A 300 fős parlament csütörtökön 154:144 arányban döntött az újabb segélyrészlethez szükséges megszorító csomagról, miután szerda este első olvasatban már elfogadta azt. Az újabb megszorító csomag egyebek között adóemelést, a nyugdíjak további csökkentését, valamint a közalkalmazotti bércsökkentést és a kollektív szerződések felfüggesztését tartalmazza.
A csütörtökön befejeződő 48 órás sztrájk második napján főként az állami cégek alkalmazottai nem vették fel a munkát, így zárva tartottak a minisztériumok, közintézmények, de néhány bank is. Szünetelt a tömegközlekedés. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, több mint 70 ember megsérült. Egy férfi meghalt szívrohamban, a hivatalos közlemény szerint az elhunyt nem sérült meg a tüntetésen.
Az új megszorító csomag a feltétele annak, hogy Görögország megkapja a tavaly jóváhagyott 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, 8 milliárd eurós részletét. Ennek elnyerése létfontosságú a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Athénnak, e nélkül ugyanis fizetésképtelenné válhat Görögország november közepére.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselőiből álló delegáció jelentése szerint a görög államadósság jelenlegi formájában nem fenntartható. Ennek ellenére a bizottság azt javasolta az Európai Unió vezetőinek, hogy fizessék ki a görög segély következő részletét olyan gyorsan, ahogy csak lehet - írta a Reuters.