Bánkódhatnak a tinik, kiesett a Spoon az X-Faktorból

Spoon
Vágólapra másolva!
Benji volt a kisiskolás lányoknál kedvenc, mindig jólfésült Spoon ellenfele a párbajban, a mentorok 3-1 arányban előbbit tartották benn.
Vágólapra másolva!

December 6-án Tóth Gabi bármennyire is szerette volna megúszni a párbajt csapataival, nem sikerült neki: a Spoon és az Alföldi mentorálta Benji maradt a végére, ők kényszerültek párbajozni. Előbbi nyitott, a Demjén Ferenc előadásában ismert Felnőtt gyermekeket adta elő az együttes.

Tóth Gabi kezdte az értékelést, szerinte „a fiatalok meggyógyítják az ember lelkét", majd a fejlődésről elmélkedett, eztán Benjit küldte volna haza. Alföldi elmondta, hogy hosszú és bonyolult a viszonya Bejivel, akiben mindig van félelem, de nagy pillanata volt ma, így 1-1 lett az állás. Szikora úgy vélte, hogy Benjit bezárta a túl nagy önkontrollja, de az őszintesége megkapó volt, úgyhogy az R-Go frontemberének művészileg Le Quang Huy jött be.

Spoon Forrás: Facebook - Spoon

Little G a versenydalban a fiút látta fejlődni, a Spoonra rátérve elmondta, hogy „a munka közben elveszett a koncepció, de szereztetek nekünk jó pillanatokat." Ez kevés volt, 3-1 arányban a mentorok Benjit tartották versenyben.

Alföldit nem lepte meg

„Engem nem lepett meg, hogy a Spoon és Benji párbajozott, mert ezen a szinten már arról van szó, hogy ki az, aki egy kicsivel kevésbé intenzív. A párbajdalon sokat dolgoztunk, Benji pedig küzd azért, amiért küzdeni kell. Én 20-25 éve vagyok a szakmában, nehéz ez, és nagy intenzitású munka van ebben" – értékelte Alföldi Róbert az estét az After X-ben. Versenyzője is elmélkedett egy sort, a párbajban leginkább lehetőséget látott, hogy megmutassa, ott a helye a következő fordulóban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!