A weboldal szerint a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) megkérte a főbb utánpótlásnevelő központokat, hogy a jövőben a 12-13 évnél idősebbeknél a fekete és arab játékosok száma ne haladja meg a teljes létszám harminc százalékát, vagyis a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben.
Az FFF állítólag egy tavaly novemberi fejlesztési programon vetette fel az ötletet. Ezen az eseményen jelen volt Laurent Blanc is, aki a portál informátorai szerint kedvezően fogadta a felvetést, és a spanyol válogatottat hozta fel pozitív példaként, ahol "nincsenek problémák és nincsenek feketék" - idézte a szakvezetőnek tulajdonított mondatokat az oldal.
A Mediapartot - amely tavaly vált híressé, miután bizonyítékokat szivárogtatott ki arról a botrányról, melyben a vádak szerint Franciaország leggazdagabb asszonya, Liliane Bettencourt illegálisan 150 ezer eurót juttatott Nicolas Sarkozy elnök pártjának - egy névtelen informátor tájékoztatatta az FFF-ből a titkos kezdeményezésről.
Fernand Duchaussoy, a szövetség elnöke tagadta a vádakat. "Sohasem hallottam erről, ez teljesen abnormális."
Laurent Blanc-t felháborította a hír. "A szövetségi kapitány visszautasítja a szégyenletes és rasszista vádakat, melyeknek semmilyen alapja sincs" - tomácsolta a szövetségi kapitány reakcióját Philippe Tournon, az FFF sajtófőnöke.
Pape Diouf, a Marseille korábbi fekete elnöke viszont látott igazságot a megjelentekben. "Az igazság a következő: a francia labdarúgás a francia társadalom tükörképe, tehát a francia foci rasszista" - nyilatkozta a francia RDC rádiónak.
A Mediapart egy kisebb összeállítást készített Laurent Blanc-ról, miszerint a szövetségi kapitány első lépései között szerepelt, hogy a válogatott étrendjéből kitiltotta a muzulmán vallás előírásai szerint engedélyezett húsokat. Továbbá a szakember gyakran kritizálja azokat a kettős állapolgárságú labdarúgókat, akik fiatalként még francia utánpótláscsapatokban játszottak, ám felnőttként más országot választottak.
"A kettős állampolgárság kérdése más dolog. Ez alapján azzal vádolni Blanc-t és a szövetséget, hogy csökkenteni akarja a válogatottban a feketék és az arabok számát, egyszerűen felháborító" - reagált az AFP-nek az FFF sajtófőnöke.
Chantal Jouanno sportminiszter tudomásul vette a Francia Labdarúgó-szövetség tiltakozását, de vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Mediapart azt ígéri, hogy a következő napokban cáfolhatatlan bizonyítékokkal áll elő.