Az év hátralévő részében nyugodtabbra fordul időjárásunk, szerdától ugyanis alapvetően egy magas nyomású képződmény lesz a meghatározó a Kárpát-medencében. Az anticiklonban nagytérségű leszálló, felhőoszlató légáramlatok uralkodnak, éppen ezért nyáron az ilyen időjárási helyzet eredményezi a tartósan derült, szélcsendes időt, míg télen gyakran párás-ködös idővel jár együtt.
Az anticiklon napos oldalát most alapvetően a Dunántúlon mutatja majd, míg a Dunától keletre eső tájakon az éjszakák folyamán kialakult zúzmarás ködök csak lassan, helyenként pedig egyáltalán nem oszlanak fel. A párás-ködös jelleg kialakuláshoz az anticiklon felépülésén túl a hófelszín és a legyengülő légmozgás is hozzájárul, valamint az, hogy a kb. 1500 méter magasban található légrétegek újévig erőteljes melegedést mutatnak.
A köd és a légmozgás hiánya várhatóan a légszennyező anyagok ismételt feldúsulásával jár majd. Ráadásul, az idei év már számottevő csapadékot sem ígér, így a szennyezőanyagok nem tudnak kimosódni a légkörből. Jelenleg az ország nagy részén elfogadható a levegő minősége, egyelőre csak Budapest és Miskolc térségében haladja meg az egészségügyi határértéket a nitrogén-oxidok, illetve a szállópor koncentrációja, a hétvégéig azonban egyre több városban romolhat a helyzet.
Legutóbb a karácsonyi ünnepeket megelőző mintegy másfél hétben kellett több nagyvárosban is szmogriadót elrendelni a szélcsendes, ködös, csapadékmentes idő hatására. A legsúlyosabb helyzet Miskolcon alakult ki, ahol 11 napon keresztül volt érvényben a riadó, és csak december 27-én oldották azt fel.