A katasztrófa elleni védelem helyi szolgálatának az adatai szerint a péntek óta tartó ítéletidőben két gyerek is meghalt, öt áldozatot pedig még nem tudtak azonosítani. A hatóságok arról számoltak be, hogy Oklahoma államban kilencen haltak meg a tornádók pusztításában, míg Missouriban hárman fulladtak meg a forgószél nyomán támadt áradásokban.
A The Oklahoman című újság beszámolója szerint az ítéletidő sebesültjeinek a számát még nem lehet pontosan tudni, de csaknem 90 embert kórházban ápolnak, míg a KOCO helyi adó szerint 77 sebesültet kellett kórházba szállítani. Az autópálya-rendőrség szerint a tornádók miatt sok olyan közúti baleset is történt, amelynek sérültjeit kórházba kellett szállítani.
A hatóságok arra szólították fel a térség lakosságát, hogy senki ne menjen az utcákra. A legfrissebb összesítések szerint Oklahoma Cityben és környékén több mint 170 ezren maradtak áram nélkül, mert a tornádók komoly károkat okoztak az elektromos távvezetékekben.
Oklahoma City Moore nevű külvárosában két héttel ezelőtt is tornádó pusztított, akkor 24 ember halt meg. Ebben a térségben évente mintegy 1200 tornádó söpör végig, de a többségük kisebb erejű, mint a mostaniak.