"Fantasy Slut League"-et - magyarul képzeletbeli ringyóligát - szerveztek az amerikai Piedmont High School diákjai - írja a CNN amerikai hírtelevízió online kiadása. Az iskolaigazgató levélben értesítette a szülőket, miután tudomására jutott az iskolában működő szervezet, ami egyébként már évek óta létezett, de csak most lepleződött le.
Az iskola igazgatója szerint a fiúk a lányok többségének tudta nélkül szervezte a ligát, amelyből nem lehetett kimaradni. A ligát idősebb diákok hozták létre, a sportligákhoz hasonlóan, versenyszerűen, kifejezetten a sportszezonok idejére koncentrálva. A ligában szereplő fiúk azzal szerezhettek pontokat, ha szexuális kapcsolatot létesítettek a lányokkal. Az igazgató jelezte, a ligában szereplő fiúk sokszor idősebb diákok nyomására, részegen cselekedtek, azért, hogy minél népszerűbbek legyenek.
Rengeteg diáknak volt tudomása a ligáról az igazgató szerint, bár azt nem közölték, hogy pontosan hányan érintettek az ügyben. A liga léte egy gyűlésen lepleződött le, amelyen a téma a nemi erőszak volt. Az iskola egyébként nem tervezi, hogy megbünteti a diákokat, inkább az oktatásra fognak koncentrálni, az atléta fiúknak például speciális beszélgetéseket szerveznek az év elején. A szülőknek küldött levelében az igazgató arról is beszámolt, hogy a diákok kifejezetten féltek attól, hogy a ligában való részvételükért később felelősségre fogják vonni őket, vagy hátrányuk származhat belőle.