A McLaren még nem erősítette meg, hogy a következő idényben is Jenson Button és Sergio Pérez alkotja-e a pilótapárosát, de a brit szerint egyértelmű, hogy ő jövőre is a csapatnál marad. Button a Belga Nagydíj hétvégéjén elismerte, hogy hivatalosan még nem kötelezte el magát a 2014-es szezonra, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy bármilyen kétség felmerült volna a folytatást illetően.
„Nem gondolom, hogy aggódnom kellene a csapat döntése miatt” – nyilatkozta. „Azt akarják, hogy itt maradjak, és én is ezt szeretném. Biztosan így is fog történni, csak idő kérdése.”
Button úgy érzi, fontos szerepet tölt be a csapaton belül, ezért ő is hiányozna a McLarennek, ha máshová szerződne. „Szerintem jók vagyunk együtt, sikerült remekül beilleszkednem a csapatba. Hiányozna ez a hely, és ez az érzés minden bizonnyal kölcsönös.”
Az istállónál 2010 óta versenyző brit tisztában van vele, hogy „egyszer minden kapcsolat véget ér”, de semmi okot nem lát arra, hogy a McLarennel külön utakon folytassák. „Nagyon jó a kapcsolatunk, az elmúlt négy évben remekül sikerült együttműködnünk. Biztos vagyok benne, hogy még több is van bennünk.”
Úgy tűnik, jövőre a 33 éves Button lesz Kimi Räikkönen után a mezőny második legidősebb versenyzője, de a brit egyelőre hallani sem akar a visszavonulásról. „Inkább a jövőbeni szerződéseimen gondolkozom” – mondta. „Úgy érzem, nagyon jó munkát végzek, a hétvégék többségén sikerült kihoznom az autómból a maximumot.”
„Szerintem még mindig képes vagyok arra, hogy a határokat feszegessem, és kihozzam magamból a legtöbbet. Semmi okom nincs arra, hogy kipróbáljak valami újat - élvezem a versenyzést” – magyarázta a 14. idényét teljesítő brit. „Csak akkor kezdek el a visszavonulásra gondolni, ha jön valaki, aki jobb munkát végez nálam.”
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!