A Force India volt a leggyorsabb Barcelonában
2012. február 22. 09:03
Szerdán, a tesztelés második napján megdőlt a Red Bull uralma a spanyolországi Barcelonában, amikor Nico Hülkenberg és Sergio Pérez a szuperlágy gumik előnyét kihasználva beférkőzött Sebastian Vettel elé.
Akárcsak kedden, ma is sokáig Vettel állt az élen, de röviddel az ebédszünet előtt, nagyjából egy időben a Force India és a Sauber is úgy döntött, beveti a legharapósabb Pirelliket. Bár Vettel később maga is kipróbálta az egy fokozattal gyengébb lágy keveréket, és javított is vele, a 3. helyről nem tudott elmozdulni.
Hülkenberg már kedden is dicsérte a Force Indiát, miután második lett, és ma ismét csak jót tudott mondani róla. "Aerodinamikai munkával, egyenletes sebességű tesztekkel és adatgyűjtéssel kezdtük a napot" - magyarázta. "Később az autó balanszával foglalkoztunk, és kipróbáltuk mind a négyféle gumit. Megtettem néhány rövid, majd hosszú etapot, és igyekeztem ráérezni a különböző gumik tulajdonságaira, hogy megtanuljam, az autó hogyan viselkedik velük. Egész nap könnyen vezethető volt, és az alapbeállításaink jó kiindulópontnak bizonyultak a különféle gumikeverékek tesztjéhez."
További képekért kattintson a fotóra!
A Saubernek ismét nem alakult zökkenőmentesen a napja, mert délután elromlott a C31 kipufogója, így Pérez csak néhány perccel a leintés előtt térhetett vissza a pályára. A csapatnál mégis úgy érezték, elvégeztek sok "magas prioritású" feladatot, és nem mellesleg ők is kipróbálták mind a négyféle gumit. Péreznek emellett jutott ideje aerodinamikai összehasonlításokra és mechanikai tesztekre is.
A Red Bull többféle akadállyal is szembesült ma. Délelőtt annyira hideg volt, hogy több bokszutcai célszerszám befagyott, ezért nem tudták rendesen gyakorolni a bokszkiállásokat, majd egy szabadedzés-szimuláció során felfedezett műszaki probléma miatt vesztettek két órát. Vettel azonban délután teljesíteni tudott egy csaknem teljes versenyszimulációt, útközben a pályán üldözve, sőt meg is előzve a hasonló programot követő Hamiltont.
"Azt hiszem, jó úton haladunk az autóval" - mondta Vettel, aki csütörtöktől átadja az RB8 volánját Mark Webbernek. "Már az előző teszten is jók voltak róla az első benyomásaink. Mindenre úgy reagált, ahogy vártuk. Igaz, hogy folyamatosan a tavaly óta elvesztett leszorítóerőt emlegetem, de ezen a téren mindenki egy cipőben jár. Le fogjuk küzdeni ezt a nehézséget, a következő napokat azzal töltve, hogy előrelépjünk, és gyorsabbá varázsoljuk az autót. Eddig azonban minden klappol."
Bár Fernando Alonso nem csatlakozott a több mint száz kört teljesítők exkluzív klubjához, a Ferrarinál azt mondták, befejezte a mára tervezett programot, amely a fejlesztés mellett elsősorban továbbra is "adatgyűjtésből" állt, hogy a csapat megértse az F2012 viselkedését. Alonso a többséggel ellentétben délután futotta a leggyorsabb körét, a 4. helyre kapaszkodva fel. Később megkapta a szuperlágy gumikat is, de nem próbálkozott sprintelni velük. Csütörtöktől már Felipe Massa váltja őt a volánnál.
Az 5. helyen Daniel Ricciardo végzett, de a Toro Rosso a nap folyamán kétszer is megállt a pályán. Először szándékosan kifogyasztották belőle a benzint, hogy leellenőrizzék az üzemanyag-szintjelző működését, másodszor azonban nem adtak felvilágosítást a probléma okáról. Amely elég súlyos volt ahhoz, hogy a nap utolsó két és fél órájára a garázsban tartsa az STR7-et.
A Ferrarival ellentétben a McLaren nem próbált meg javítani a nap végén. Lewis Hamilton ehelyett lebonyolított egy versenyszimulációt, és összesen mindenkinél több, 120 körrel a háta mögött zárta a napot.
A Michael Schumachert váltó Nico Rosberg ma egyáltalán nem teljesített sprinteket az új Mercedesszel, és csak 7. lett, a csapat azonban elégedett volt az elvégzett munkával. Annak ellenére, hogy Rosberg délután, a váltóolaj szivárgása miatt alig tíz kört tudott megtenni. "Ez nem rontja el a tesztprogramunkról szerzett általános, pozitív benyomásaimat, mert egy új autóval kezdetben előfordulhatnak ilyen gondok" - mondta. A Mercedes kedden egy hidraulikai hibába futott bele.
A Williamsnél ma a tesztpilóta, Valtteri Bottas állt munkába, akire ráfért a gyakorlás, mert várhatóan legalább tizenöt nagydíj edzésnapján fogja vezetni a csapat autóját. Éppen ezért olyan programot bonyolított le, amely egy péntek délelőtti szabadedzésre jellemző, és közben foglalkozott a beállításokkal is. A Williams főmérnöke, Mark Gillan elégedett volt a finn munkájával.
A Caterhamnél ma mutatkozott be a Jarno Trulli helyére szerződtetett Vitalij Petrov, ezért a nap első fele azzal telt a csapat számára, hogy megpróbálták komfortosan elhelyezni az autóban az oroszt. Főleg a fékekre fordítottak nagy figyelmet, de Petrov végül 69 kört tett meg, és 6 tizedmásodpercen belül megközelítette a CT01-et már alaposabban ismerő Heikki Kovalainen keddi időeredményét. A Caterham ezért elégedett volt vele, ő maga azonban megjegyezte: "Észrevettem, hogy ez az autó kicsit másképp viselkedik, mint megszoktam, ezért valószínűleg változtatnom kell majd a vezetési stílusomon, hogy ki tudjam hozni belőle a maximumot. Eddig elég agresszívan bántam az autóval, ez viszont jobban szereti a finomabb mozdulatokat. Valamit tehát tennem kell, lehetőleg a mérnökök segítségével."
A Marussia újonca, Charles Pic ismét a tabella legalján végzett, de 7 tizedmásodpercet javított keddi időeredményén.
Ma már csak tíz csapat dolgozott Barcelonában, mivel a Lotus tegnap olyan szerkezeti hibát fedezett fel az E20-as kasztnin, amelyről kiderült, hogy csak a gyárban lehet orvosolni. Ezért összepakoltak, hogy hazatérjenek Enstone-ba, és a héten már nem folytatják a tesztelést. Pedig csütörtökön és pénteken Kimi Räikkönen lett volna soron.
Jó reggelt mindenkinek! Azonnal kezdetét veszi a hét második tesztnapja Barcelonában, a Caterham új szerzeménye, Vitalij Petrov már az autójában ül. Sőt, e pillanatban már ki is ment a pályára, akárcsak Vettel, Rosberg és Ricciardo.
A tegnap este negatív szenzációja, hogy Kimi Räikkönen csapata, a Lotus úgy döntött, egész hétre feladja a tesztelést, és hazautazik. Romain Grosjean kedden már az első körök után érezte, hogy valami nem stimmel, és egy vizsgálat során kiderült, hogy valamilyen strukturális probléma van a kasztnijával. A Lotus azt remélte, hogy ha szerdára elhozza Barcelonába a már Jerezben is használt vázat, megoldódik a helyzet, de az enstone-i főhadiszálláson kiderült, hogy azzal is ugyanolyan gond van. Mivel több kasztnijuk egyelőre nincs, és több napig tart építeni egyet, nem volt más választásuk, mint bedobni a törölközőt. Ez súlyos csapás a felkészülési programjukra, legalább négy tesztnapot elbuknak vele az összesen tizenkettőből.
Bár a csapatnál nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mi baja van a kasztninak, Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója arra gyanakszik, hogy a motor bekötésénél kell keresni a probléma forrását. Ezt látszik megerősíteni, hogy a Renault Sport a Twitteren néhány perccel ezelőtt éppen ennek a résznek a fontosságáról értekezett, rámutatva, hogy az is a kasztni része. Jerezben valószínűleg azért nem jelentkezett a gond, mert ott nincsenek olyan gyors kanyarok, amelyek úgy próbára teszik a kasztni torziós merevségét, mint pl. a barcelonai 3-as. Feltehetően nem tervezési, hanem gyártási hibáról lehet szó, mert a motor nem változott tavaly óta, ezért a csapatnak a bekötési módján sem kellett változtatnia. Viszont a probléma kellően súlyos ahhoz, hogy ne lehessen ragasztással a helyszínen orvosolni, ami igencsak rossz hír a Lotus számára.
Egyébként kedden a Red Bull kezdte az élen a tesztet, ráadásul Sebastian Vettel a kemény keverékű Pirelliken érte el a legjobb időeredményét. A napról készült összefoglalónkat itt olvashatják el.
Kedden ilyenkor a levegő és az aszfalt hőmérséklete is csak 0,5 fok volt, de az előbbié már 2,4, az utóbbié 10. A Saubernél így is irigyek a gumikra, amelyek a kényelmes melegítőpaplanokba burkolózhatnak. A legtöbben már megtették az ellenőrző körüket, de most csendes a pálya. A Williamsnél ma a tesztpilóta, Valtteri Bottas váltja Bruno Sennát.
1:31.881-gyel nyit, aztán 1:29.362-re szépít, de Sergio Pérez azonnal megelőzi 1.25.288-as körével. Vettel legjobb ideje tegnap 1:23.265 volt.
A Mercedes csapatfőnöke tegnap azt mondta, a Red Bull nem túl meglepő módon idén is az élen maradt. "Azt hiszem, láthatjuk, hogy a Red Bull nem esett vissza egyik napról a másikra, úgyhogy biztosan nagyon jó autójuk lesz" - mondta. "A McLaren is gyors lesz, a Ferrari viszont egyelőre nehéz helyzetben van, de nincsenek kétségeim afelől, hogy össze fog állni az autójuk, mert nagyon erős és tapasztalt csapatuk van. Szerintem hasonló lesz az élboly, mint tavaly. Nekünk kell betörnünk közéjük valahogy."
Brawn hozzátette, hogy "viszonylag elégedett" az új Mercedes első igazi tesztnapjával: "Az autó rendesen viselkedik, nem produkált semmi furcsát. A pályán is hozta a várt adatokat, úgyhogy most elkezdhetünk ismerkedni vele, és a versenyzők is megtanulhatják, hogyan kell használniuk." Ma Nico Rosberg váltotta Michael Schumachert a W03 volánjánál.
Úgy tűnik, Ricciardo Toro Rossója állt meg a pályán, mégpedig a 6-os kanyarnál. Ez tegnap is előfordult velük egyszer, de nem árulták el, milyen okból.
Megkezdte a munkát, mint a Williams "versenyzőmentora." A Twitteren elmagyarázta, hogy ez a feladatkör "nem fenyegeti a hagyományos menedzseri munkát, mert sokkal inkább a személyes teljesítmény optimalizációjáról szól."
A Toro Rossót felrakták a trélerre, amely gyorsan ki is hajtott a szervizútra. Egyelőre senki nem rohant ki a pályára.
A Ferrari egyelőre lassan cirkál a célegyenesben, alighanem folytatják "az adatgyűjtést." A Sauber azt közölte, hogy Pérez aerodinamikai teszteket és beállítási munkát fog végezni, közepes hosszúságú etapokat teljesítve a közepes keverékű gumikon.
Ahogy Jerezben is, a két csapat megint felszerelte a függőleges áramlásmérő műszert a bukókeret tetejére. Vettel közben a rajtolást gyakorolta a bokszkijáratnál, már hét versenyzőnek van mért köre. Egyelőre mindenki a közepes Pirelliket használja.
Itt látható néhány egészen friss, ma reggeli (facebookos) fotó is róla.
Mármint az első nyilvános köröket az új Mercedesszel. 1:27.601-es eredményével egyelőre harmadik Pérez és az éppen hosszú etapot teljesítő Hülkenberg mögött.
A címvédő tegnap este azt állította, a McLaren tempója - különösen a hosszú etapokon - kifejezetten jó benyomást tett rá. "Én közvetlenül természetesen csak azt tudom megítélni, hogy a saját autóm jónak tűnik, de hogy a többiekéhez mérten jó-e, arról fogalmam sincs" - mondta. "Ugyanakkor szerintem a McLaren ütőképes. Úgy láttam, nem mentek egyetlen gyors körre, hanem főleg hosszú etapokat teljesítettek, és gyorsnak tűntek, ezért arra számítok, hogy már a szezon elejétől kezdve erősek lesznek." Vettel hozzátette: "A Ferrari egyelőre rejtély, senki nem tudja, hogy valójában erősek vagy gyengék-e."
1:24.698-as köre hat tizeddel marad el tegnapi legjobbjától. Petrov óvatosan, egy 1:39-es körrel kezdett.
1. Alonso (Ferrari F2012) 1:24.644 - 10 kör
2. Pérez (Sauber C31) 1:24.747 - 17 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:26.585 - 18 kör
4. Rosberg (Mercedes W02) 1:27.307 - 11 kör
5. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:27.937 - 14 kör
6. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:28.122 - 7 kör
7. Bottas (Williams FW34) 1:29.321 - 12 kör
8. Pic (Marussia MVR-02) 1:35.060 - 9 kör
9. Vettel (Red Bull RB8) 1:37.366 - 10 kör
10. Petrov (Caterham CT01) 1:39.651 - 4 kör
Így festettek a körei:
1:28.618
1:26.585
1:31.593
1:39.170
1:34.304
1:32.537
1:34.237
Ez nem tartott sokáig... Az ideje 1:24.370.
A közepes keverékű Pirelliken hat mért kört tett meg:
1:24.706
1:24.698
1:24.659
1:24.644
1:33.800
1:37.287
Vettel visszatért a bokszba ilyen körök után:
1:24.370
1:24.562
1:25.814
1:29.440
Az orosz eddig 4 kört tett meg a CT-01-gyel, amit most a csapata tájékoztatása szerint átállítanak úgy, hogy Petrov "kényelmesen érezze magát az irodájában." Azt ígérik, rövidesen visszatér a pályára, ahol most Vettel, Hülkenberg és Ricciardo van kint. Ezek szerint a Toro Rosso hibája nem volt súlyos.
A brazil, aki a héten csak tegnap kapott lehetőséget az FW34 vezetésére, elismerte, hogy a Williamsre még hosszú út vár. "Azt hiszem, még tanuljuk az autót" - mondta. "Szerintem ma nem sikerült annyit előrelépnünk, mint kellett volna. Még sokat kell fejlődnünk. Az autónk a közepes tempójú és gyors kanyarokban következetesen viselkedik, a lassúakban viszont még dolgoznunk kell rajta."
Az ideje 1:23.056, ez durván 2 tizeddel jobb a tegnapi eredményénél. Hamilton is javított, felkapaszkodva a 2. helyre, de csak 1:24.455-re futotta a McLaren erejéből. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vettel egy egykörös sprintben ugrott az élre.
Itt olvasható hosszabb cikkünk arról, hogy Räikkönen csapata miért távozott Barcelonából már 7 kör után.
Már 1:24.275-nél jár, a 2. és 3. szektorban vesztett időt Vettelhez képest. A legjobb idejét az etap utolsó körében érte el:
1:24.455
1:24.472
1:36.822
1:34.109
1:24.275
1:26.363-mal felkapaszkodik az 5. helyre a Williamsszel. Alonso is visszatért a pályára.
A Ferrari versenyzője a lelátón ülő helyi közönség nagy örömére felkapaszkodik Vettel mögé, 1:23.640-es körével fél másodpercet verve saját tegnapi legjobbjára. A következő körét 1:24.826 alatt teljesíti, majd visszatér a garázsba.
1:24.075 alatt tette meg a legutóbbi körét, ezzel ő is Hamilton elé kerül. Hülkenberg a tegnapi tesztnap után azt mondta, kellemesen meglepte a Force India balansza. "Talán ez a pálya jobban illik hozzánk, mint Jerez" - vélte. "Ez volt a második napom at autóban a hosszú szünet után. Ilyenkor minden kilométer jól jön." A Force Indiát sokan az év titkos esélyesének tartják.
A Toro Rosso reggeli problémája után ismét futott egy gyors kört, amivel jelenleg az 5. helyen áll.
1:29.865-re faragta le a köridejét, ezzel még mindig kereken egy másodperccel lassabb Charles Picnél.
1. Vettel (Red Bull RB8) 1:23.056 - 20 kör
2. Alonso (Ferrari F2012) 1:23.640 - 17 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:24.075 - 33 kör
4. Pérez (Sauber C31) 1:24.118 - 26 kör
5. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:24.160 - 24 kör
6. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:24.446 - 19 kör
7. Rosberg (Mercedes W02) 1:25.582 - 26 kör
8. Bottas (Williams FW34) 1:26.363 - 33 kör
9. Pic (Marussia MVR-02) 1:28.803 - 17 kör
10. Petrov (Caterham CT01) 1:28.812 - 10 kör
Az Autosport utánajárt, és azt derítette ki, hogy Ricciardo alatt reggel emiatt állt meg az autó. A csapatok így próbálják ellenőrizni az üzemanyagszintjelző megbízhatóságát, hogy a versenyen ne érje őket kellemetlen meglepetés.
Tíz kört tett meg a közepes keverékű Pirelliken, közben egyenletesen visszalassult, ahogy koptak a gumik:
1:25.913
1:25.582
1:25.666
1:26.709
1:26.294
1:26.476
1:26.545
1:26.665
1:27.220
1:27.056
Futott egy 1:24.040-es kört, a pálya első szektorában abszolút legjobb részidőt ért el. Az előző körét is gyorsan, 1:24.160 alatt teljesítette, a következőhöz viszont 1:34.693-ra volt szüksége.
Lényegesen gyorsabb volt közben, mint az imént Rosberg:
1:24.077
1:24.453
1:25.044
1:25.089
1:25.132
1:25.629
1:25.762
1:25.988
1:26.935
Neki zsinórban öt mért köre volt, az egyik kirívóan lassú. Az első szektort rendre jó részidővel teljesítette, de a másik kettőben nem tudta tartani a lépést Vettellel.
1:24.040
1:34.693
1:24.844
1:26.626
1:25.279
Tegnap mi is megírtuk, hogy a Mercedes hosszabbítana a hétszeres világbajnokkal, de a Bild azt is tudni véli, hogy további két évre, 2014 végéig kínálnak neki szerződést. Ő szűkszavúan tegnap is annyival elintézte a kérdést, hogy majd "ha eljön az idő", meghozza a döntését.
Az új W03-ból pedig "viszonylag pozitív" benyomásokkal szállt ki. "Az a fő, hogy az aerodinamikai értékek stimmelnek. A szabályokat többféleképpen lehetett értelmezni, majd kiderül, melyik út a helyes" - mondta. "Velünk eddig nem történt semmi különös. Az számít, amit a stopperen látunk, úgyhogy azt is fogjuk figyelemmel követni."
Ricciardo megáll a garázs előtt, a szerelők elvégzik, amit kell, aztán ő nagy gázt adva távozik - de néhány méterrel később megállt, hogy az autóját visszatolhassák a garázsba. Közben Pic a mérnökeivel tanulmányozza az eddigi adatokat.
Egy 1:23.244-es körrel kezdi, majd egy 1:23.721-essel folytatja az etapját. Utána viszont lelassít 1:30-ra.
Egy ilyen etap során kapaszkodott fel másodiknak:
1:23.244
1:23.721
1:30.846
1:24.531
Most csak Rosberg és Petrov van a pályán.
Szerinte az egész F1-es közösség meg fogja bánni, hogy a Ferrari és a Red Bull a költségkorlátozási egyezmény kapcsán kialakult feszültség miatt kilépett a csapatok szövetségéből. "Úgy látom, hogy amikor krízis volt, és külső nyomás nehezedett ránk, az összekovácsolta a FOTA-t. Most viszont, külső kényszer híján, a csapatok természetes versengési hajlama széthúzáshoz vezet" - vélte. "Pedig azt hiszem, nagyon rövidlátóak vagyunk, ha nem ismerjük fel, hogy a FOTA-nak milyen fontos szerepe van. Szerintem a Forma-1 balszerencsés tulajdonsága, hogy nehezen tartunk össze. Én hiszek a FOTA-ban, ezért természetesen csalódott vagyok az elmúlt hónapokban történtek miatt." Brawn hangsúlyozta a költségkorlátozási egyezmény, az RRA fontosságát, amit a Mercedes úgy is betartott, hogy tavaly olyan neves szakembereket sikerült igazolnia, mint Aldo Costa vagy Geoff Willis.
Az Autosport értesülései szerint a csapat új autóját a következő teszt első napján, azaz március 1-jén egyszerűen kitolják majd a garázs elé egy fotózás erejéig. A Virgin-utód ezen a héten még a tavalyi modelljével tesztel.
Ez is 10 körös volt, akárcsak az előző, de lényegesen gyorsabb. Ez már összemérhető Alonsóéval.
1:24.730
1:25.219
1:25.063
1:25.491
1:25.536
1:25.611
1:25.698
1:28.106
1:26.398
1:26.405
Mike Gascoyne a Twitteren azt írja, a Caterham sok időt szánt rá, hogy Petrov kényelmesen elhelyezkedjen az autóban, a kormány, a pedálok és az ülés is stimmeljenek számára, de most el kell kezdenie az érdemi munkát. Picet már nemrég megelőzte, már csak 6 tizedre van Kovalainen tegnapi legjobbjától.
Ebben az etapjában már volt 1:23.541-es és 1:23.600-as köre is. Mindkettő a Sauber eddigi legjobbja.
1. Vettel (Red Bull RB8) 1:23.056 - 20 kör
2. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:23.244 - 46 kör
3. Pérez (Sauber C31) 1:23.541 - 38 kör
4. Alonso (Ferrari F2012) 1:23.640 - 28 kör
5. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:23.986 - 32 kör
6. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:24.040 - 36 kör
7. Rosberg (Mercedes W02) 1:24.730 - 43 kör
8. Bottas (Williams FW34) 1:26.250 - 45 kör
9. Petrov (Caterham CT01) 1:26.605 - 19 kör
10. Pic (Marussia MVR-02) 1:28.092 - 33 kör
Több mint egy órája nem járt a pályán, a Red Bull nem közölte, hogy miért.
1:23.062-es körének köszönhetően már csak 6 ezred a hátránya a Red Bullhoz képest. Hülkenberg is javított, az ő ideje 1:23.141.
A másodikat is jó idővel, 1:23.504-gyel teljesítette, majd visszatért a bokszba. Hülkenberg viszont úgy érte el az eredményét, hogy már négy kört tett meg, és még mindig kint van a pályán.
"Ismét a különféle kipufogó-megoldásokkal kísérletezünk. Érdekes munka, csak kissé időigényes..." - írják a Twitteren. A csapatok az új szabályokra reagálva többféle geometriát kipróbálnak a tesztidőszakban. Elvileg nem lehet a gázt a padlólemez felé tovább irányítani, de vannak, akik találnak kiskapukat.
Az Autosport értesülései szerint összesen már csaknem 1000 km-t tettek meg a W03-mal, és pozitívak róla a benyomásaik. Akárcsak tegnap, ismét kb. 11 óráig vártak a komoly munka megkezdésével, hogy a jéghideg aszfalton ne pazarolják el a gumikat.
A hátsó keresztstabilizátort és a nyomatékgörbét állították át, mielőtt Petrovot ismét útnak indították az imént.
Mégpedig a hét legjobb köridejével: 1:22.608. Utána ment még két kört, mielőtt visszatért a garázsba. Közben Pérez is megelőzte Vettelt, ő 1:23.011-es kört futott.
De egy hosszabb etapot ment, és nem javított. Ezek voltak a körei:
1:24.177
1:24.943
1:25.682
1:25.554
1:25.771
A levegő már 13 fokos, az aszfalt 32. Ez már a gumiknak is megfelel.
A Williams tesztpilótája, Valtteri Bottas szerint a csapat minden szempontból jó cserét csinált. "A Renault motor erősebb" - mondta a finn MTV3-nak. "Méretre is kisebb, ami aerodinamikailag előnyös, és alacsonyabb a fogyasztása." 1:25.858-as idejével Bottas jelenleg a 8. helyen áll.
Majdnem két órás szünet után. Nem tudjuk, miért, mert a Red Bull magyarázat helyett csak ezt a bájos képet közölte az imént.
Most már útban van Barcelonába, ahol holnap leváltja Hamiltont, de tegnap este még az O2 Arenában, a Brit Awards gáláján adta át a legjobb nemzetközi előadónőnek járó díjat Rihannának.
A Sauber most meg is erősítette, hogy Pérez azokat használta iménti gyors köréhez, és az Autosport szerint Hülkenberg autóján is a szuperlágy keverék volt. Vettel ellenben a közepes Pirellikkel érte el az idejét.
Régóta lehetett hallani, hogy a Mercedes egy F-csatorna szerű, de passzívan működő (tehát legális) rendszerrel kísérletezik, a tavalyi Japán Nagydíj szabadedzésén már ki is próbálták. Ez a paddockban egyelőre a "W-csatorna" nevet kapta, mert amikor az autó egyenes vonalban halad, a W03 első szárnya állítólag W-alakban oszlatja el a hátrafelé tartó áramlást. Kanyarodás közben viszont úgy működik, hogy a terhelt oldalra irányítja a levegő nagy részét, ezzel javítva a balanszot. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elismerte: "Számomra rejtély, hogy ez hogyan működik, de a Mercedesnél biztosan tudják, mit csinálnak."
1:22.891-re faragja le a köridejét, de ezzel is marad a 3. helyen, bár az utolsó szektorban abszolút legjobb részidőt ér el. Nemrég Ricciardo is feljebb kapaszkodott a tabellán 1:23.639-es körének hála, megelőzve Alonsót és Hamiltont.
Rövid szünet következik, a pályát délután 2-ig lezárták, a csapatok elmennek ebédelni. A délelőtti eredmények:
1. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:22.608 - 63 kör
2. Pérez (Sauber C31) 1:22.648 - 51 kör
3. Vettel (Red Bull RB8) 1:22.891 - 30 kör
4. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:23.639 - 45 kör
5. Alonso (Ferrari F2012) 1:23.640 - 52 kör
6. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:24.040 - 45 kör
7. Rosberg (Mercedes W02) 1:24.555 - 74 kör
8. Bottas (Williams FW34) 1:25.858 - 69 kör
9. Petrov (Caterham CT01) 1:26.605 - 35 kör
10. Pic (Marussia MVR-02) 1:28.092 - 47 kör
A Williams versenyzői közben a csapat vendégeit is szórakoztatták a motorhome-ban.
Megkezdődött a délutáni turnus. Egyelőre senki nem töri magát, hogy első legyen a pályán...
Az STR7 az eddigi tesztelés során jól szerepelt, és Daniel Ricciardo szerint rendben is haladnak a felkészüléssel. "Szerintem reálisan nézve ugyanazok ellen fogunk küzdeni, mint tavaly. Már az is óriási eredmény lenne, ha egy helyet javítanánk a konstruktőri összetettben" - mondta. "Úgy érzem, jó úton haladunk, ha előre akarunk lépni."
Úgy tűnik, még nem mindenki fejezte be az ebédjét, de a Mercedesnél és a McLarennél aktivizálták magukat. Rosbergnek a szünet előtt volt egy nagyon hosszú, 18 mért körből álló etapja:
1:24.750
1:25.015
1:25.107
1:25.314
1:25.305
1:25.831
1:28.000
1:26.048
1:26.233
1:28.307
1:27.122
1:27.518
1:28.005
1:31.892
1:28.447
1:28.770
1:28.857
1:29.215
Ez alighanem a leghosszabb, amit bárki teljesített eddig Barcelonában.
A kemény gumik vannak az autóján, mért kört az ebédszünet óta nem tett meg. Rosberg öt 1:27-es kört teljesített a közepes keveréken, de már visszatért a garázsba.
Erről ezt mondta a tegnapi tesztelés után. A Ferrari a délelőtti programjáról kevéssé szószátyár módon csak annyit közölt, hogy Alonso befejezte.
A lágy gumikon 1:23.806-os kört fut, amivel megközelíti Alonsót, de marad a 6. helyen. A következő köre 1:35-ös, majd bemegy a garázsba.
A jelek szerint a Toro Rosso miatt szakították meg az edzést. Ejnye, ez a két nap alatt már harmadszor fordul elő. Az STR7 ezúttal a bokszutca végén robbant le. Reggel csak a benzint fogyasztották ki belőle.
Épp most közölték, hogy a szokásosnál hosszabb ebédszünetet tartanak, mert időigényes állítást végeznek az autón. A Saubernél is átvariáltak egy pár részletet, az újraindítás után rövid etapok sorozatát tervezik.
A Toro Rossót visszajuttatták a csapathoz, a tesztelést újraindították. Pérez, Vettel, Bottas és Pic azonnal lecsaptak a lehetőségre.
Valóban rövid, 2-3 körös etapokat megy, ahogy a Sauber ígérte, de nem sprintel: 1:26-os tempóban körözget.
Addig is, amíg a pályán nem történik semmi izgalmas, itt egy szurkolói videó tegnapról. A bokszépület tetejéről készült, egész sokminden látszik rajta:
Szemlátomást nem a köridőre hajt. Pérez, Hamilton, Bottas és Pic is a pályán van.
Az imént egy 7 körös etapot teljesített. A csapatnál azt mondják, az ebédszünetben elvégzett változtatások óta elégedettebb a fékekkel.
1. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:22.608 - 71 kör
2. Pérez (Sauber C31) 1:22.648 - 61 kör
3. Vettel (Red Bull RB8) 1:22.891 - 43 kör
4. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:23.639 - 45 kör
5. Alonso (Ferrari F2012) 1:23.640 - 52 kör
6. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:23.806 - 57 kör
7. Rosberg (Mercedes W02) 1:24.555 - 82 kör
8. Bottas (Williams FW34) 1:25.858 - 89 kör
9. Petrov (Caterham CT01) 1:26.605 - 43 kör
10. Pic (Marussia MVR-02) 1:28.092 - 67 kör
Tegnap megkezdődött a GP3 tesztje is Estorilban, és Kiss Pál Tamás az előkelő 8. helyet szerezte meg a 25 tagú mezőnyben. A leggyorsabb a tavalyi 3. helyezett, Nico Müller volt, a magyar versenyző 0,428 másodperccel maradt le tőle, pedig ő tette meg a legkevesebb kört: 21-et.
Egy 10 körös, meglehetősen lassú etapon van túl. Versenyszimulációhoz túl gyenge:
1:29.165
1:29.334
1:29.591
1:29.643
1:29.889
1:29.911
1:30.409
1:30.480
1:30.431
1:30.568
A Ferrarinál befejezték az autó átállítását. Hamilton pedig egy 9 körös etapon van túl, érdekes módon hasonlón, mint amit Vettel teljesített nemrég:
1:29.626
1:29.503
1:29.360
1:29.459
1:29.506
1:29.729
1:30.936
1:30.532
1:31.793
Bővebben itt lehet olvasni, hogy mit mondott erről a kétszeres világbajnok.
Most szinte mindenki hasonló programon dolgozik, jellemzően 1:28-as körökkel indítva, és 1:29-esekkel zárva az etapjait. Az üzemanyagszinteket persze nem tudjuk. Vettelé így alakult:
1:32.688
1:51.152
1:49.523
1:29.329
1:28.673
1:28.703
1:28.853
1:28.900
1:29.063
1:29.480
1:29.251
1:29.607
1:29.586
A kemény keveréken futotta ezt az etapját, míg Vettel az előbbit a közepesen. Ezek voltak a Force India körei:
1:28.974
1:28.699
1:28.804
1:28.500
1:28.750
1:28.687
1:28.859
1:28.875
1:29.069
1:28.662
1:28.965
1:28.935
1:29.159
1:28.886
1:28.465
A kiegyensúlyozottsága és maga a tempó is elég jónak tűnik.
Ugyancsak a kemény gumikon teljesítette:
1:28.817
1:28.694
1:28.875
1:28.922
1:29.056
1:29.198
1:29.350
1:29.531
1:30.353
1:30.770
1:30.490
1:47.205
Szerinte a hideg torzítja az erőviszonyokat. "Nagyon alacsony volt a hőmérséklet, itt sokkal több gumitörmelék halmozódott fel a pályán, mint Jerezben, máris tele van velük" - mondta a GPUpdate.net-nek. "Ezért a gumik valószínűleg nem működnek igazán jól, ami nagyobb előnyhöz juttatja a nagy leszorítóerőt előállító autókat, mint más pályákon megszokott." Bottas már átlépte a 100 körös határt az imént, de csak a 8. helyen áll, 1,3 másodperccel lemaradva Rosbergtől.
Mindketten hosszú etapban járnak éppen. alig 3 másodperces különbséggel köröznek. Rajtuk kívül nincs is más a pályán.
Szép lassan levadászta, és elment mellette. A Red Bullon kemény, a McLarenen használt közepes gumik vannak.
1. Hülkenberg (Force India VJM-05) 1:22.608 - 88 kör
2. Pérez (Sauber C31) 1:22.648 - 75 kör
3. Vettel (Red Bull RB8) 1:22.891 - 82 kör
4. Ricciardo (Toro Rosso STR7) 1:23.639 - 45 kör
5. Alonso (Ferrari F2012) 1:23.640 - 65 kör
6. Hamilton (McLaren MP4-27) 1:23.806 - 92 kör
7. Rosberg (Mercedes W02) 1:24.555 - 82 kör
8. Bottas (Williams FW34) 1:25.858 - 101 kör
9. Petrov (Caterham CT01) 1:26.605 - 60 kör
10. Pic (Marussia MVR-02) 1:28.092 - 85 kör
Miután Vettel faképnél hagyta, Hamilton befejezte az etapját, amely a közepes Pirelliken így alakult:
1:28.808
1:28.635
1:29.437
1:28.818
1:28.856
1:28.589
1:28.507
1:28.871
1:28.967
1:29.096
1:31.724
1:29.689
1:29.985
Nem nyugszik, és a bokszban tett rövid látogatás után azonnal visszarobog a pályára. A legutóbbi etapjában ilyen köröket futott:
1:26.065
1:26.947
1:28.384
1:28.923
1:29.032
1:28.380
1:27.377
1:27.607
1:28.168
1:27.948
A DHL emlékeztet rá, hogy egy F1-es autó első szárnya mintegy 500 kg-os függőleges terhelést is kibír: ez olyan, mintha legalább hat ember ráállna!
Ilyen már órák óta nem történt: 1:25.738-ra faragja le a köridejét. Ez csak 27 ezreddel rosszabb, mint amire Senna tegnap ugyanezzel az autóval képes volt.
Ez lett az utolsó etapja:
1:28.990
1:27.737
1:28.133
1:28.117
1:28.342
1:28.615
1:28.409
1:28.742
1:29.128
1:29.525
Vettel legutóbb már egy rövidebb menetet tett meg, láthatóan alacsonyabb üzemanyagszinttel:
1:23.806
1:24.036
1:24.443
1:24.395
A csapat tájékoztatása szerint a szerelők lázasan dolgoznak rajta, hogy elhárítsák a problémát. Nemrég többen észrevették, hogy Pérez autójának furcsa hangja volt.
Hülkenberg, Vettel, Hamilton, Bottas és Pic. Szép eredmény! Nemrég Hülkenberg is befejezte következő hosszú etapját, amely így festett:
1:29.172
1:28.259
1:28.446
1:28.543
1:28.192
1:28.327
1:28.299
1:28.673
1:28.843
1:29.007
1:28.846
1:28.814
1:28.839
1:28.977
Szokatlan módon késő délután éri el mai legjobb eredményét: 1:23.180. Ez nem is egy rövid etap volt, mert még 3 körig a pályán maradt, azokat 1:24.174, 1:24.875 illetve 1:25.380 alatt teljesítette.
1:27.343-as körével 7 tizedet javít tegnapi legjobbján, de így is utolsó marad. Alonso még visszatért a pályára a szuperlágy gumikon, de már alig 5 perc van hátra a tesztnapból. Vajon megpróbál az élre ugrani?
Egy 1:27.782-es körrel nyitotta - vélhetően utolsó - etapját.
A csapat a Twitteren dicséri a szerelőit, Pérez a leintés előtt még kimehetett egyszer a pályára. Alonso következő köre is csak 1:27-es volt.
Már nem változott a sorrend, szép sorban mindenki visszagurul a bokszba. Köszönjük az egész napos figyelmet! Szokás szerint hamarosan bővítjük a cikket a teljes eredménylistával, aztán a csapatok reakcióival.