Rali-vb: Solberg peches első napja

Vágólapra másolva!
A papírforma érvényesült Németországban, a rali-vb futam első napján. Loeb és Sordo vezetik a mezőnyt, Solberg két defektet is kapott, így csak a kilencedik.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Egyelőre jó úton jár Loeb nyolcadik németországi diadala felé


Kellemes nyár végi idő fogadta kora délelőtt a versenyzőket a rali első napján, ám a számtalan visszafordítóval, hajtűkanyarral tűzdelt utak a pályabejárástól elég koszosak voltak. Az éjjeli csapadék sem száradt fel teljesen az árnyékos részeken, ezért a versenyzők többsége a puhább keverékű abroncsokat választotta. Az első szakaszon Loeb - ki más - futotta a legjobb időt, rögtön jelezvén ezzel, hogy Németországban továbbra is ő az úr. Ahogy várni lehetett, csapattársa, Sordo követte a franciát, a részidők alapján pedig Petter Solberg tűnt utánuk a leggyorsabbnak. 2003 világbajnoka viszont kapott egy defektet, és úgy döntött, hogy megáll kicserélni, ez majdnem három percig tartott. Így Hirvonen és Latvala követték a gyári Citroenëket, velük szinte azonos eredményt ért el Ogier és a beugró Stobart-pilóta, Duval. A többiek nagyon messze voltak a vezető hatostól: Wilson több mint fél percet kapott Loebtől, az utána következő Räikkönen és Block pedig még többet, az amerikait még egy S2000-es autó (Prokop) is megelőzte. Al Quassimi beesett egy árokba, és némi időbe telt, míg sikerült kijönnie belőle. Még rosszabbul járt a JWRC-s Abbring, aki felborult R3-as Cliójával, és kiesett a versenyből.

A második pályán nagyjából megismétlődött a koreográfia: Loeb és Sordo mentek a legjobban, Petter Solberg pedig gyorsabb volt a gyári Fordoknál. Utánuk ismét Ogier és Duval, Wilson viszont ezúttal egész közel volt hozzájuk. Mint kiderült, ez azért történhetett meg, mert a belga Focus WRC-je a pálya végefelé hátsókerék-hajtásossá vált, és mivel csak a harmadik gyorsasági után volt szervizelési lehetőség, még egy szakaszt kellett így teljesítenie. Váltóhiba miatt esett ki Henning Solberg, aki ismét a Ford Fiesta S2000-est hajtotta, a PWRC-s Neigel balesete miatt pedig a mezőny vége ismét etapként teljesített a távot.

A szervizpark előtti utolsó gyorsaságit megint Loeb nyerte, így már 8,2 másodpercre nőtt előnye Sordo előtt. Latvala megelőzte Hirvonent, miután utóbbi elnézett egy elágazást, a többiek - a műszaki hibával küszködő Duvalt kivéve - jöttek a helyükön. A Citroën csapatnál természetesen elégedettek voltak az eddig látottakkal, és a Fordnál sem esett senki kétségbe, hiszen autóik a 3-4. helyen álltak ekkor, és jóval kisebb volt a lemaradásuk, mint a legutóbbi aszfaltos versenyen, Bulgáriában.

Forrás: Ford
Nem biztos, hogy Hirvonen elégedett az ötödik pozícióval, pedig úgy tűnik, ez a realitás. Aszfalton még mindig nem igazán megy a Ford pilótáinak


A peches Solberg nagyon felszívta magát délutánra, elhatározta hogy mindent belead és visszakapaszkodik valahogyan a dobogóra, egy szakaszgyőzelemmel kezdett. Loeb, Sordo és Ogier követték, a fiatalabbik francia ezzel mutatta, hogy nem csak murván gyors, és szeretné utolérni Hirvonent. Räikkönen is csökkentette a lemaradását az élmezőnyhöz képest, ahogy a holland WRC-s különítmény legjobbjai is megrázták magukat, és nem engedték maguk elé a kisebb kategóriájú autókat.

Az ötödik pályán Loeb megint győzött, és növelte előnyét a második Sordo előtt, Solberg és Ogier követték őket. Latvala még a harmadik volt ekkor, de Hirvonen már hátracsúszott egyet, a hatodik helyre. A nap utolsó gyorsaságiján is kettős Citroën-siker született, igaz ezúttal Sordo-Loeb sorrendben. Solberg ismét defektet kapott, de másodszorra már nem cserélte ki, hanem kijött vele a pályáról, így "csak" közel két percébe került a dolog. Ogier futotta a harmadik időt, és elkezdte támadni az összetettbeli harmadik Latvalát, mögöttük az első nap után Hirvonen áll. A vezető kettős előnye már egy percnél is több az üldöző hármas előtt, a hatodik helyen álló Duval hátránya már három percen felüli, ráadásul a nap végére elkezdett autójának motorja melegedni, ez pedig nem sok jót jósol szombatra.

Wilson és Räikkönen követik őket, az első tízbe a peches Solberg, valamint az aszfaltos ralizással még csak ismerkedő Block fér be. Az SWRC kategóriát a cseh Martin Prokop vezeti minimális előnnyel Andersson és Sandell előtt, mindannyian jópár privát WRC-t maguk mögé utasítottak. A címvédő Araujó áll a PWRC értékelés élén, Paddon és Flodin előtt, a JWRC-t pedig Weijs uralja, aki még Araujót is megelőzi összetettben.

A magyarok két baleset miatti etappal kezdtek, így nekik csak négy gyorsaságit lehetett versenytempóban teljesíteni. Az ifj. Érdi/Táborszki páros jól tartotta magát egész nap, jelenleg az abszolút 33. helyen állnak, és a nap végére egész versenyképes időket értek el a PWRC mezőnyhöz képest: ha ott is értékelnék őket, a hatodik pozíció lenne az övék. A Fischer/Földesi duó számára kevésbé volt sikeres a péntek, rögtön az első mért szakaszon kiestek, remélhetőleg szombaton folytatni tudják.

Forrás: AFP
Aki soha nem adja fel: Petter Solberg. Két defektet is kapott a nap során, melyek nélkül a harmadik helyen állhatna


Szombaton lesz a rali lenehezebb napja, amikor kétszer kell teljesíteni a 48 km-es, s ezzel a 2010-es világbajnokság leghosszabb pályáját, az Arena Panzerplattét. Ezen kívül további hat szakasz szerepel a programban, a váltakozó útminőség mellett az időjárás is okozhat majd meglepetést.

A verseny állása az első nap után:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC 1:18:52,5
2.Sordo/VallejoCitroën C4 WRC +9,5
3.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC +1:04,7
4.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC+1:10,9
5.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+1:14,5
6.Duval/GiraudetFord Focus RS WRC +3:10,4
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+3:15,1
8. Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC+3:22,8
9.P. Solberg/PattersonCitroën C4 WRC+4:47,7
10.Block/GelsominoFord Focus RS WRC+5:42,3
33.ifj. Érdi/TáborszkiMitsubishi Lancer Evo IX+12:38,9


SWRC:

1.Prokop/TomanekFord Fiesta S20001:25:16,2
2.Andersson/FredrikssonSkoda Fabia S2000+5,7
3.Sandell/AxelssonSkoda Fabia S2000+17,8


PWRC:

1.Araujó/MiguelMitsubishi Lancer Evo X1:28:16,0
2.Paddon/KennardMitsubishi Lancer Evo X+28,4
3.Flodin/BergstenSubaru Impreza STi+34,9


JWRC:

1.Weijs/DegandtCitroën C2 S16001:27:36,7
2.Lemes/PenateRenault Clio S1600+1:55,9
3.Burkart/KachelSuzuki Swift S1600+2:29,1


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!