Az észak-európai bajnokságok közül csak az izlandi nem kezdődött el, az áprilisban elrajtolt finn és feröeri ligában egyaránt három-három magyar futballista légióskodik. Finnországban három különböző egyesületet erősítenek: Balogh Balázs a KuPS, Gruborovics Tamás az IFK Marienhamn, Szeróvay Mihály pedig a JJK játékosa, az első két fordulóban egyaránt kezdők voltak. Különösen Szeróvay lehet elégedett a teljesítményével, hiszen a JJK kapusa nem kapott gólt az első két meccsen, és együttese így százszázalékos teljesítménnyel a tabella élén áll.
A Feröer-szigeteken az NSÍ Runavíkban két magyar is szerepel: a kapus Gángó András és a csatár Potemkin Károly. Utóbbi egyelőre nem alapember az együttesben - ellentétben Gángóval -, négy forduló alatt csak kétszer lépett pályára. A harmadik fordulóban azonban játszott, mégpedig Túri Géza csapata, a Víkingur ellen. Túri klubja négy forduló után még veretlen.
A görög harmadosztályból a bolgár élvonalba
Nem csak északi országokból került új név a táblázatunkba, hiszen áprilisban három honfitársunk is bemutatkozhatott a 2009-2010-es idényben. A még januárban az olasz Bariba igazolt Gosztonyi Andrásról ugyan a csapat edzője, Giampiero Ventura az év elején még azt nyilatkozta, hogy aligha játszik ebben a szezonban, a Siena elleni találkozón mégis becserélte az utolsó negyedórára, majd a Juventus ellen is játéklehetőséget adott neki. Mindez azt jelentette, hogy 59 év után ismét egyszerre játszott két magyar egy olasz élvonalbeli klubban.
A tavalyi U20-világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatott egy másik tagja is végre pályára léphetett az idény során. Gulácsi Pétert a Liverpool áprilisban kölcsönadta a harmadosztályban szereplő Tranmere Roversnek: azért volt rá szükség, mert új klubjánál minden kapus megsérült. A Rovers eredetileg csak egy hétre kérte kölcsön Gulácsit, de elégedettek voltak a teljesítményével, így a kölcsönszerződést meghosszabbították.
A harmadik új játékos a táblázatban egy olyan labdarúgó, aki évekkel ezelőtt eltűnt a magyar futballközvélemény elől. Erős Gábor itthon játszott az ETO-ban, Pécsett, a Honvédban és a Ferencvárosban is, és az Üllői útról igazolt Görögországba még 2007 nyarán. Januárban aztán a Pirszosz Grevena nevű, harmadik ligás gárdától megvette őt a bolgár Lokomotiv Plovdiv, ahol áprilisban több mérkőzésen is becserélték: játszott többek között a Levszki Szófia ellen is.
Légiós történetek Magyar szerezte az év gólját Ausztriában Az osztrák bajnokságban az 1980-as évek közepén Nyilasi Tibor volt a legnagyobb magyar sztár, ám mégsem ő volt az a honfitársunk, aki az 1984-es esztendő legszebb magyar gólját szerezte Ausztriában. Ez a teljesítmény Szokolai László nevéhez fűződik, aki a Ferencvárosból igazolt a Sturm Grazba 1983 nyarán, és 1984 májusában az Eisenstadt ellen szerzett találatát az év legszebb góljának választottak. Sőt, nemrégiben az elmúlt 30 esztendő legszebb bajnoki góljai közül a hetediknek szavazták meg Ausztriában.
Az 1997-98-as idény a magyar légiósokról szólt Izraelben. Abban a szezonban a Beitar Jerusalem úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy három magyar játékosa összesen 39 gólt szerzett a klub 71 találatából. Hamar István nyolc, Pisont István 15, Sallói István pedig 16 alkalommal volt eredményes, és utóbbi két futballista egyaránt ott volt a góllövőlista első öt helyezettje között.
A jelenleg Cipruson futballozó Korolovszky Gábor légiós karrierjét Spanyolországban kezdte. Az akkor 20 éves védő megfordult a Real Madrid B csapatában is, majd egy szezont a másodosztályú Toledóban játszott. Itt sem kapott túl sok játéklehetőséget, így visszatért Magyarországba, de legalább elmondhatja magáról, hogy együtt futballozott Unai Emeryvel, aki később edzőként szerzett magának hírnevet, jelenleg a Valenciát irányítja. |
Mesterhármas a Bundesliga 3-ban
Áprilisban mindössze tíz magyar légiós tudott gólt szerezni, és már három találat elég volt a hónap gólkirályi címéhez. Ezt a teljesítményt viszont ketten is produkálták: Dzsudzsák Balázs és Futács Márkó. Utóbbi a Werder Bremen tartalékcsapatában, a német harmadosztályban a Jahn Regensburg ellen ért el mesterhármast: a félidőben még az ellenfél vezetett 1-0-ra, ám a szünet után a brémaiak Futács három góljával megfordították a találkozót. Az összecsapáson Futács a Kickertől a lehető legjobb, egyes osztályzatot kapta - ezt a teljesítményt a többi meccsen még csak megközelíteni sem tudta.
Dzsudzsák jobban beosztotta a góljait, hiszen a három találatot három mérkőzésen szerezte. A Willem II ellen tizenegyesből, a Groningen ellen szabadrúgásból volt eredményes, a Heerenveen ellen pedig akciógólt szerzett, így összesen 14 góllal fejezte be a holland bajnokságot. Ez már biztosan nem változik, hiszen a Groningen elleni gólját követően mezét levéve ünnepelt (a találkozóra szülővárosából, Nyírlugosból kisebb különítmény utazott, és őket üdvözölte), amiért sárga lapot kapott - így az utolsó fordulóban eltiltás miatt nem léphetett pályára.
Könnyen lehet egyébként, hogy Dzsudzsák ezzel a 14 góllal a szezon legeredményesebb magyar légiósa lesz az élvonalban szereplők között, már csak Waltner Róbertnek van reális esélye arra, hogy megelőzze. Ő jelenleg 12 gólnál tart (áprilisban kétszer volt eredményes), és az osztrák Bundesligából még négy forduló van hátra.
Két magyar is bajnok lehet Cipruson
A hónap legnagyobb szenzációját azonban nem Dzsudzsák vagy Futács góljai, esetleg a feröeri bajnokság jelentette, hanem az, hogy hosszú idő után ismét van nemzetközi kupadöntős magyar futballista.
Gera Zoltán együttese, a Fulham ugyanis bejutott az Európa Liga döntőjébe, ráadásul a középpályás tevékeny szerepet játszott a sikerben, hiszen az elődöntő visszavágóján ő szerezte a mindent eldöntő találatot a Hamburg ellen.
Magyar játékos európai kupadöntőben utoljára 1985-ben szerepelt, amikor a Videoton UEFA-kupa-finálét játszott, légiósként pedig Kű Lajos jutott el idáig (FC Bruges, 1978). 1998-ban Lisztes Krisztián a Stuttgart kispadján ült a Chelsea elleni KEK-döntőben, de nem lépett pályára.
Szintén április hónap magyar sikere volt, hogy Juhász Roland belga bajnoki címet szerzett az Anderlechttel. A középhátvéd a harmadik aranyérmét ünnepelte a brüsszeliekkel, és a szezon során alapember volt a csapatban. Bajnoki címet szerzett a januárban a ciprusi Omonia Nicosiába szerződött Leandro is: a klub egy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert Anorthoszisz Famaguszta előtt - amelynek egyébként szintén van magyar játékosa Nagy Gábor személyében.
A magyar légió áprilisi teljesítménye számokban
A név után a játékos klubja, posztja szerepel, majd az áprilisi mérkőzései (forduló, ellenfél, eredmény, pályán töltött percek és szerzett gólok száma), végezetül a szezonbeli bajnoki összteljesítménye (mérkőzés/gól) olvasható.
Babos Gábor | NEC Nijmegen (holland) | k | 30. | Heracles Almelo | 0-2 | 90 | - | 30/0 |
31. | AZ Alkmaar | 0-0 | 90 | - | 31/0 | |||
32. | ADO Den Haag | 3-2 | 90 | - | 32/0 | |||
33. | VVV Venlo | 0-5 | 90 | - | 33/0 | |||
Balogh Balázs | KuPS (finn) | h | 1. | Helsingin JK | 0-5 | 90 | - | 1/0 |
2. | FC Lahti | 1-1 | 90 | - | 2/0 | |||
Balogh János | Hearts FC (skót) | k | 32. | St. Mirren | 1-1 | - | - | 16/0 |
33. | Kilmarnock | 1-0 | - | - | 16/0 | |||
34. | Rangers FC | 0-2 | - | - | 16/0 | |||
35. | Motherwell FC | 0-2 | - | - | 16/0 | |||
Bardi Gábor | APOP/Kinirasz (ciprusi) | k | 28. | AEL Limasszol | 2-4 | - | - | 19/0 |
29. | Enoszisz Paralimni | 1-2 | - | - | 19/0 | |||
30. | Enoszisz Paralimni | 0-4 | - | - | 19/0 | |||
Bodor Boldizsár | Roda JC (holland) | h | 30. | RKC Waalwijk | 5-1 | 90 | - | 29/4 |
31. | NAC Breda | 0-1 | 89 | - | 30/4 | |||
32. | VVV Venlo | 4-2 | 85 | - | 31/4 | |||
33. | Vitesse | 5-2 | 90 | - | 32/4 | |||
Buzsáky Ákos | QPR (angol) | kp | 41. | Sheffield Wednesday | 1-1 | - | - | 31/8 |
42 | Leicester City | 0-4 | 35 | - | 32/8 | |||
43. | Crystal Palace | 2-0 | 90 | 1 | 33/9 | |||
44. | Cardiff City | 0-1 | 90 | - | 34/9 | |||
32. | Watford | 1-0 | 71 | 1 | 35/10 | |||
45. | Barnsley | 1-0 | 90 | - | 36/10 | |||
Dárdai Pál | Hertha BSC (német) | kp | 29. | 1. FC Köln | 3-0 | 25 | - | 15/0 |
30. | VfB Stuttgart | 0-1 | 21 | - | 16/0 | |||
31. | Eintracht Frankfurt | 2-2 | - | - | 16/0 | |||
32. | Schalke 04 | 0-1 | 13 | - | 17/0 | |||
Dzsudzsák Balázs | PSV (holland) | kp | 30. | Willem II | 1-0 | 90 | 1 | 29/12 |
31. | Feyenoord | 0-0 | 90 | - | 30/12 | |||
32. | SC Heerenveen | 2-2 | 90 | 1 | 31/13 | |||
33. | FC Groningen | 3-1 | 52 | 1 | 32/14 | |||
Erős Gábor | Lokomotiv Plovdiv (bolgár) | kp | 20. | Szportiszt Szvoge | 3-0 | 14 | - | 1/0 |
21. | Lokomotiv Mezdra | 0-0 | - | - | 1/0 | |||
22. | Pirin Blagoevgrad | 2-0 | 20 | - | 2/0 | |||
23. | Levszki Szófia | 0-2 | 5 | - | 3/0 | |||
24. | FK Montana | 2-4 | - | - | 3/0 | |||
25. | FC Szliven | 1-1 | 35 | - | 4/0 | |||
27. | Minyor Pernik | 0-2 | 21 | - | 5/0 | |||
Fehér Csaba | NAC Breda (holland) | h | 30. | Feyenoord | 0-0 | - | - | 26/1 |
31. | Roda JC | 1-0 | - | - | 26/1 | |||
32. | Vitesse | 1-1 | - | - | 26/1 | |||
33. | SC Heerenveen | 0-0 | 90 | - | 27/1 | |||
Filkor Attila | Gallipolli (olasz) | kp | 33. | Albinoleffe | 1-5 | - | - | 3/0 |
34. | Frosinone | 0-2 | 90 | - | 4/0 | |||
35. | Cittadella | 1-2 | 45 | - | 5/0 | |||
36. | Mantova | 0-1 | - | - | 5/0 | |||
37. | Salernitana | 3-2 | 90 | - | 6/0 | |||
Futács Márkó | Werder Bremen II (német) | cs | 35. | Wiesbaden | 0-2 | 27 | - | 8/0 |
25. | Braunschweig | 0-3 | 90 | - | 9/0 | |||
36. | Sandhausen | 3-0 | 90 | - | 10/0 | |||
26. | Jahn Regensburg | 4-1 | 90 | 3 | 11/3 | |||
Fülöp Márton | Sunderland (angol) | k | 33. | Tottenham | 3-1 | - | - | 13/0 |
34. | West Ham United | 0-1 | - | - | 13/0 | |||
35. | Burnley FC | 2-1 | - | - | 13/0 | |||
36. | Hull City | 0-1 | - | - | 13/0 | |||
Gaál Miklós | Amkar Perm (orosz) | h | 4. | Novoszibirszk | 3-1 | 90 | - | 3/0 |
5. | FK Rosztov | 1-2 | 90 | - | 4/0 | |||
6. | Rubin Kazany | 0-1 | - | - | 4/0 | |||
7. | Krilja Szovjetov | 0-1 | - | - | 4/0 | |||
Gángó András | NSÍ Runavík (feröeri) | k | 1. | IF Fuglafjördur | 1-2 | 90 | - | 1/0 |
2. | FC Suduroy | 1-1 | 90 | - | 2/0 | |||
3. | Vikingur Gotu | 0-2 | 90 | - | 3/0 | |||
4. | HB Tórshavn | 1-2 | 90 | - | 4/0 | |||
Gera Zoltán | Fulham (angol) | kp | 33. | Wigan Athletic | 2-1 | 90 | - | 24/2 |
EL | Wolfsburg | 2-1 | 90 | - | ||||
34. | Liverpool | 1-1 | - | - | 24/2 | |||
EL | Wolfsburg | 1-0 | 82 | - | ||||
35. | Wolverhampton | 0-0 | 90 | - | 25/2 | |||
EL | Hamburger SV | 0-0 | 90 | - | ||||
36. | Everton FC | 1-2 | - | - | 25/2 | |||
EL | Hamburger SV | 2-1 | 90 | 1 | ||||
Gosztonyi András | Bari (olasz) | kp | 33. | Siena | 2-3 | 13 | - | 1/0 |
34. | Napoli | 1-2 | - | - | 1/0 | |||
35. | Juventus | 0-3 | 18 | - | 2/0 | |||
Gruborovics Tamás | IFK Mariehamn (finn) | kp | 1. | Inter Turku | 1-1 | 68 | - | 1/0 |
2. | Vaasan PS | 0-3 | 61 | - | 2/0 | |||
Gulácsi Péter | Tranmere Rovers (angol) | k | 43. | Exeter City | 3-1 | 90 | - | 1/0 |
34. | Brentford | 1-2 | 90 | - | 2/0 | |||
44. | Colchester United | 1-1 | 90 | - | 3/0 | |||
Gyepes Gábor | Cardiff City (angol) | h | 41. | Swansea | 2-1 | - | - | 15/1 |
42. | Nottingham Forest | 0-0 | - | - | 15/1 | |||
43. | Reading FC | 0-0 | - | - | 15/1 | |||
44. | Queen's Park Rangers | 1-0 | - | - | 15/1 | |||
45. | Sheffield Wednesday | 3-2 | - | - | 15/1 | |||
Hajnal Tamás | Dortmund (német) | kp | 29. | Werder Bremen | 2-1 | 22 | - | 16/0 |
30. | FSV Mainz | 0-1 | 21 | - | 17/0 | |||
31. | Hoffenheim | 1-1 | 68 | - | 18/0 | |||
32. | Nürnberg | 3-2 | 45 | - | 19/0 | |||
Huszti Szabolcs | Zenit Szankt-Petyerszburg (orosz) | kp | K | Volga Tover | 2-0 | 71 | 1 | |
5. | Lokomotiv Moszkva | 1-0 | 24 | - | 3/0 | |||
6. | Tom Tomszk | 0-0 | - | - | 3/0 | |||
K | Amkar Perm | 0-0 | 63 | - | ||||
7. | Terek Groznyij | 0-0 | 33 | - | 4/0 | |||
4. | CSZKA Moszkva | 2-0 | - | - | 4/0 | |||
Juhász Roland | Anderlecht (belga) | h | 33 | FC Bruges | 2-2 | 90 | - | 31/6 |
34. | St. Trond | 1-1 | 90 | - | 32/6 | |||
35. | KV Kortrijk | 1-0 | 90 | - | 33/6 | |||
36. | FC Bruges | 2-1 | 90 | - | 34/6 | |||
37. | La Gantoise | 420 | 90 | - | 35/6 | |||
Kádár Tamás | Newcastle (angol) | h | 41. | Peterborough | 3-2 | - | - | 11/0 |
42. | Sheffield United | 2-1 | - | - | 11/0 | |||
43. | Blackpool | 4-1 | 37 | - | 12/0 | |||
44. | Plymouth Argyle | 2-0 | 7 | - | 13/0 | |||
45. | Ipswich Town | 2-2 | - | - | 13/0 | |||
Kelbert Roland | TSV Hartberg (osztrák) | h | 24. | St. Pölten | 1-2 | 90 | - | 13/0 |
25. | SC Lustenau | 0-3 | - | - | 13/0 | |||
26. | FC Dornbirn | 2-0 | 90 | - | 14/0 | |||
27. | First Vienna | 2-1 | 90 | - | 15/0 | |||
Király Gábor | 1860 München (német) | k | 29. | Energie Cottbus | 1-2 | 90 | - | 29/0 |
30. | Arminia Bielefeld | 3-1 | 90 | - | 30/0 | |||
31. | Fortuna Düsseldorf | 0-2 | 90 | - | 31/0 | |||
32. | Oberhausen | 2-2 | 90 | - | 32/0 | |||
Koman Vladimir | Bari (olasz) | kp | 32. | AS Roma | 0-1 | - | - | 11/1 |
33. | Siena | 2-3 | 50 | - | 12/1 | |||
34. | Napoli | 1-2 | - | - | 12/1 | |||
35. | Juventus | 0-3 | 63 | - | 13/1 | |||
Korolovszky Gábor | Arisz Limasszol (ciprusi) | kp | 28. | AE Pafosz | 2-3 | xx | - | 20/0 |
29. | Doxa Katokopiasz | 0-3 | xx | - | 21/0 | |||
30. | Doxa Katokopiasz | 0-2 | xx | - | 22/0 | |||
Kovács János | Luton Town (angol) | h | 42. | Hayes & Yeading | 8-0 | 45 | - | 15/1 |
43. | Salisbury City | 4-0 | - | - | 15/1 | |||
44. | Stevenage Borough | 1-0 | - | - | 15/1 | |||
45. | Grays Athletic | 6-0 | 90 | - | 16/1 | |||
46. | Tamworth | 1-1 | - | - | 16/1 | |||
Kovács Péter | Odd Grenland (norvég) | cs | 4. | Sandefjord | 1-1 | 90 | - | 4/1 |
5. | Rosenborg | 1-3 | 90 | 1 | 5/2 | |||
6. | IK Start | 1-1 | 90 | - | 6/2 | |||
7. | Molde FK | 1-1 | 90 | 1 | 7/3 | |||
8. | Valerenga IF | 1-6 | 90 | - | 8/3 | |||
Köteles László | RC Genk (belga) | k | 32. | Standard Liege | 1-0 | 90 | - | 13/0 |
33. | RSC Charleroi | 2-1 | 90 | - | 14/0 | |||
34. | RSC Charleroi | 3-0 | 90 | - | 15/0 | |||
35. | Standard Liege | 1-1 | 90 | - | 16/0 | |||
36. | Germinal Beerschot | 2-0 | - | - | 16/0 | |||
Leandro | Omonia Nicosia (ciprusi) | kp | 28. | Anorthoszisz Famaguszta | 1-1 | 90 | - | 11/0 |
29. | Apollon Limasszol | 0-0 | xx | - | 12/0 | |||
30. | Apollon Limasszol | 1-1 | xx | - | 13/0 | |||
Lőw Zsolt | FSV Mainz (német) | h | 29. | Nürnberg | 0-2 | - | - | 15/0 |
30. | Dortmund | 1-0 | - | - | 15/0 | |||
31. | Hamburg | 1-0 | - | - | 15/0 | |||
32. | Frankfurt | 3-3 | - | - | 15/0 | |||
Márkus Gábor | FK Austria Wien II (osztrák) | kp | 24. | Red Bull Salzburg II | 0-2 | 62 | - | 15/4 |
25. | FC Gratkorn | 2-3 | 23 | - | 16/4 | |||
26. | SC Reindorf | 2-1 | 19 | - | 17/4 | |||
27. | Wacker Innsbruck | 2-1 | 60 | - | 18/4 | |||
Nagy Zoltán | Anorthoszisz (ciprusi) | k | 28. | Omonia Nicosia | 1-1 | 90 | - | 12/0 |
29. | APOEL Nicosia | 1-1 | 90 | - | 13/0 | |||
30. | APOEL Nicosia | 0-1 | 90 | - | 14/0 | |||
Németh Krisztián | AEK Athén (görög) | cs | 29. | Levadiakosz | 0-0 | 63 | - | 11/3 |
30. | Aszterasz Tripolisz | 2-0 | 90 | - | 12/3 | |||
31. | PAOK Szaloniki | 0-0 | 25 | - | 13/3 | |||
Németh Norbert | Tom Tomszk (orosz) | kp | 4. | Szpartak Moszkva | 2-2 | - | - | 1/0 |
5. | Dinamo Moszkva | 0-0 | - | - | 1/0 | |||
6. | Zenit Szankt-Petyerszburg | 0-0 | - | - | 1/0 | |||
7. | Lokomotiv Moszkva | 1-2 | - | - | 1/0 | |||
Posza Zsolt | Ergotelisz (görög) | k | 29. | PAS Jannina | 3-1 | - | - | 8/0 |
30. | PAOK Szaloniki | 1-4 | - | - | 8/0 | |||
Potemkin Károly | NSÍ Runavík (feröeri) | cs | 1. | IF Fuglafjördur | 1-2 | xx | - | 1/0 |
2. | FC Suduroy | 1-1 | - | - | 1/0 | |||
3. | Vikingur Gotu | 0-2 | xx | - | 2/0 | |||
4. | HB Tórshavn | 1-2 | - | - | 2/0 | |||
Priskin Tamás | Queen's Park Rangers (angol) | cs | 41. | Sheffield Wednesday | 1-1 | 89 | - | 8/1 |
42. | Leicester City | 0-4 | - | - | 8/1 | |||
43. | Crystal Palace | 2-0 | 90 | - | 9/1 | |||
44. | Cardiff City | 0-1 | 90 | - | 10/1 | |||
32. | Watford | 1-0 | - | - | 10/1 | |||
45. | Barnsley | 1-0 | 90 | - | 11/1 | |||
Pusztai Olivér | Austria Kärnten (osztrák) | h | 28. | SK Rapid Wien | 0-1 | 90 | - | 8/1 |
29. | Red Bull Salzburg | 0-2 | 90 | - | 9/1 | |||
30. | Sturm Graz | 3-1 | 90 | - | 10/1 | |||
31. | FK Austria Wien | 0-2 | - | - | 10/1 | |||
32. | SV Kapfenberg | 0-0 | 90 | - | 11/1 | |||
Róth Ferenc | Bohemians 1905 (cseh) | kp | 23. | Slavia Praha | 0-3 | - | - | 15/0 |
25. | 1. FC Slovácko | 1-1 | 19 | - | 16/0 | |||
26. | Baník Ostrava | 0-1 | 14 | - | 17/0 | |||
Sáfár Szabolcs | FK Austria Wien (osztrák) | k | 28. | SC Magna | 1-0 | - | - | 16/0 |
29. | Sturm Graz | 1-0 | - | - | 16/0 | |||
30. | SV Kapfenberg | 1-1 | - | - | 16/0 | |||
31. | Austria Kärnten | 2-0 | - | - | 16/0 | |||
32. | SV Mattersburg | 5-1 | - | - | 16/0 | |||
Simon András | Córdoba CF (spanyol) | cs | 31. | SD Huesca | 0-0 | - | - | 9/0 |
32. | CD Numancia | 2-1 | - | - | 9/0 | |||
33. | UD Salamanca | 1-0 | - | - | 9/0 | |||
34. | Levante UD | 2-1 | - | - | 9/0 | |||
Stieber Zoltán | TuS Koblenz (német) | kp | 29. | SC Paderborn | 2-1 | - | - | 17/0 |
30. | Alemannia Aachen | 1-1 | - | - | 17/0 | |||
31. | Karlsruher SC | 2-2 | 3 | - | 18/0 | |||
32. | St. Pauli | 1-6 | 26 | - | 19/0 | |||
Szalai Ádám | FSV Mainz (német) | cs | 29. | 1. FC Nürnberg | 0-2 | 84 | - | 9/0 |
30. | Dortmund | 1-0 | 76 | 1 | 10/1 | |||
31. | HAmburger SV | 1-0 | 67 | - | 11/1 | |||
32. | Frankfurt | 3-3 | 79 | - | 12/1 | |||
Szabics Imre | FC Augsburg (német) | cs | 29. | Greuther Fürth | 1-1 | - | - | 10/1 |
30. | St Pauli | 0-3 | - | - | 10/1 | |||
31. | MSV Duisburg | 2-0 | - | - | 10/1 | |||
32. | FSV Frankfurt | 1-1 | - | - | 10/1 | |||
Szerovay Mihály | JJK (finn) | k | 2. | Tampere United | 2-0 | 90 | - | 1/0 |
1. | Vaasan PS | 1-0 | 90 | - | 2/0 | |||
Tímár Krisztián | Plymouth Argyle (angol) | h | 41. | Doncaster Rovers | 2-1 | - | - | 7/1 |
42. | Middlesbrough | 0-2 | - | - | 7/1 | |||
43. | Watford | 0-1 | - | - | 7/1 | |||
44. | Newcastle United | 0-2 | - | - | 7/1 | |||
45. | Nottingham Forest | 0-3 | - | - | 7/1 | |||
Tisza Tibor | RFC Antwerp (belga) | cs | 33. | Borinage | 3-3 | 87 | - | 26/14 |
34. | KV Oestende | 2-1 | 86 | 1 | 27/15 | |||
35. | AS Eupen | 1-1 | 59 | - | 28/15 | |||
36. | Waasland | 1-1 | - | - | 28/15 | |||
37. | OH Leuven | 1-1 | 56 | - | 29/15 | |||
Torghelle Sándor | FC Augsburg (német) | cs | 29. | Greuther Fürth | 1-1 | 12 | - | 20/7 |
30. | St. Pauli | 0-3 | 44 | - | 21/7 | |||
31. | MSV Duisburg | 2-0 | - | - | 21/7 | |||
32. | FSV Frankfurt | 1-1 | - | - | 21/7 | |||
Tóth Balázs | RC Genk (belga) | kp | 32. | Standard Liege | 1-0 | - | - | 15/0 |
33. | RSC Charleroi | 2-1 | - | - | 15/0 | |||
34. | RSC Charleroi | 3-0 | 1 | - | 16/0 | |||
35. | Standard Liege | 1-1 | 11 | - | 17/0 | |||
36. | Germinal Beerschot | 2-0 | 90 | - | 18/0 | |||
Tőzsér Dániel | RC Genk (belga) | kp | 32. | Standard Liege | 1-0 | 5 | - | 30/6 |
33. | RSC Charleroi | 2-1 | 90 | - | 31/6 | |||
34. | RSC Charleroi | 3-0 | 90 | - | 32/6 | |||
35. | Standard Liege | 1-1 | 90 | - | 33/6 | |||
36. | Germinal Beerschot | 2-0 | 22 | - | 34/6 | |||
Túri Géza | Vikingur Gotu (feröeri) | k | 1. | AB Argur | 5-3 | 90 | - | 1/0 |
2. | HB Tórshavn | 0-0 | 90 | - | 2/0 | |||
3. | NSÍ Runavík | 2-0 | 90 | - | 3/0 | |||
4. | EB/Streymur Eidi | 2-2 | 90 | - | 4/0 | |||
Vadócz Krisztián | CA Osasuna (spanyol) | kp | 30. | Valencia | 0-3 | 90 | - | 12/1 |
31. | Real Zaragoza | 2-0 | 11 | - | 13/1 | |||
32. | Málaga CF | 2-2 | 90 | - | 14/1 | |||
33. | RCD Mallorca | 0-2 | 90 | - | 15/1 | |||
34. | Athletic Bilbao | 0-0 | 7 | - | 16/1 | |||
Vanczák Vilmos | FC Sion (svájci) | h | 28. | FC Basel | 3-4 | 90 | - | 24/1 |
29. | FC Aarau | 4-0 | 90 | 1 | 25/2 | |||
30. | FC Luzern | 1-1 | 90 | - | 26/2 | |||
31. | Young Boys | 4-1 | - | - | 26/2 | |||
32. | AC Bellinzona | 1-2 | 90 | 1 | 27/3 | |||
Vass Ádám | Brescia (olasz) | kp | 33. | Mantova | 1-0 | 45 | - | 25/2 |
34. | Triestina | 1-0 | 5 | - | 26/2 | |||
35. | Frosinone | 3-1 | 90 | - | 27/2 | |||
36. | Lecce | 2-2 | - | - | 27/2 | |||
37. | Reggina | 0-0 | 56 | - | 28/2 | |||
Waltner Róbert | SV Mattersburg (osztrák) | cs | 28. | Red Bull Salzburg | 0-2 | 90 | - | 28/10 |
29. | SV Kapfenberg | 3-1 | 90 | - | 29/10 | |||
30. | SC Magna | 2-1 | 90 | 1 | 30/11 | |||
31. | Sturm Graz | 0-0 | 90 | - | 31/11 | |||
32. | FK Austria Wien | 1-5 | 90 | 1 | 32/12 |