A grozniji Dinamo Stadion tömve volt pufajkás, szőrmekucsmás szurkolókkal, akik "Csecsenföld! Csecsenföld!" kiáltásokkal fogadták a csapatokat. A világbajnok Lothar Matthäusszal és az Európa-bajnok Ruud Gullittal megerősített hazai válogatott Ramzan Kadirov elnök vezetésével futott ki a gyepre, hogy összecsapjon, a többek között Romário, Dunga, Bebeto és Cafú alkotta brazilokkal.
Kadirov a csapat elsőszámú büntető-végrehajtójaként mindenáron góllal szeretett volna tisztelegni édesapja, Ahmad Kadirov előtt, aki akkori csecsen elnökként 2004. május 9-én ebben a stadionban halt meg, miután egy ünnepi koncerten a díszvendégek tribünje alatt elhelyezett pokolgép végzett vele. Nem titkoltan azért hozta tető alá ezt a mérkőzést, hogy bizonyítsa Groznij biztonságosságát és elérje, a város bekerüljön a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság helyszínei közé.
A biztonságra nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, a találkozó helyszínét katonai járművek zárták el és minden szurkolót átvizsgáltak fémdetektorral. A mérkőzés igazi gálahangulatban kezdődött, 25 perc után már 2-2 volt az állás. A csecsen, de még a brazil játékosok is Kadirovot próbálták labdával tömni, aki kihagyott egy tizenegyest, ám végül sikerült kihagyhatatlan helyzetbe hozni.
"A brazilok nem mernek jól játszani, mert kitörné a nyakukat" - mondta a nézőtéren helyet foglaló Hamzat Dzsabrajlov, 54 éves korábbi szovjet középsúlyú ökölvívóbajnok, aki annak idején együtt kesztyűzött az ifjú Kadirovval.
A brazilok végül nem tudtak annyira a tudásuk alatt teljesíteni, hogy elveszítsék a meccset. A 6-4-es dél-amerikai győzelem ellenére elégedettek lehettek a nézők, mert vezetőjük a második félidőben is belőtt egy büntetőt. A találkozó végén 13 perces hosszabbítás volt, de végül a csecsenek belátták, hogy már nincs erejük egyenlíteni.
Romarióék a hírek szerint nem kértek fellépti díjat, mert Kadirov és társai adományaikkal sokat segítettek Brazília árvizek sújtotta területeinek.