Hangos fotóriportok, multimédia és interaktív

A postás, aki a cigánysorra kérte magát
Vágólapra másolva!
Az Origo fotórovatának képi újságírás határait feszegető anyagai összegyűjtve. Fotók, hangfelvételek, programozás és videók együttes felhasználásával készült vizuális riportok, számos különböző témában. Ismerje meg többek között a budapesti 16-os busz dumás söfőrjét, egy kis magyar faluban élő afgán menekült család mindennapjait, egy gyereket vállaló leszbikus pár történetét, vagy akár a nagybányai szegregáció hátterét, változatos szempontokból és feldolgozásban.
Vágólapra másolva!

Beleszerettünk az országukba

Van egy kis falu Pécs és Mohács között, ahol annyi finn vásárolt házat, hogy az idei falunapon a hagyományos finn sportok fesztiválját is megrendezték. Geresdlak finn lakói mesélnek arról, miért választották a kis magyar települést, ahol a magyar lakosoknak a polgármesteri hivatal szervez finn nyelvtanfolyamot, és csereprogram is indult a helység északi testvérfalujával.

2014.05.17.
Pályi Zsófia hangos képriportja

Az Éjkirálynő lefutotta a maratont

Miklósa Erika világhíres operaénekesnő, a New York-i Metropolitan Operában nála többet senki sem játszotta a Varázsfuvola Éjkirálynőjét. Ezen kívül amatőr hosszútávfutó, lelkes lokálpatrióta és háziasszony is. Lessen be a mindennapjaiba Hajdú D. András hangos fotóriportján keresztül. Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ilyen volt Budapest a bombázások után, és ilyen most

A Lánchíd a Parlamenttel. A régi képen az ideiglenes Kossuth-híd látszik a háttérben, az új képen pedig a Margit híd. Nézze meg többi képpárunkat is! Forrás: Fortepan, Tuba Zoltán - Origo

A felszín is nagyon megváltozott a metró fölött

A felszín is nagyon megváltozott a négyes metró legtöbb állomásán az építkezés megkezdése óta. A leglátványosabban megváltozott tereket nézheti meg, az MTI archív felvételeiből és Vanik Zoltán légi fotóiból készített interaktív összeállításunkban. 2014.03.28.
Forrás: MTI/H.Szabó Sándor és Vanik Zoltán

Biztosan elmegyek szavazni, de nagyon nehéz a választás

Én visszahívnám Kádár Jánost. A rezsicsökkentéssel nagyon egyetértek. Nem is hallottam, hogy idén választások lesznek. Kaptam már papírt a választásokról, széttéptem. Biztosan elmegyek szavazni, de nagyon nehéz a választás. Az Összefogásra fogok szavazni. Hűséges Fidesz szavazó vagyok, meg vagyok velük elégedve. Pályi Zsófia portrésorozata egy budapesti aluljáróban megkérdezett szavazókról és nem szavazókról.

2014.03.25.
Pályi Zsófia interaktív portrésorozata

Két kampány egymás mellett

Orbán Viktor, a Fidesz, és Mesterházy Attila, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is országszerte kampányol. Orbán Viktort Karcagra, Mezőtúrra és Ceglédre, Mesterházy Attilát Dorogra, Esztergomba, és Érdre kísértük el. A két kampány mozzanatai egymás mellé helyezve fotókon és videókon. 2014.03.23.
Pályi Zsófia és Mudra László riportja


A bányából a Parlament elé

Nézze végig a március 15-én leleplezett Kossuth-szobor születését onnantól kezdve, hogy kivágtak egy kőtömböt a falból a süttői bányában. Hogyan oszlott meg a munka ember és gép között, és hogyan tudott elkészülni néhány hét alatt? Hangos fotóriport. 2014.03.15.
Tuba Zoltán hangos képriportja

Hajtipajti, lótifuti!

Gyurma családos ember, a negyvenhetedik évét tapossa, napközben mégis versenyt teker az autókkal a budapesti csúcsban. Azt mondja, csinálja, amíg bírja, vagy amíg a családja tolerálja ezt a hóbortját. Lessen bele a város legidősebb biciklis futárjának egy napjába hangos fotóriportunkkal! 2014.03.11.
Tuba Zoltán hangos képriportja

A postás, aki a cigánysorra kérte magát

Szőke Tibor isteni szerencsének érezte, amikor egy hónappal ezelőtt megüresedett a postai körzet a pécsi György-telepen. Az egykori szociális segítő most postásként járja a lepukkant utcákat, és úgy gondolja, mosolyt és fényt visz oda, ahová más be sem tenné a lábát. Hangos fotóriport egy napjáról. 2014.02.25.
Hajdú D. András multimédiás riportja

A budapesti Ferenciek tere az átépítés előtt és után

Különösebb hírverés nélkül befejeződött a budapesti Ferenciek tere átalakítása. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél megszüntettek egy alagutat, új gyalogátkelők létesültek, és rengeteg díszburkolatot raktak le. Nézze meg tizenkét interaktív képpáron, milyen volt a tér 2012-ben az átalakítás előtt, és milyen most. 2014.02.17.
Fotók: Mudra László és Tuba Zoltán

Lapél, fogós lapél, kisholker

Módos László a budapesti műjégpálya korcsolyaélezője. Huszonöt éve szakmája megszállottja, azt mondja, hogy a felújítás miatti két éves bezárás neki egy büntetés volt. A nagyközönségnek és a nagynevű versenyzőknek - például Sebestyén Júliának is - ő köszörüli a korcsolyáit. Lapél, fogós lapél, kisholker - a mester a szakmájáról, a műjégről és a seggfogóról is mesélt. 2014.02.01. Pályi Zsófia multimédiás portréja

Itt kezdtem, ez volt a mindenem

Diadalmas kommunistáktól az elbocsátásuk miatt zokogó alkalmazottakig – ezt az ívet járta be a Dunai Vasmű az elmúlt 60 évben. A valaha a magyar nehézipar büszkeségének számító üzem soha nem tudott igazán kinőni a szocializmusból, ezért az ukrán-orosz tulajdonosok most létszámleépítéssel vágnának rendet, a Dunaferrben hozott döntéseken azonban a cég méretei miatt nemcsak a dunaújvárosi térség, de az egész magyar ipar és a munkaerőpiac jövője múlik. 2013.12.25. Pályi Zsófia multimédiás riportja

Oroszok és melegek

Melegjogi aktivisták szerint az Oroszországban júniusban elfogadott törvény - amely megtiltja a kiskorúak felé irányuló homoszexuális propagandát - korlátozza a melegek szólásszabadsághoz és szabad gyülekezéshez való jogát. Fotóriporterünk a nemzetközi előbújás napja alkalmából tartott tüntetésen járt Szentpéterváron, ahol verekedés tört ki pár tucatnyi meleg aktivista és az ellentüntetők között. 2013.10.20. Hajdú D. András interaktív portrésorozata

Kétszáz napszemüveg 47 másodpercben

Minden második ember Ray-Ban napszemüveget vagy annak a koppintását hordja van a Szigeten. A szemüvegek egy részét repiajándékként osztogatták a fesztiválra kitelepült cégek, a másikat otthonról hozták magukkal a látogatók. A klasszikus hipszterszemüvegek különféle színekben pompáznak, de a nagy különbözőség ellenére tulajdonképpen tök ugyanolyanok. 2013. 08. 11. Mudra László portrésorozata

Nyíregyháza-Zürich Expressz

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Multimédiás riportunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre és a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-ra, ahol a magyar nők állnak, és elkísértünk egy magyar nőt zürichi útján. Beszélgettünk prostituáltakkal, az őket segítő civil szervezetekkel, magyar és svájci szociális munkásokkal és olyan nővel is, aki abbahagyta. 2013.07.22. Hajdú D. András multimédiás riportja

Temetés, disznótor, esküvő

Moldvai, gyimesi, barcasági - Kollányi Péter POYi-díjas fotóriporter évekig járt vissza csángó falvakba, hogy megörökítsen minden fontos pillanatot. Kollányi interaktív képriportja több képsorozaton, videón és szövegen keresztül mutatja be a csángók életét, a helyi bábaasszony ízes történeteitől kezdve a néprajzkutató alapos háttértudásáig. 2013.04.13. Kollányi Péter Interaktív riportja

Barack, van egy kis mondanivalóm!

Bárhol járunk Kenyában, az Obama-kultusz mindenhol tetten érhető. A fiatalok példaképet és nemzeti hőst látnak az apai ágon kenyai származású amerikai elnökben, így vannak ezzel a Bura Girls High School bentlakásos lánygimnázium tanulói is. Burában, Kenya egyik legnívósabb iskolájában csaknem minden diáklány rajong Obamáért, de többen az imádatuk ellenére is zokon veszik, hogy semmit nem tesz értük a világ legfontosabb embere - kattintson a képre a riport megtekintéséhez! 2013.04.02. Pályi Zsófia hangos riportja

Nem tudok kábelt fektetni maguknál, nincsen rokibejárat!

Ha azt gondolta volna bárki is, hogy a South Park című rajzfilmsorozat szövegeit a szinkronszínészek elsőre mindig el tudják mondani, anélkül, hogy bakiznának vagy maguk is elröhögnék rajtuk magukat, most meggyőződhet az ellenkezőjéről. Hangos fotóriport a 16. évad szinkronmunkálatairól, egyenesen a stúdióból. Spoiler nincs, pár poént viszont nem lehetett kihagyni belőle. 2013.02.02. Mudra László hangos riportja

A fal, amit mi kerítésnek hívunk

Bizonytalanságban tengetik napjaikat a romániai Nagybánya nyomortelepein elő cigányok. A város polgármestere szerint tavasszal teljesen elbontják a város szélén álló Craica kunyhóit, és az átmenetileg lakhatást biztosító volt vegyiüzem irodáiból is kiköltöztetik a családokat, a fallal körbezárt Horea utcai blokk lakóival együtt. Az önkormányzat tervei szerint a városon kívül, falusias környezetben helyezik el a romákat. 2012.12.30. Hajdú D. András és Szabó Balázs Hégető Honorka-díjas multimédiás riportja

Misszió a diszkóban - így támad fel a cigány népviselet

Ha feltűnik egy virágmintás hajpánt a diszkóban, vagy hagyományos roma motívumok villannak meg a mandzsettán, akkor jó eséllyel a Romani Design egyik darabjával találkoztunk. Varga Erika mátészalkai divattervező közel három éve vezeti cégét, modern ruhákban próbálja feltámasztani a roma népviseletet, és úgy érzi, ezzel küzdhet a fokozódó társadalmi konfliktusok és a romákkal kapcsolatos negatív előítéletek ellen is. Kattintson a fotóra a képriport megtekintéséhez! 2012.11.08. Pályi Zsófia interaktív fotóriportja

Apu, a fejét rángasd!

Dr. Mensch Henrik nőgyógyász szenvedélyes birkózó. Közel hetvenévesen is szőnyegre állt, hogy megméresse magát a Magyarországon rendezett veterán világbajnokságon. Henrik édesapja 1932-ben, nyolcvan éve kezdett birkózni, és fiai is megszerették ezt a sportot, mind komoly nemzetközi eredményeket értek el. 2012.09.23. Hirling Bálint hangos fotóriportja

Minden nap háború - egy afgán család útja Kabulból Győrságba
2012.09.18. Pályi Zsófia interaktív képriportja

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Átvágtak fél Ázsián, éveket dekkoltak Pakisztánban, Iránban és magyar menekülttáborokban, most pedig egy lakással és 14 millió forinttal próbálnak új életet kezdeni egy apró magyar faluban, Győrságban. Az afgán menekült család a nyertese annak a pályázatnak, amit velük együtt tizenöt másik is megpróbált elnyerni. Kattintson a képre, nézzen bele a család hétköznapjaiba multimédiás képriportunkkal!

Magyarul mondva egy nagy szar - élet az embertelen nyomortanyán
2012.08.22. Hajdú D. András, Szabó Balázs és Magócsi Márton (szerkesztő) interaktív riportja

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A körülmények embertelenek, a gyerekek a fertőben játszanak, háborúztak már patkányokkal, de a serénykedő lakók életét megkeserítik a naplopók is, akik csak akkor bújnak elő, amikor már enyhül a tikkasztó hőség. Ilyen az élet a romániai Nagybánya szélén elterülő, szeméttengerben úszó, vasúti sínnel kettévágott nyomortelepen. Kattintson a képre, és kalandozza be a nyomortanyát interaktív képriportunkkal!

Laza hétvégi lövöldözésen enged ki az egyetemi tanár
2012.08.18. Hirling Bálint hangos fotóriportja

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Magyarországon hétvégenként több száz ember öltözik katonai ruhába, hogy valósághű fegyverekkel és felszereléssel, elhagyatott helyszíneken csináljon úgy, mintha épp egy háború kellős közepén, a legkiélezettebb fronton kellene helyt állnia. A jaték megtévesztésig hasonló az igazi katonasághoz, de hétköznapi emberek között, éles lőszer helyett kis műanyag lövedékekkel zajlik. A cél a kiadott feladatok teljesítese, és hogy a végére mindenki kellőképpen elfáradva és kikapcsolva térjen vissza a hétköznapokba. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Ez iszonyúan meredek - mit keres az olimpián egy magyar hegyikerékpáros?
2012.07.19. Tuba Zoltán hangos fotóriportja

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Begipszelve feküdt, folyamatosan az internetet frissítette, hogy megtudja, kijutott-e az olimpiára. Elég gyors volt, először mégsem szerzett kvótát, mert Magyarország csak a 19. volt a világranglistán. Szereti, hogy nincs bezárva, hogy oda megy, ahová akar, és bízik benne, hogy meglepetést tud okozni. Így készül az olimpiára Benkó Barbara, az első magyar női hegyikerékpáros olimpikon. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

A teniszpályán esett szerelembe Anya 1 és Anya 2
2012.07.04. Hajdú D. András hangos fotóriportja

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Audrey francia, Marina ír. Házasok, és van egy kislányuk. Brüsszelben élnek, megszállott teniszezők, a melegolimpián vettek részt Budapesten. Audrey-nak korábban egy férfivel volt kapcsolata, anyjának kutyasétáltatás közben mondta meg, hogy összeköltözik egy nővel. Marina szülei már korábban elfogadták homoszexualitását, a Barcelona közelében tartott esküvőjére mégsem mentek el. A házzasság után a gyermekvállalásba is belevágtak, ami egyáltalán nem ment egyszerűen. Hangos képriportunkban kislányukról, szerelmük történetéről, családjukkal és a házasságukkal kapcsolatos bonyodalmakról mesélnek. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Jobban fúj a férfiaknál az aranyos kislány
2012.06.27.
Pályi Zsófia hangos fotóriportja

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A pályára mindig egy nagy bőrönddel érkezik, hogy biztos legyen nála olyan mez, ami elüt a csapatokétól. A cipőjére erősített mérőszerkezet szerint átlagban tíz és fél kilométert fut a két félidő alatt, közben ötven-hatvanszor sprintel. Megélni nem tud belőle, mégis imádja, mert szerinte egy focimeccs olyan, mint egy terápia. Egy edzésre és egy ajkai focimeccsre kísértük el Kulcsár Katalin női bírót. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Légy Jeanne d'Arc, vállald fel!
2012.06.15. Hajdú D. András hangos fotóriportja

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Zsuzsi kamaszkorában sírva ment anyukájához, amikor rájött, alighanem leszbikus. Azóta egyetemet végzett, testnevelést tanít. Hangos fotóriportunkban arról mesél, hogyan fogadta el végül a másságát ő maga, a családja, a kollégái és a diákjai. Fontosnak tartja, hogy ne titkolózzon, mert így nyitottabb, őszintébb lehet a környezetében lévő emberekkel. Szerinte nem szabad úgy tenni, mintha a melegek nem léteznének, és aktív szerepet vállal az idén nyári budapesti meleg sporttalálkozó, a Eurogames szervezésében. Ezzel is küzdeni akar a diszkrimináció ellen, akkor is, ha édesanyja félti. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Akkor sem nyersz, ha a leggyorsabb vagy a világon
2012.05.11. Tuba Zoltán hangos fotóriportja

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Első nemzetközi versenyén rommá verték az ellenfelek, Peking előtt abba akarta hagyni a vitorlázást, de a családja lebeszélte róla, hogy a világ legnagyobb vesztese legyen. Berecz Zsombor szerint jelenleg övé az egyik legjobb hajó a mezőnyben, ami azonban az olimpián könnyen visszaüthet. A sportágát annyira összetettnek látja, hogy néha nem is érti, és bár londoni vetélytársai szinte mind a tenger mellől jönnek, azt ígéri, ő lesz a meglepetésember. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Fontos, hogy a másikat át tudjam verni - hangos képriport a női bokszolók felkészüléséről
2012.04.13. Pályi Zsófia hangos fotóriportja

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Előfordul, hogy a takarodót sem várja meg, és már negyed kilenckor elalszik, annyira kimerül a tatai edzőtáborban Kovács Mária, aki annak idején kick-box edzésre indult el, de egy bokszedzésen találta magát. Azóta nyert két vb- és három Eb-aranyat, és jó esélyekkel indulhat a londoni olimpián is, ha a májusi világbajnokságon sikerül kvótát szereznie. Szerinte a buta droidok a ringben sem lehetnek sikeresek, és egy bokszolónak sem kell úgy kinéznie, mint akin átment egy úthenger. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Csábított, hogy érmekkel rakhatom tele a falamat - csörgőlabda Magyarországon
2012.03.17. Hartl Nagy Tamás hangos fotóriportja

Fotó: Hartl Nagy Tamás [origo]
A csörgőlabda egy csapatsport vakoknak és látáskárosultaknak, a második világháborúban megvakult veteránoknak dolgozták ki. Egy csapatból egyszerre három játékos van a pályán, egy kilenc méter széles kaput védenek, a labda hangja és a padló csíkjai alapján tájékozódnak. A sportolók a kétszer tizenkét perces meccseken síszemüvegre hasonlító maszkokban játszanak, hogy egyenlő esélyekkel induljanak a vakok és a látássérültek. Egy kertvárosi általános iskola tornatermében rendezik meg a magyar csörgőlabda-bajnokság első és másodosztályú fordulóit Budapest, Nyíregyháza, Eger és Komló játékosainak részvételével. Edzéseken, versenyeken jártunk, ahol edzők és versenyzők meséltek a sportról és az életükről. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

I love metro - a hármas metró karbantartása
2012.03.04. Hajdú D. András hangos fotóriportja

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Éjszaka 23.15 és hajnali 4.29 között, amikor a budapesti hármas metró nem közlekedik, az üzemi területek benépesülnek. A pálya feszültségmentesítését követően szakemberek indulnak el a sínek között, és minden éjjel végigjárják az észak-déli metróvonal teljes hosszát. Zseblámpával a kezükben keresik a törött csavarokat vagy a megrepedt, sérült síneket. Mögöttük dízel tvg-k (tehervágánygépkocsik) szállítják a karbantartókat, akik egész éjjel azon dolgoznak, hogy a 36 éve átadott metrószakaszon másnap biztonságosan közlekedhessenek a szerelvények. Egyikük már 28 éve a föld alatt tölti minden munkanapját. Az állomásokon eközben megjelennek a takarítók és a plakátragasztók. Újabban egy külsős cég munkatársai is: ők azok, akik két ultrahangos berendezés segítségével a sínek mikrorepedései után kutatnak. A rendszerváltozás előtti időket idéző, Kőér utcai húszhektáros telepen pedig folyamatosan zajlik a koros metrószerelvények javítása. Kattintson a képre a riport megtekintéséhez!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!