Budapest, 2014. február 2.
Zácsik Szandra (k) dob kapura a norvég Marie Liljegren (b) és Hildigunnur Einarsdottir között a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének 1. mérkőzésén, az FTC-Rail Cargo Hungaria - Tertnes Bergen (norvég) összecsapáson az Elek Gyula Arénában 2014. február 2-án. Jobbra Szamoránsky Piroska. A Bajnokok Ligájából átkerült FTC hazai pályán tízgólos győzelmet aratott a norvég Bergen ellen.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájából átkerült FTC hazai pályán tízgólos győzelmet aratott a norvég Bergen ellen a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
A BL-ből kiesett Ferencváros hozta a kötelező feladatot a KEK nyolcaddöntőjében: magabiztosan legyőzte azt a norvég Bergent, amelynek egyetlen válogatott játékosa az izlandi Einarsdóttir.
A meccs gyászszünettel indult: a Fradi egykori kézisének, Kökény Beának az édesapjára, Kökény Józsefre emlékezett a közönség, és Karl Erik Böhn volt szövetségi kapitányra.
A találkozót mégis jól kezdte a sorozatot legutóbb két éve megnyerő hazai csapat, amely egy rendkívül erős kezdéssel elhúzott ellenfelétől, 16-6-ra is vezetett már. Lényegében tehát ekkor alapozta meg azt a tízgólos előnyt, melyet később végig is vitt a lefújásig.
Szucsánszki Zita és Zácsik Szandra mellett Kovacsicz Mónika húzta a Fradit, ám a nézők Tomori Zsuzsa nevét kiabálták - a válogatott játékos távozni készül a csapattól, a drukkerek marasztalják.
A második félidőben 14 góllal is vezetett már az FTC, Elek Gábor forgatta a csapatot, talán kissé ki is engedtek a hajrára, de tíz gólnál beljebb nem engedték a norvégokat. Jöhet a visszavágó.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!