Bár a vasárnapi csúcsrangadón a Chelsea volt a Manchester United ellenfele, a MU a Liverpool miatt is kiemelten kezelte a találkozót. Alex Ferguson csapata rendkívül közel került a 19. bajnoki címéhez, amellyel hamarosan minden valószínűség szerint egyedül lesz csúcstartó, nem a Vörösökkel holtversenyben.
A United az idényben már háromszor találkozott a Chelsea-vel, a BL-negyeddöntőjében oda-vissza verte Carlo Ancelotti csapatát, a Stamford Bridge-en rendezett bajnokit viszont a hazaiak nyerték - ahogy az azt megelőző két Premier League-csatát is. Négyszer viszont eddig egyedül a Liverpool győzte le a MU-t a PL-ben, és ez a rekord vasárnap is életben maradt.
Hernandez már a 37. másodpercben megszerezte a vezetést Pak kiugratása után, David Luiz hibázott a gól előtt. Több nagy hazai helyzetet követően Vidic a 23. percben megduplázta az előnyt, onnantól kezdve pedig biztonságosabb játékot játszott. A Chelsea-nek zömmel csak a második félidőben adódtak helyzetei, miután Ancelotti kettőt is cserélt a szünetben. Gólt azonban csak egyet lőtt a csapat: Ramires jobb oldali beadásába Ivanovic fejjel belecsúsztatott, majd Lampard spiccel a gólvonal mögé tolta a labdát.
Pontegyenlőség még lehet, ebben az esetben a gólkülönbség dönt, csupán ezért nem bajnok még a Manchester. A hat pont előny ugyanis azt jelenti: ha csak egy pontot is szerez a MU, vagy csak egyet is elhullajt a Chelsea, már ünnepelhetnek az Old Traffordon.
Premier League, 36. forduló:
Manchester United - Chelsea 2-1 (2-0)
Old Trafford, v: Webb
gól: Hernandez (1.), Vidic (23.), illetve Lampard (69.)
ManUnited: Van der Sar - Fabio (Smalling, 88.), Ferdinand, Vidic, O'Shea (Evans, 45.) - Valencia, Carrick, Giggs, Pak - Rooney, Hernandez
Chelsea: Cech - Ivanovic, Terry, David Luiz (Alex, 45.), A. Cole - Mikel (Ramires, 45.), Lampard, Essien - S. Kalou (Torres, 62.), Drogba, Malouda
sárga lap: Rooney (39.), Giggs (83.), illetve Ivanovic (12.), Essien (43.), Ramires (86.), Drogba (90.)
Chicharito imája és villámgólja - élő közvetítés
Chicharito Hernandez térden állva imádkozott a kezdés előtt, nem hiába: a 37. másodpercben megszerezte a vezetést, miután Pak Dzsi-szung kiugratta. A nyolcadik percben Rooney kínálta meg életerős lökettel Cech kapust, aki szögletre ütötte a jobb kapufa mellé tartó labdát. A túloldalon Drogba ugyancsak távoli kísérletét gúnyos moraj kísérte. Kisvártatva megint Pak adhatott volna gólpasszt Chicharitónak, ám a mexikói a jobbról átivelt labda helyett a levegőt találta el. Ivanovic egy felesleges szabálytalansággal begyűjtötte a meccs első sárgáját.
2010 márciusa óta nem lőtt gólt vendégcsapat játékosa az Old Traffordon, akkor Joe Cole-nak sikerült ez. Ezúttal viszont teljes mértékben uralták a terepet a hazaiak, Rooney az első negyedórát zárhatta volna góllal, de 17-ről, laposan megeresztett lövése kevéssel elkerülte a jobb alsót. A Guardian egy lelkesítő statisztika mellé rögtön tett egy lelombozót is Chelsea-szempontból: a londoniak az utolsó három bajnokijukat megnyerték a ManUnited ellen, viszont négyes sorozatot eddig egyedül a Liverpool tudott, 2000 decemberétől 2002 januárjáig.
Hernandezzel villámrajtot vett a MU
Húsz perc után végre villant a Chelsea, Malouda kevergetett baloldalt, majd Kalou lőtt, de nem túl veszélyesen. Bezzeg Giggs: a Bajnokok Ligájában is villogó veterán balszélső egy csel után pontosan ívelt középre, Vidic földre fejelt labdáját esélye sem volt megfogni Cechnek. A vendégektől megint Kalou próbálkozik, léc alá tartó fejesénél már nagyot kell védenie Van der Sarnak - Ivanovic ollózott egyet a rövidnél, de az oldalhálót találta el.
Két Drogba-szabadrúgás jött, az elsőt a bal alsóból kapta ki szépen a hazaiak holland kapusa, aki két perccel később lemaradt ugyan, de a labda nem ment kapura. Kicsit feljebb jött a Chelsea, de csak mert a Vörös Ördögök hagyták őket támadni - kivéve Rooney-t, aki egy sárga lap árán tudta megállítani David Luizt. Aztán Ivanovic kaphatott volna még egy sárgát, miután odapakolt Rooney-nak, de Howard Webb nem nyúlt a zsebébe. A 43. percben Valencia veszélyesen kanyarodó beadását tisztázta Mikel, az ellenakciónál Drogba közeli lövését blokkolták. A félidő maradékában nem alakult ki helyzet, a jelenlegi állás szerint (lásd lenti táblázatunkat) a MU karnyújtásnyira kerül a bajnoki címtől.
Rooney kapott kettőt Ivanovictól
Szünetben hármat is cseréltek a csapatok, Ferguson O'Shea helyére Evanst küldte be, Ancelotti David Luiz és Mikel helyett Alexet és Ramirest állította be. A Chelsea eltökéltebbnek tűnik, Ramires legalábbis hevesen reklamál egy bedobást, de ettől függetlenül is támad, bár átütőerő nélkül. Szűk félórára bejön Fernando Torres, Kalou helyére. Más esemény alig, zajlik a mezőnyben a játék, a kapusok dologtalanul állnak a lécek közt.
Valenciát két Chelsea-védő szerelte, a közönség tizenegyest szeretett volna, hiába - Pedig Webb az előző négy Old Trafford-i meccsén három büntetőt adott a hazaiaknak. Később Alex megpróbálkozott egy átlövéssel, de Van der Sar résen volt. A 66. percben Drogba közeli lövése még elment keresztben a kapu előtt, ám három percre rá Lampard közelről bekotort góljával szépítettek a vendégek. Kicsit csendesebb lett az álmok színháza, a Manchester pedig próbált rátenni egy lapáttal.
Lampard vs Pak
Evanset és Fabiót is ápolják, a Chelsea pedig szabadrúgással jön: Torres kísérletét azonban blokkolják a védők. Rooney két helyzetet is kihagy gyors egymásutánban, aztán Chicharitónak előbb Valencia, majd Giggs ad remek labdát, de egyikből sem talál be. Howard Webb négy perc hosszabbítást rendel el, ebben a szakaszban azonban még helyzet sincs, nemhogy gól. A ManU győzelmével szinte már bajnok.
A Premier League állása*
1. | Manchester United | 36 | 22 | 10 | 4 | 73-34 | +39 | 76 | |
2. | Chelsea | 36 | 21 | 7 | 8 | 67-30 | +37 | 70 | |
3. | Arsenal | 36 | 19 | 10 | 7 | 69-39 | +30 | 67 | |
4. | Manchester City | 35 | 18 | 8 | 9 | 54-33 | +21 | 62 | |
5. | Tottenham Hotspur | 35 | 14 | 14 | 7 | 51-44 | +7 | 56 | |
6. | Liverpool | 35 | 16 | 7 | 12 | 54-39 | +15 | 55 | |
7. | Everton | 36 | 12 | 15 | 9 | 50-44 | +6 | 51 | |
8. | Stoke City | 36 | 13 | 7 | 16 | 46-44 | +2 | 46 | |
9. | Bolton Wanderers | 36 | 12 | 10 | 14 | 49-50 | -1 | 46 | |
10. | Fulham | 35 | 10 | 15 | 10 | 43-36 | +7 | 45 | |
11. | Newcastle United | 36 | 11 | 11 | 14 | 51-52 | -1 | 44 | |
12. | Sunderland | 36 | 11 | 11 | 14 | 41-53 | -12 | 44 | |
13. | West Bromwich Albion | 36 | 11 | 10 | 15 | 52-68 | -16 | 43 | |
14. | Aston Villa | 36 | 10 | 12 | 14 | 45-58 | -13 | 42 | |
15. | Blackburn Rovers | 36 | 10 | 9 | 17 | 42-56 | -14 | 39 | |
16. | Birmingham City | 36 | 8 | 15 | 13 | 36-54 | -18 | 39 | |
17. | Wolverhampton Wanderers | 36 | 10 | 7 | 19 | 41-62 | -21 | 37 | |
18. | Blackpool | 36 | 9 | 9 | 18 | 49-71 | -22 | 36 | |
19. | Wigan Athletic | 36 | 7 | 15 | 14 | 36-59 | -23 | 36 | |
20. | West Ham United | 36 | 7 | 12 | 17 | 41-64 | -23 | 33 |
*Az Arsenal vasárnap kikapott 3-1-re a Stoke-tól, a Liverpool hétfőn játszik, a Manchester City-Tottenham mérkőzés kedden lesz.