvét, a Fiorentinát, a Milant és a Regginát már megbüntették, utóbbiak pontlevonással indulhattak a Serie A-ban, a torinóiakat pedig mint főbűnösöket megfosztották két bajnoki címtől, valamint száműzték őket a másodosztályba, ahol ponthátránnyal kezdhették meg az idényt.

A Juve egyik bajnoki címét az az Inter kapta meg, amelyik most el is veszítheti a 2006-os scudettót, amennyiben a bíróság elfogadja a beterjesztett bizonyítékokat. A hetvenöt hívásból negyvenhárom az Intert érinti, és, ami a legkínosabb a klubnak, hogy maga Massimo Moratti elnök (és elődje, a 2006 őszén elhunyt Giacinto Facchetti) is hallható a beszélgetésekben. Moggi szerint Facchetti nem csak szimplán "jó bíróküldést" várt el Bergamótól, de egyenesen Pierluigi Collinát kérte az Inter meccseire. Szolgálataiért Bergamo ajándékokat is kapott a milánói klub vezetőitől.

Bergamo a keddi bírósági meghallgatáson azt mondta, nem emlékszik rá, hogy végül elment-e Moratti irodájába és kapott-e ajándékot, de, mint mondta, akkor éppen karácsony volt, és mindenkitől ajándékokat kaptak, így ez nem volt feltűnő ajánlat.

Facchetti és Bergamo egyik beszélgetése

Facchetti: Ha Morattit keresi, tegnap voltam nála, beszéltem vele.
Bergamo: Elveszítettem a telefonszámát, ha megadná... Azt hiszem, már beszéltünk is erről.
Facchetti: Igen, ő is akart magával beszélni. Ha bejönne hozzánk holnap...
Bergamo: Hová? Fortéba? (toszkán kisváros, ahol Moratti gyakran megfordult)
Facchetti: Nem, hozzánk az irodába. Ha bejön, lesz a számára Morattitól egy kis ajándék.
Bergamo: Úgyis akartam magukkal találkozni. Megbeszélhetnénk néhány dolgot.
Facchetti: Oké.
Bergamo: Úgyis itt van ez a helyzet, amelyben szeretnék segíteni. Nem érdemli meg a csapat, hogy ott álljon, ahol most van.
Facchetti: Hihetetlen, hogy 12 döntetlenünk volt.


Egy másik beszélgetés Bergamo és Moratti között zajlott le az Inter Bologna elleni Olasz Kupa-párharca előtt. Ekkor Bergamo megnyugtatta az Inter elnökét, hogy a bírókkal nem lesz gondja a csapatnak.

"Mivel nem kell sorsolni a bírókat, ezért kijelöltük őket. (Marco) Gabrielét küldöm, aki az asszisztenseivel együtt nagyon jó lesz" - áll az Il Secolo XIX című lapban megjelent cikkben. A beszélgetés később így folytatódik:

Bergamo: Beszéltem Facchetti elnök úrral, és megerősítettük a baráti viszonyt, de erről csak ön és én tudhatunk. Mindenki nagyon elégedett Gabriele és (Luca) Palanca munkájával, ezért úgy döntöttem, hogy visszakerülnek az Olasz Kupában dolgozó bírói keretbe. Egyikük megy az Interhez, másik a Milanhoz.
Moggi: Oké.
Bergamo: Szeretnénk jó képet mutatni magunkról.
Moggi: Igen, igen.
Bergamo: Facchetti azt mondta, hogy "igen, igen, megegyeztünk".
Moggi: Jó, szerdán megyek és megnézem őket a meccs előtt.
Bergamo: Örülni fog (nyilván Gabriele - a szerk.).
Moggi: Majd odaköszönök neki.
Bergamo: Örülni fog, ha köszön neki.
Moggi: Köszönöm. Szerdán ott leszek, és, ha szükséges, akkor mondok pár szót neki a meccs előtt.

Egy harmadik beszélgetésben Bergamo így nyugtatgatta Facchettit Bertini bíróval kapcsolatban. "Fel lesz készítve, hogy jó meccse legyen. Ez olyan ütközet, amelyet együtt fogunk megnyerni" - mondta a játékvezető-küldő bizottság vezetője.

A volt elnök fia egy másik felvétel bemutatásával próbálta cáfolni apja érintettségét, melyben az elnök visszautasítja, hogy megnevezze az Inter meccsére küldendő bírót, Moggi védői viszont ugyanannak a beszélgetésnek egy másik verziójával álltak elő, amelyben Facchetti szájából elhangzik, hogy "küldjék Collinát".

A Sky Sport Italia által közölt változatban viszont Bergamo mondja ki Collina nevét, ezért Facchetti fia, Gianfelice szerint a Juve ügyvédjei meghamisították a felvételt. Ugyanakkor Bergamo a bíróság előtt a Juventus álláspontját erősítette meg.

A Juventus ügyvédjei indítványozták, hogy az Intertől vegyék el a 2006-os bajnoki címet, amit a Juventus kizárása után kaptak meg, valamint a 2005-ös Olasz Kupát és Szuperkupát is. Az ügyvédek szerint az előkerült bizonyítékok ismeretében megállapítható, hogy a Juventus ellen 2005-ben felhozott vádak megalapozatlanok voltak. Ezért a klub akár 200 millió euró kártérítésre is számíthat az elvett bajnoki cím és az elmaradt európai kupaszereplés miatt.

A tisztán látás végett a Juventus ügyvédei szeretnék meghallgatni a 2006-os vizsgálatot vezető Attilio Auricchiót is, hogy megtudják, miként kerülhette el a nyomozó hatóságok figyelmét a több tucat gyanús beszélgetés. Nem kizárt, írja a Goal.com, hogy teljesen új eljárás kezdődik, mégpedig két fronton: az egyik a bíróságon, ahol a büntetőjogi felelősséget állapítják meg, egy másik pedig az Olasz Labdarúgó Szövetségenben (FIGC), ahol az esetleges kizárásokról és a vitatott bajnoki cím sorsáról dönthetnek.

Franco Carraro, az olasz szövetség egykori, a bundabotrányban szintén érintett, de végül felmentett elnöke a RAI olasz rádiónak azt mondta, "nagy hiba volt a 2006-os scudettót az Internek adni". A Juventus korábbi elnöke, Giovanni Cobolli Gigli erre még azzal kontrázott rá, hogy friss ismeretek birtokában a bajnoki címet egyenesen vissza kellene adni a torinóiaknak.


Forrás: AFP

Az Inter és az Udinese is besározódhat az olasz bundaügy újabb fejezetében

Giancarlo Abete, a szövetség jelenlegi elnöke azt mondta, meg fogják vizsgálni az új bizonyítékokat, és olyan döntést hoznak, ami egybevág az ügyben vizsgálódó szövetségi ügyész véleményével.

"Hogy visszavennénk a scudettót az Intertől? Egyelőre az út elején járunk, és nem tudjuk, hogy a bíróság előtt is megállnak-e a bizonyítékok. A FIGC ügyelni fog rá, hogy átlátható, tiszta döntést hozzon" - mondta a RAI-nak Abete.

Adriano Galliani, a Milan alelnöke pedig már attól fél, hogy az újabb botrányok miatt az olasz csapatok elbukhatnak egy Bajnokok Ligája indulásra jogosító helyet a németekkel szemben. Ebben a kérdésben azonban fontosabb lehet az, hogy az elmúlt években az olasz csapatok rendre gyengén szerepeltek az európai kupákban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!