Nem csak a magyar bajnokságban jelentett meglepetést az egyik kieső kiléte, hanem Angliában és Olaszországban is. A Monicomp Ligából az MTK, a Premier League-ből a West Ham United, a Serie A-ból pedig a Sampdoria esett ki.
Túlságosan is bíztak magukban
Nagy múltú klubokról van szó, amelyek nem is olyan régen még sikeresnek számítottak hazájukban. Az MTK három évvel ezelőtt aranyérmet nyert az NB I-ben, a Samp az előző szezonban a negyedik helyet szerezte meg a Serie A-ban, a West Ham United pedig 2006-ban döntőt játszott az FA-kupában. A játékoskeret erősségét tekintve egyik klubot sem sorolták a kiesőjelöltek közé az idény előtt, és a szezon közben is sokáig az volt az érzésük a szurkolóknak, hogy még a csapatnál sem hiszik el, hogy a gyenge szereplésnek kiesés lehet a vége, mikor aztán észbe kaptak az érintettek, már túl késő volt.
Részben ez a magyarázat, hogy az idény előtt egyik egyesület sem erősített, sőt januárban sem kezdtek őrült költekezésbe, pedig akkor már világosan látszott, hogy problémák lehetnek. Még a West Hamnél próbálkoztak a legkomolyabban, hiszen szerződtették Demba Bát, és kölcsönvették Robbie Keane-t, illetve Wayne Bridge-et, de az egyesület tulajdonosai még ekkor is úgy gondolták, hogy a csapat túl jó ahhoz, hogy kiessen. "Őszintén azt hittem, hogy a januári érkezőkkel, illetve a sérüléséből felépült Thomas Hitzlsperger visszatérésével simán elhagyjuk majd a kiesési zónát" - nyilatkozta az egyik tulajdonos, David Gold. A Sampdoria első embere, Riccardo Garrone értékítélete is csődöt mondott, hiszen a genovaiak az idény közben megváltak két legjobb játékosuktól, Antonio Cassanótól és Giampolo Pazzinitól, akiket Massimo Maccaronéval és Federico Machedával igyekeztek pótolni. Az MTK-nál gyakorlatilag még ennyit sem tettek, a Hungária körútra az utolsó fordulókra az a Rafa Wolfe érkezett, akit az előző idény végén szívfájdalom nélkül küldtek el a Ferencvárostól.
Az akadémia nem elég
Pedig az MTK kerete jelentősen meggyengült a szezon elején, hiszen olyan alapemberek távoztak, mint Pintér Ádám, Rodenbücher István, Balogh Béla, Zsidai László, Hídvégi Sándor, valamint a fél szezon alatt is öt gólt szerző Lázok János, a három találatig jutó Kulcsár Tamás, továbbá már 2010 elején távozott Gosztonyi András és Lencse László. Helyükre csak a saját utánpótlásból érkeztek játékosok, ami azonban korábban működött, most csődöt mondott.
Pedig a budapesti kék-fehérek híresek az akadémiájukról, ami újabb párhuzamot jelent a West Hammel, illetve részben a Sampdoriával. A londoni egyesület utánpótlás-nevelése a legjobbak közé tartozik Angliában, ebben a szezonban is több saját nevelésű fiatal kapott lehetőséget. A 24 éves Mark Noble 26 bajnokin lépett pályára, James Tomkins (22) a mérkőzések felén játszott a védelem tengelyében, Freddy Sears (21), Zavon Hines (22), valamint Junior Stanislas (21) is rendre kerettag volt. Mindannyian a WHU akadémiájáról kerültek ki, a klubnál úgy vélték, hogy övék a jövő - azonban egyelőre kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a csapat megőrizze élvonalbeli tagságát. A Sampdoria 2008-ban megnyerte a primavera-bajnokságot Olaszországban, abból a csapatból Koman Vladimir, illetve Andrea Poli sokáig alapember volt.
A drukkerek a tulajdonost hibáztatják
Az is közös elem a három egyesületnél, hogy a szurkolók a vezetőséget, leginkább a tulajdonost teszik felelőssé a kiesés miatt. Az MTK-nál Várszegi Gábor alig költ a klubra, szinte csak és kizárólag az akadémiáról kikerült futballistákkal akarja megoldani a szereplést, de az ígéretesebb játékosokat szinte azonnal pénzzé teszi. A Sampdoriánál Garrone sem lopta be magát a drukkerek szívébe azzal, hogy a klub gyakorlatilag az ő nyomására vált meg Cassanótól. A csatárt azért száműzték az első keretből, mert megsértette az elnököt, utána pedig már hiába kért elnézést.
Egy pillanatnyi remény a West Hamnél
A West Ham esetében Gold és David Sullivan 2010 elején gyakorlatilag a csődtől mentette meg a klubot, amikor kivásárolta a korábbi izlandi tulajdonostól, ám a drukkerek úgy vélik, hogy túlságosan is beleszóltak a szakmai munkába, és rossz döntést hoztak, amikor az előző idény végén menesztették Gianfranco Zola edzőt.
A szurkolók szerint Goldnak és Sullivannek ennél csak egy rosszabb húzásuk volt: Avram Grant kinevezése, illetve az, hogy legkésőbb januárban nem rúgták ki az izraelit. Az MTK drukkerei hasonló módon követelték Garami József távozását az idény második felében, amikor tisztán látszott, hogy a csapatnak új impulzusokra lenne szüksége. Mindkét együttesnél ragaszkodtak az edzőjükhöz, amikor sokak szerint váltani kellett volna - a Sampnál viszont Garrone kirúgta Domenico di Carlót, de a helyére kerülő Alberto Cavasinnal még annyira sem voltak kibékülve a drukkerek.
A párhuzam a felelősségvállalásnál ér véget
Akad egy tényező, ami viszont megkülönbözteti a Sampdoriát a másik két egyesülettől - jelesül, hogy a genovaiak az ősszel még a nemzetközi kupákban szerepeltek. A BL selejtezőjét ugyan elbukták, de az Európa Liga csoportkörében egészen decemberig játszaniuk kellett, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szezon végére elfáradjanak. Ez a jelenség korántsem újdonság Olaszországban, több olyan középcsapat is volt, amely hasonlóan súlyos árat fizetett az európai kupaszereplésért.
A 2006-2007-es idényben a Chievo kiesett a Serie A-ból, pedig a szezont a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte; egy évvel később pedig a története első UEFA-kupa-szereplését ünneplő Empoli nem bírta a kettős terhelést, búcsúzott a szezon végén.
A Vasasnak (b) sikerült, az MTK-nak nem
A vezetőség az olasz és az angol klubnál is elismerte, hogy nagy a felelőssége. "Több hibát is vétettünk, amiért vállaljuk a felelősséget, ugyanakkor továbbra is hűségesek maradunk az egyesülethez. Itt az ideje, hogy rendet tegyünk, és új csapatot építsünk, amelyik visszajut a Serie A-ba, amilyen gyorsan csak lehet" - nyilatkozta a genovaiak tulajdonosa, Riccardo Garrone fia, Edoardo.
A West Hamnél is hasonló a hangulat. "Mindannyian hibásak vagyunk - a vezetőség, az edző és a csapat. Olyan edzőt akartunk, aki kihozza a legjobbat a keretből. Avram kedves ember, de az eredmények magukért beszélnek, a kinevezése rossz döntés volt. De a klub adóssága nem nőtt, még több pénzt pumpálunk a csapatba" - mondta Sullivan.
Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!