Vágólapra másolva!
Bekő Balázs értetlenül áll Paulo Sousa döntése előtt, amely szerint már nincs szüksége a munkájára. A Videotont 1980 óta szolgáló pályaedző azt sem érti, hogy miért nem a portugál vezetőedző közölte vele a döntést. Az [origo] által megkérdezett korábbi Videoton-edző, Mezey György, illetve a volt székesfehérvári játékos Lipták Zoltán és Farkas Balázs azonban nem lepődött meg azon, hogy így váltak meg Bekőtől.

"Bekő Balázs pályaedző a szakmai stáb strukturális átalakítása miatt december 15-ével távozik klubunktól. Balázs saját nevelésű játékosként és a szakmai stáb tagjaként is rengeteget tett klubunkért, illetve a Vidi első bajnoki címének megszerzésében is elévülhetetlen érdemei vannak" - áll a Videoton hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Bekő Balázs szerint nem volt semmilyen előszele annak, hogy nem számítanak már rá. "Behívott magához Tassy Márk ügyvezető, és közölte velem, hogy Paulo Sousa már nem tart igényt a munkámra. Nagyon meglepődtem, mert semmilyen konfliktusom nem volt a vezetőedzővel, és nem is utalt semmi arra, hogy mennem kell" - mondta az [origo]-nak Bekő, aki főleg az aktuális ellenfél feltérképezésével foglalkozott, meccsről meccsre járt, hogy segítsen megfelelően felkészíteni a csapatot a következő találkozóra.

Bekő kérdésünkre elmondta, hogy nem beszélt a menesztéséről Paulo Sousával, és nem is fogja keresni, mert szerinte a portugálnak kellett volna közölnie vele a döntését. "Amikor Sousa a nyáron megérkezett a Videotonhoz, úgy érezte, hogy sokat tudok neki segíteni abban, hogy megismerje a magyar mezőnyt, hogy minél gyorsabban tudjon akklimatizálódni. Nem tudom megmondani, hogy mi történhetett, ami miatt már nincs rám szüksége."

Szerettük volna megkérdezni Paulo Sousát is, miért nem tart már igény Bekőre, illetve miért nem személyesen közölte döntését az edzőjével. Kérdéseinket szerda délelőtt küldtük el a klubnak, egyelőre azonban nem kaptunk választ, azt későbbre ígérték.

A Vidi.hu-n található szakmai stáb menüpontból már le is vették Bekő Balázs nevét, így Disztl Péter személyében már csak egy magyar edzője van a bajnoki címvédőnek, Sousa munkáját még a szintén spanyol Carrillo Milan Joan és Torreno Jarabo Ignacio segíti.

"Szerintem, ha a megfelelő feltételek adottak, akkor valójában teljesen mindegy, hogy magyar vagy külföldi edzők vannak a csapatnál. Persze a gyakorlati példák azt mutatják, hogy a magyar közeg nehézséget jelent a külföldi edzőknek" - mondta Bekő, akit megkértünk arra, hogy hasonlítsa össze Mezey György és Paulo Sousa módszereit. "A futballban nincsenek nagy varázslatok. Sousával nagyon keveset dolgoztam együtt, róla nem tudok sokat mondani, viszont Mezey György szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen, tőle tanultam a legtöbbet."

Bekő Balázst megkérdeztük arról is, hogy a Paulo Sousa érkezésével elindult vérátömlesztés szerinte mennyire volt sikeres, volt-e beleszólása a jobbára külföldi játékosokra épülő keret kialakításába, mi volt a véleménye arról, hogy a két korábbi csapatkapitánytól, Farkas Balázstól, majd Lipták Zoltántól is megvált a klub, Bekő azonban nem akart részletesebben nyilatkozni ezekről az ügyekről.

Forrás: MTI/Beliczay László
Sousának már nincs szüksége Bekőre

"Paulo Sousának van egy elképzelése, Garancsi István tulajdonos pedig bízik benne, ezért szabadkezet ad neki, ez így van rendjén. Arra, hogy a magyarok helyére érkezett külföldiek jobb vagy rosszabb játékosok-e, nem lehet egyértelműen válaszolni, nyilvánvaló, hogy mindenhol vannak sikeres és kevésbé sikeres igazolások. Az biztos, hogy sem az igazolásoknál, sem az említett játékosok ügyében nem kérték ki a véleményemet. A szakmai munkának van egy felelőse, ő hozza meg a döntéseket, ezeket pedig nem szeretném minősíteni."

Bekő szerint ugyanakkor annak ellenére, hogy sok a légiós a Videotonban, nem figyelhető meg klikkesedés, a spanyol, a portugál és a szerb játékosok ugyanolyan jóban vannak a magyarokkal, mint honfitársaikkal.

A Videoton korábbi edzőjét, Mezey Györgyöt, valamint a csapattól elküldött Farkas Balázst és Lipták Zoltánt is megkérdeztük arról, hogy milyen edzőnek tartják Bekő Balázst, és mennyire lepte meg őket a távozása.

Mezey György: "Egy nagyon felkészült, UEFA pro licence-szel rendelkező szakemberrel lett szegényebb a Videoton. Jó kollégákhoz mérten felhívott, miután kirúgták, de neki is csak azt tudtam mondani, hogy látva azt a tendenciát, ami a Videotonnál folyik, nem lepődtem meg a vezetés döntésén."

Lipták Zoltán: "Balázzsal mindig is nagyon jó viszonyban voltam, beszéltem is vele azóta, hogy menesztették. Nagyon tehetségesnek tartom, a jövő egyik legnagyobb magyar edzője lehet, és biztos vagyok benne, hogy rövidesen lesz új csapata. A távozása egyáltalán nem lepett meg, ez csak az egyik következménye volt annak, ami a Videotonnál folyik az elmúlt hónapokban."

Farkas Balázs: "Nagyon sokat számított nála, hogy Mezey Györggyel dolgozott együtt, és a szakma legjobbjától tanulhatott, ebből a jövőben még sokat tud majd profitálni. Az pedig, hogy nem Paulo Sousa mondta a szemébe, hogy már nem tart rá igényt, nem túl elegáns megoldás. Illett volna a vezetőedzőnek közölni a döntést Balázzsal, hiszen az ő döntése volt, de ez nem lepett meg, nálam is ugyanígy zajlott az elválás."


Hogy a listavezető Debrecennel szemben kilencpontos hátrányban lévő csapat megvédheti-e címét a bajnokságban, Bekő szerint nem csak a Videotontól függ. "Az új edzővel kialakult egy új játékrendszer, kicsit nehezebben szoktak bele a játékosok, rá kellett érezni erre a stílusra, ezért is jöttek az elején váratlan vereségek, de az őszi szezon végén mutatott játék alapján akár képes is lehet arra a csapat, hogy megvédje a címét. Sok győzelem és sok szerencse kell hozzá."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hogy Bekő Balázs (képünk bal oldalán) útjai merre vezetnek a magyar fociban, még ő sem tudja. Kérdésünkre, hogy visszatérne-e a Videotonhoz, ha a klubnál más állást ajánlanának neki, így válaszolt: "Mint játékos és mint edző 1980 óta vagyok a klub alkalmazásában, a Videoton a második otthonom. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, egyelőre kavarognak bennem az érzések, nem igazán tudom hova tenni, ami történt."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!