Megállapodtak az új görög koalíciós kormányról, Papandreu lemond

Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök jelenlétében folytatott hatszemközti tárgyaláson megállapodott az ellenzéki Új Demokrácia vezetőjével, Antonisz Szamarasszal Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő az új koalíciós kormányról. Az ellenzéki pártelnök korábbi kérésének megfelelően Papandreu lemond, vagyis az új kormányt nem ő vezeti majd. Az új választást jövő február 19-én tarthatják.
Vágólapra másolva!

Megszületett az elvi megállapodás Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő és Antonisz Szamarasz, az ellenzéki Új Demokrácia vezetője között az új koalíciós kormányról, amelynek feladata az eurózóna mentőcsomagjának ratifikálása a választások előtt - közölte vasárnap este a görög államfő hivatala. A megyegyezést azután sikerült tető alá hozni, hogy a két politikus tárgyalt Karolosz Papuliasz köztársasági elnökkel.

Hétfőre virradóra az athéni külügyminisztérium azt is közölte, hogy a parlamenti pártok megállapodása szerint február 19-én tartanák meg az előre hozott parlamenti választásokat.

A görög elnöki hivatal közleménye szerint a vezetők hétfőn összeülnek, hogy kijelöljék az új kormányfőt, aki nem Papandreu lesz. Sajtóértesülések szerint a nemzeti egységkormány feje várhatóan Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank volt alelnöke lehet. A közlemény szerint az államfő hétfőn összehívja a politikai pártok vezetőit, hogy kérje tőlük a nemzeti egységkormány támogatását.

Az új kabinet feladata az október 26-án Brüsszelben elfogadott mentőcsomag ratifikálása lesz, amely nélkül Görögország az államcsődön kívül azt is kockáztatja, hogy elveszíti euróövezeti, sőt európai uniós tagságát, és válságba sodorja az unió közös valutáját. A megállapodás szerint csak a mentőcsomag ratifikálását követően lehet szó előre hozott választások megtartásáról.

A görög kormányfő vasárnap kezdeméányezte, hogy az ellenzéki Új Demokrácia elnökével az államfő társaságában, hatszemközti tárgyaláson keressék a kiutat a politikai válságból.

Az Új Demokrácia elnöke a felkérésre reagálva közölte: ha az elnök meghívja, kész találkozni a kormányfővel, megismételte ugyanakkor korábbi ultimátumát, miszerint pártja csak akkor hajlandó részt venni a válság megoldásában, ha a kormányfő előtte lemond tisztségéről.

Papandreu vasárnap rendkívüli kormányülésenegy a média rendelkezésére bocsátott feljegyzés szerint már maga is kijelentette, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy ő vezesse a nemzeti egységkormányt. "Nyilvánvaló, hogy ez a kormány továbbadja a stafétabotot - nem a semmibe ejti, hanem egy új kormánynak, ha megállapodunk róla, és azt remélem, hogy ez rövidesen megtörténik, és amikor azt mondom, hogy rövidesen, akkor még mára és nem holnapra gondolok" - mondta a kormányfő.

"Nem érdekel, hogy miniszterelnök legyek az új kormányban" - tette hozzá Papandreu, hozzáfűzve, hogy az új választásokat ne írják ki február vagy március előtt, csak azt követően tartsák meg, hogy a parlament jóváhagyta a görög mentőcsomag feltételéül szabott intézkedéseket.

Forrás: MTI/EPA/papandreou.gr/Vaszilisz Filisz
A görög kormány rendkívüli ülése az athéni parlamentben

A görög kormányfő szombaton kezdte meg a tárgyalásokat Karolosz Papuliasz államfővel a nemzeti egységkormány létrehozásáról, amelyet nem ő irányítana, s amelynek feladata, hogy kivezesse az országot a mély gazdasági és politikai válságból.

Papandreu kijelentette: azért akar egységkormányt létrehozni, hogy elkerülje az általa katasztrofálisnak tartott előre hozott választásokat. "Minden tőlem telhetőt megteszek egy széles együttműködésen alapuló kormány létrehozásáért" - jelentette ki a sajtó nyilvánossága előtt Papandreu, majd azt is hozzátette: "Nem vagyok a székhez ragasztva, és minden erőmmel azon leszek, hogy országunk elkerülje a választások megpróbáltatásait".

A görög miniszterelnök péntek éjjel megnyerte a parlamenti bizalmi szavazást: a 300 fős országgyűlésben 153-an támogatták, 144-en szavaztak ellene, így egyelőre nem kell új választásokat kiírni, nem kerül veszélybe a nemzetközi mentőhitel hamarosan esedékes nyolcmilliárd eurós részletének átutalása, melynek elmaradása szinte azonnali államcsőddel fenyegetett volna.

A görög válságról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!